Gé_A_eNn_É

A megtörtént eseményeken alapuló forgatókönyvvel reklámozott filmeknek (meg regényeknek stb.) megvan az a jellemző ismérvük, hogy minél vadabbul hihetetlen dolgok történnek bennük, feltehetően annál valószínűbb, hogy csakugyan az élet írta a sztorit, és a producer fizetsége helyett beérte a történet főhősének romokba forgácsolódott életével gázsiként. A társadalom egyes rétegeinek kérlelhetetlensége igazi rókákat tud belenemesíteni az ember fejébe, az ambíciók és az üzleti érzék közé, hogy alapvető túlélési és boldogulási törekvéseit új, nem kifejezetten korrekt, de határozottan érdekes utakra terelje nagy sunyiban. Akár tényfeltárásként, akár komédiaként van feldolgozva egy ilyen ügy, az adaptáció az irreálisan ordas képtelenségekre lesz kihegyezve, és vagy a nézők elevenébe talál vele, vagy annál nagyobbat koppan. Matt Damon fizimiskáját elnézve kétség sem férhet e felkiáltójeles című film válfajához, még ha a folyamatosan hallható burleszk-zene ellenére nem is nevezhető egyértelműen vígjátéknak.

A felkáltójelet mindjárt jogosnak találjuk, mihelyt színre lép Mark Whitacre, az ADM cég biokémikusa, és látványosan nem tudatosítja magáról, hogy úgyszólván két lábon járó csattanója egy sztereotipikus kispolgár-viccnek: a felkiáltójellel kell nyomatékosítani Damon karakterének beépített ügynöki mivoltát, máskülönben a néző képtelen megvenni a figurát. Komolyra fordítva a szót, értelemszerűen minél abszurdabb a szituáció, annál jobb a filmnek; másrészről meg Whitacre-ről idővel kiderül, hogy nem is akkora reménytelen nemezise az egészséges, élelmes józan észnek, mint hittük, csak épp a vállalati sikkasztások, csalások, FBI-lehallgatások és többes életet élés évei során kezelhetetlenné fejlődött kóros hazudozási mániája végül nem megköti a lábán a helyzetből kiutat jelentő hétmérföldes csizmáit, hanem összecsomózza őket egymással. Az mellékes, hogy éppen szánt szándékkal tör borsot mások orra alá (valószínűleg hideg verejtékben fürdő álmatlan éjszakákat okozva az összes ügynöknek és ügyvédnek, akinek csak szóba hozta ügyködését) vagy a saját gyámoltalansága révén, önkéntes informátorból ugyanúgy egy dollármilliós sikkasztás elkövetőjévé válik, tragikomikus karakterében szájíz szerint eldöntendő tragikus és komikus részértékekkel.

Damon karaktere a legcsapongóbb narrátor, akit valaha hallottam. Mintha nem is az ő gondolataira volna irányítva a virtuális puskamikrofon, inkább egy egész irodányi, különbőző dolgokon merengő idegenére, vagy épp egy tömött óvodára. Az egyik ilyen elmélkedés során említ egy fesztivált, ahol a gyerekek fehér lovagként megütközhettek a gonosz fekete lovaggal, ami nem is rossz összefoglalása a filmnek, amennyiben persze kiemeljük a főhős gyerekségét, azt, hogy a fehér(re utánmázolt) lovaggúnyát "felnőttek" segítettek ráadni, hogy a hőségben megbuggyant egy kissé a bádogsisakban, meg hogy valójában mindig is csak a lovagiság romantikus ideája miatt vett részt az egészben, no meg önzésből, s nem azért, hogy végig is vigye a játékot az elkerülhetetlenül kellemetlen befejezésig, úgy, ahogy a szabályok azt előírják. Voltaképpen Damon a titkosügynök, nem a lovag eszményképét emlegetve vigyorog a bajusza alatt, mint a tejbetök, de a lényeg ugyanaz. Meg az, hogy akinek a Ferrari meg a Porsche mellett még hét darab luxus sportkocsi áll a garázsában, az még puszta elméleti síkon sem lehet teljesen kóser fazon.

Sajátos a film képi világa – nem is tudom, hogy írjam körül, mintha egy majdnem tökéletesen átlátszóvá kopott szépiafilterű kamerával vették volna a jeleneteket, bő fénynél. A nemzetközi helyszíneken és a kilencvenes évek idősíkján szüntelenül ugrálunk; nem igazán van biztos pont a történetben, csak káosz, ami egyfelől a Whitacre mamlaszkodásától örökösen kérdő/hitetlenkedő tekintetű mellékszereplők (róluk annyit, hogy vannak, de a show Damoné) miatt óhatatlanul humoros, ugyanakkor valahol előrevetíti "pozitív antihősünk" végzetszerű bukását is. Összességben tisztességesen összerakott mozi, egy ilyen alapanyagot nem igazán lehetett volna ennél komolyabb hangvétellel megfilmesíteni, ám ennél komolytalanabbul sem, akkor odaveszett volna az "üzenet": ne lopj, ne hazudj, és ha már igazán forró alattad a talaj, teljesen hiábavaló leborotválni a bajuszodat rokonszenvezés céljából, ha ugyanakkor a frizurádat meghagyod ugyanolyan ízléstelenül félrefésültnek. 3 lizin aminósav*, amiről végre kiderült egy magamfajta kémiai antitalentum számára is, hogy nem Crichton találta ki a Jurassic Park számára / 5.

* Az egyszerűség kedvéért pontosítsunk: HO2CCH(NH2)(CH2)4NH2. Há' egyértelmű!