Warehouse 13 Pilot
Posted: 2009. október 12., hétfő by damoqles in Címkék: 3/5, sci-fi, tv, vélemény
0
A nyomozós-misztikus sorozatokat sokszor az X-akták mércéjével mérik a recenzensek. Nem azért, mert az volt a legelső a témában, hanem mert remekül meglovagolta az ezredfordulóra készülő közönség félelmeit és az akkortájt (nagyrészt ugye pont a sorozatnak köszönhetően) divatos UFO-jelenséget; másrészt kilenc termékeny évadot élt meg, ezalatt olyan mélyre bevésve magát a köztudatba, hogy azóta minden egyéb filmet, amely a földönkívüliekkel, kriptozoológiával stb. foglalkozik, hajlamosak vagyunk kliséként, sőt Chris Carter szériájának epigonjaként leírni. A dolog messze nem igazságos, hiszen az X-aktáknak is kellett az a pár év, amíg “klasszikusként” tudtunk rá gondolni, és az újonnan indult, hasonló terepen szlalomozó sorozatoknak ugyanúgy időt kéne hagyni, míg felépítik a maguk kis mitológiáját, karaktereit, fő történetszálját – az ilyen jellegű filmeknek egyébként sem ismérvük, hogy mindjárt az elején ellövik az összes ászukat, mert hát rejtélyesnek kell lenniük, ha a megfelelő stílusbesorolásba akarnak tartozni, még annak árán is, hogy nem ejtik rabul az embert menthetetlenül az első pár epizód során. Ugyancsak tény, hogy az egész kormányösszeesküvéses ejnyebejnyés Szabadkőműves/Illuminati/Majestic 12 jellegű bonyodalmat, a földönkívüli jelenlétről nem is beszélve, nem az X-akták készítői találták fel, ők csak tálalták egy egész pofás formában, amely még így sem nevezhető teljesen eredetinek. Én is gyakran észreveszem magamon, hogy mulderes filteren keresztül szemlélem az aktuális misztikus filmet, és bizony néha ott motoszkál a fejemben, hogy ezt abban a sorozatban működőképesebbre, de legalábbis – annak keretein belül – hihetőbbre tudták volna faragni Carterék. Úgy érzem, ez nem kimondottan helyes hozzáállás, nem csak mert – erényeit elismerve – az X-akták se volt azért a tévézés csúcsa, de a sci-fi-horror-krimi(-whatever) zsáner túlélése miatt is: fuldoklunk a száraz, realistább CSI-utánzatokban (már elnézést a kivételnek), merészebb próbálkozás viszont elvétve akad csak évente. Felvettem hát a toleráns formámat, és úgy kezdtem bele a 13-as raktárba, mert a műfaját szeretem, és szeretni akartam egy újabb, remélhetőleg jogosan s remélhetőleg hosszú életű sorozatot is a témában.
Ez az előszó kissé túl hosszúra sikerült, főleg annak fényében, hogy mennyit akarok írni magáról a filmről. Nem a minősége okán kár érte koptatni a billentyűzetet, inkább a milyensége miatt: az alapkoncepció egyszerű, mint a félszerfél, és azonnal ingerelni kezdi az ásítóideget annál, aki a kreatív alapötletek híve, illetve aki szintén nem tegnap kezdett el misztikus filmeket nézni. Adott egy Boeing-hangárszerűen böhömnagy raktárépület a poros, tehenes amerikai nagy semmi közepén, amelybe a potenciálisan veszélyes vagy csak egyszerűen fura leleteket zárják el – gondoljunk az Area 51-re egy tetszőleges megjelenésében az utóbbi ötven év filmterméséből, és vegyük le róla a névtáblát, mert akkor biztosan eredetibbnek fog tűnni. Vagy nem, de ennyi sablon még belefér, elvégre ennél nem hiszem, hogy létezne jobb relic-of-the-week kalandgeneráló a világon, ha nem vesszük teljesen komolyra magunkat. És ez a sorozat nem veszi magát véresen komolyan, az már a nyomozást elindító események láttán is világos, vagyis elsősorban a szereplők, a zene, a rendezés... és satöbbi miatt. Talán a legabszurdabb dolgon – hogy az egész raktárra, amely amúgy szó szerinti könyvtára lehetne a rohamos technikai fejlődésnek, a mágia megismerésének, a világ meghódításának, és nem mellesleg egy 9-es erősségű földrengés epicentrumában rekedt hidrogénbomba-gyárral közel azonos veszélyfaktorral bír, egyetlen, azaz egy szemből álló bogaras személyzet jut – már az elején túljutunk, szóval az írók nem ringatnak hamis ábrándokba, itt határozottan nem a Twin Peaks utódjáról van szó. A két kormányügynök főszereplő valamiért nekem nagyon ismerős: a szórakozott, de mindig hibátlan intuíciójú férfi, és a kettejük között pattogó szikrákon keresztül felsejlő, karót- és enciklopédiát nyelt pedáns nő. Halovány harmadiknak csatlakozik hozzájuk a már említett rögeszmés raktáros, meg néhány poén a csípősebb fajtából, meg egy Tesla-féle sokkoló disznóláb, meg a szellemirtói plusz ereklyefosztogatói plusz columbói munkakör, és máris egész tiszta a kép előttünk a sorozat mibenlétéről. Hatalmas pozitívum, hogy nem erőltetnek rá erre a (nem rosszból, de) nevetségesen nagy bizarrságra egy vérfagyasztani próbáló légkört, mert úgy simán csak gagyi volna az, ami így megmarad egy üdítően könnyed hangvételű, olykor komorabb témákat is szőrmentén pedzegető kalandnak.
3 kísértet Houdini tárcájából / 5. Kellemes felfedezés, reméljük, a másfél órás piloton túl negyven percekben is működni fog.