0
Ahogy Bruce Willis korosodik = kopaszodik, egyre könnyebben rávehető mindenféle paróka és szakállzat viselésére a vásznon, túlkompenzálva természetes hagymáinak elhalását. Nem mintha az eddigi filmjei (megjegyezni való hányadának) százkét százalékában nem kuglifejű keményfiút alakított volna, aki már csak taktikai megfontolásból sem hagyja markolnivalóan séróbárósra benőni a koponyaívét, azonban ez az első olyan filmje, amelyben több példány is futkározik belőle, szembesítve nem csak saját magát magával, de mindenkit egy akcióikon kiöregedésének középső stációjával azzal a hajtépősen meredek dilemmával is, hogy a pokol előszobája marad gyönyörű hányadék egy világunk a kvázi-halhatatlanság és a testi tökéletesség (hajjal meg minden!) elérése után is, plusz-mínusz tíz-húsz évnyi ránc ide vagy oda.
Előszöris cölöpverővel leszögezném, hogy képregényadaptációról van szó (nem, ez nem jelenti automatikusan azt, hogy szuperhősös, röhejes, 14 éven fölülieknek homlokhorpadás veszélye mellett megtekinthető gagyiság), ami már önmagában elégséges magyarázat a film történetének mértani pontosságú laposságára: megszoktuk már, hogy a (forgató)könyv-újra-írók az esetek túlnyomó többségében igenis érdemtelenek a plusz bérre, valamint hogy az épp aktuálisan megmozgófilmesített írott anyag rajongói szabályszerűen rángó szájaszéllel hagyják el a vetítőtermeket... nem is ez a gond. (Fityfenét nem! Csak nem akarok túl messzire elkalandozni.) A témaválasztás problémásabb, és annak kivitelezése. Nemrég láthattuk az Én, a robot nem igazán zseniális, de egész kellemes filmverzióját a maga elkényelmesedett, antivá felhősödő utópiájával, azelőtt pedig Spielberg rángatta végig ormányánál fogva Tom Cruise-ot a szó szerint embertelenül tip-top rendszerben élők jövőképén – mi szükség hát egy újabb feldolgozására az emberiség valószínűtlenül idióta döntései hatására megszülető, már ránézésre is csúfos bukásra ítélt disztópiájának, amely ráadásul híján van egy csepp eredetiségnek is?
Nem azt mondom, hogy katasztrofális a film, legalábbis nem katasztrofálisabb bármely másik egynyári/őszi mozinál, amire, mondjuk úgy, nagyobb eséllyel nem fogunk emlékezni jövő ilyenkor, mint amekkorát egy ijedt madárraj alatti száraz és tiszta túlélésünkre tudhatunk a magunkénak. A déjà vu jelenség zavar a legjobban, nevezetesen a Surrogates cím alatt összedobált olyan sci-fi-, transzhumanista, akció- és drámaelemek máshonnan lopott, kölcsönvett, esetleg a “giccs” meg a “szégyentelenül KLISÉ, ne használd!” feliratú mozitrükkös szemétkonténerekből guberált katyvasza, melyeknek köszönhetően jövő ilyenkor úgyis más, hasonló, ezt megelőző, hovatovább jobban sikerült filmek jutnának az eszünkbe a témában a Hasonmás egyes jeleneteiről, nem pedig ez itt. Az Én, a robot és a Különvélemény csupán két példa, a Terminátort, az A.I.-t és A hatodik napont például ugyanúgy megemlíthetném, mint Willis összes eddigi filmjét, amelyben gyerekét vesztett, nejétől elvadult, józan motiváció híján is rettenthetetlenül a felszakadt száj- és heggeneráló bonyodalomba (kopasz) fejest ugró keménygyereket játszott – és most hirtelenjében alig jut eszembe ellenpélda az ő főszereplésével. Természetesen ez az ő zsánere a Nakatomi-incidens óta, nem akarom én elvitatni tőle a személyes fegyvertényét, hogy jobban néz ki vérrel, mint púderral sminkelve; csak éppen az, hogy még ő se nagyon újít színészi repertoárt a szerepre, mintegy hab a tortán, aminek kóstolás nélkül is ismerjük az utóízét. És még csak nem is igazán próbálkoztak originalitással: még a hasonmás-technológiát kifejlesztő egyszemélyes agytrösztöt is ugyanaz és ugyanúgy játssza, mint aki az Én, a robotban. De kérem... ez már tényleg megmosolyogtató. Nem a jó értelemben.
Érdektelenné koptatott koncepció, semmi dögösebb akciójelenet, tompa csúcspontú történetszál – készséggel elhiszem, hogy képregényben jól működött a dolog, a vásznon viszont bele kellett volna dolgozni valami pluszt, valami pótlékot az írott-rajzolt médium azon sajátos varázsa helyett, hogy teret hagy a történet közönség általi saját interpretációjának. Léteznek filmesek, akik Hollywoodban is sikeresek tudnak lenni, miközben megtanultak egy-két ilyen fogást, de a Surrogates készítőgárdája nem ilyen.
2 masszív és figyelmen kívül hagyott kegyelemdöfés a túlnépesedés problémájának / 5. Nézzétek meg, ha akarjátok, utána felejtsétek is el múló, fakó élményként, ha akarjátok, ha nem.