Morrison, Quitely & Van Sciver: Új X-Men: E, mint eltörölni
Posted: 2009. augusztus 29., szombat by damoqles in Címkék: 3/5, akció, képregény, sci-fi, vélemény
0
Grant Morrison agyának dimenziókon átsugárzó zsenialitása már régen kihullajtotta minden fejszőrzetét, Frank Quitely lélegzetelállítóan részletgazdag panorámaképei pedig még a rajtuk szereplő figurák arcát is az elképedés konstans grimaszába csoffantják – hogyan is lehetne hát bármi más kettejük közös munkája szinte tetszőleges szellemi alapanyagon, mint kiváló? Igaz, a New X-Men esetében csupán bérbe kapták a világot – ráadásul nem is ketten, hanem egy sor eltérő képességű másik rajzolóval együtt –, amelyet az előző munkáik minősége táplálta elvárások alapján minimum új Nap körüli pályára kellett állítaniuk (túlzok persze – no nem azért, mert nem érdemelné meg felőlem aztán az egész Marvel-omniverzum egy csillagba katapultálást, hanem mert a licencjogok megkötötték a kreatív tím kezét bizonyos mértékben), a lehetőségekhez mérten azonban így is maradandóan egyedi dolgokat műveltek vele. Olyannyira raikálisan maradandó dolgokat, hogy a vezetőség Morrison és pajtásai sorozatának befejeztével lázas gyorsasággal hozzá is fogott lerombolni azokat és visszaállítani a szelídebb, gyerek- és potenciális folytathatóságbarát status quót. Kell ennél jobb reklám a sorozathoz valakinek, aki egyébként fanyalog a szuperhősös képregényeken? Ja igen, a zavarba ejtően szoros pizsamanadrágokat is felcserélték bőrszerkóra.
Morrison hagyományborogató hozzáállása mindenképpen jót tett a képregénynek. Kisebb X-Men-csapatot kapunk letisztultabb koncepcióval, híján az átlagos kontinuitásbeli belterjességnek és túlburjánzottságnak – vegyük a mindjárt az elején könyörtelen könnyedséggel széjjelnépirtott milliós mutánsköztársaságot, mint egyszerűségében nagyszerű kiindulópontot. Az efféle nagyszabású változások az egyik (vagy A?) legnépszerűbb szuperhős-világon általában megosztják a jónépet, Morrison azonban nagyon ért a bizarr dolgok lekényszerítéséhez a torkunkon, és mivel a reflex-szerű fintorgást követően menthetetlenül rá kell jönnünk, hogy ez mintha még működne is, nyelni kezdünk, mint csibe a taknyot, hogy aztán a váratlan fordulatok még érzékenyebben találjanak gyomorszájon. Szuperhősös sorozatról lévén szó természetesen kliséhegyekben érkeznek az ellenfelek meg a konfliktusok, amikben Morrison ugyancsak élvezettel lubickol, az összefüggő főszál azonban mindvégig jelen van, és gondosan megkoreografált iramban vezet bennünket végig a sztorin az elejétől a lezárásig. Azt nem mondom, hogy akit eddig irritáltak a jótevőcsapatok pátoszban gazdag kínlódásai többé-kevésbé röhejes főgonoszok meg bizonyos időközönként kötelezően bediliző csapattagok ellen, az ettől egyből megszereti a műfajt (nem, tanúsíthatom, hogy határozottan nem), viszont talán nem fogja a falhoz vágni a könyvet egy perc után, talán megszereti Morrison stílusát (aztán irány a Vertigo!), talán meglátja a 
Magyarul csak a sorozat első négy fejezetét magába foglaló E, mint eltörölni című kötet jelent meg, ami nem csak azért bosszantó, mert az amerikai eredetitől eltérően megcsonkították egy fektetett formátumú bónusz epizódtól és Morrison utószavától, hanem mert egyelőre távoli kilátásban sincs a következő részek megjelenése. Talán Quitely borítórajza tántorította el a vásárlókat – amelyen főhőseink mutáns mivolta túlságosan szembeötlően nyilvánul meg földönkívülien torz pofázmányukban –, esetleg az ár, a befejezetlen lezárás, a párhuzamosan piacra kerülő, frissebb-fiatalosabb(-infantilisebb-bugyutább-eladhatóbb) Újvilág X-Men preferálása? Sajnos rengeteg dologra rá lehet fogni, és további sajnálatos ráadás, hogy ilyen félbehagyottan én se nagyon ajánlgatnám senkinek. Ez meg horribilisan drága és potenciális csuklóficamító, ráadásul el is fogyott... szóval maradnak az angol szövegbubis trade paperbackek.
3 cenzúrázottan széttépett ősembercsecsemő / 5.