Gé_A_eNn_É

Amikor vége lett a filmnek, először érzékcsalódást gyanítottam, aztán fölmasíroztam az imdb-re leellenőrizni a rendező kilétét. Ja, Kevin Smith volt az, nem hallucináltam, nem a mozi nyújtotta kétes utóízű élmény zsibbasztotta el az agyam, hogy félreolvassam a stáblistát – a mozi csupán Smith jól felismerhető, közkedvelt direktori kézjegyéből csinált valami amorf, beazonosíthatatlan tartóedényt, amely képtelen összetartani a film elemeit, amíg a stáb valami elfogadható állagút kotyvaszt belőlük. Ha nem hallottam volna annyi káromkodást (hirtelen megrohant egy sugallat, hogy Hollywood szerint az underground/függetlenfilmes hangulat kimerül a forgatókönyv-oldalankénti 8-12 fuckban), egész egyszerűen el sem hiszem, hogy Smith műve ez a sértően sablonos, helyenként önmaga paródiájává váló fekete komédia. Személy szerint nem tartom egy hűdezseni alkotónak Smith-t, eddigi munkáinak (legalábbis többségüknek) jellege viszont van annyira eltérő a Cop Out homlokráncolós produkciójától, hogy komolyan hitelt adjak az álomgyár gyökereit rágó szervezett bűnözés pletykájának. Szinte él előttem a kép, amint egy Popeye-alkarú fogdmeg letépi Kevin fejéről hűséges bézbólsapkáját – ami az évek és a hajzsír összedolgozása miatt már önmagában felér a megskalpolás agóniájával –, azzal fenyegetve őt, hogy nem látja viszont a "testrészt", ha nem rendezi meg ezt meg ezt a szkriptet. Vagy ez, vagy Smith csak pénzt akart gyűjteni következő független filmjéhez. Nem is tudom, melyik a rosszabb, az előbbi eshetőségnél a gondolattársítás legalább nem hozza föl a legősibb mesterség fogalmát az emberben...
A Cop Out csalódás, méghozzá már akkor, amikor (vagy ha) Smith közrejátszásáról még fogalmad sincs. Szar filmnek csak azért nem akarom nevezni, mert az van, hogy egy-két (konkrétan háromnál biztos nem több) poénján egész jót derültem, és ugyancsak elárasztott a boldogság néhány töredékmásodpercre a film különböző pontjain: a színészi képességeit egyes jelenetekben (pl. a nyitó kihallgatásnál) fényévekre elhajító Bruce Willis esetében a káröröm, az idegesítésben homlokér-kiduzzasztó tehetségű Tracy Morgannél pedig... nos, még több káröröm formájában, de a vérszomjasabb fajtából. Abból, ami miatt reméljük, a karaktere soha a büdös életben nem szólal meg többé egyik Morgan-filmben sem, miután ebben egy kölyök emberesen tökönrúgta. Amely kárörömöt azóta táplálja a csendes haragom, mióta ennek a Tracy gyereknek az affektálása sikeresen eltántorított egy egyébként biztosan kitűnő, díjesővel elárasztott sitcom, a 30 Rock nézésétől. Smith alkotása csak akkor szórakoztató, ha "csináld magad" alapon állunk hozzá, mert a film még csak azzal sem fárad a kedvünkért, hogy megfelelően komolytalannak állítsa be magát borzasztóan komolytalan jeleneteinek kedvéért, melyek egyébként nem viccesek, épp csak rajtuk van egy "Kacagj!" címke. Ez néha beválik, de legtöbbször nem, mert a poénok zöménél eltelik a nevetésre szánt időnk azzal, hogy azon töprengünk, miben láttuk vagy hallottuk már szinte ugyanezt az utóbbi harminc év zsaruvígjátékai közül. Mindjárt utána az is eszünkbe jut, miért nem azt a bizonyos filmet nézzük inkább újra ez helyett. Hogy szórakoztató tud-e lenni a Cop Out, az erősen a véralkohol-koncentrációnk függvénye, de ha önfeledt szórakozásra nem is a legideálisabb segédeszköz, még mindig jó lesz referenciaként a ma és a múlt mozijának minőségbeli különbözőségeire vádlón rámutató baráti viták során.
Willis és Morgan egy nyomozópárost alakít – százötven fekvőtámaszt annak, aki ebből nem tudja megtippelni, melyikük lesz a kemény zsaru és melyikük a nagydumás seggdugasz. Willis figurája mégis érdekesebbnek tűnt nekem, előszöris mert nem likvidálta a karaktere befogadásához szükséges idő és háttértörténet iránti toleranciámat már pusztán a hanghordozásával, mint a társa; másodsorban mert itt meglepően ura a temperamentumának. Nem csak hogy nem keni szájon Morgant annak minden mondata minden szavának minden szótagja után (Willis itt már veri Gandhit béketűrésben), de mint öreg róka meg kötelességtudó apa meg becsületes rendőr, nála van az ész és a gerinc is a csapatban. Szófosás okozta elvérzéses ajakkopásban fölfordulni igyekvő partnerére hárul hát a vicces fiú szerepe, viccesre hajazó szituáció viszont csak akkor tud kialakulni körülötte, ha ő mindössze másodhegedűs a neje, Sean William Scott vagy más szereplő mellett. Willis csapnivaló reakcióit leszámítva a film eleji kihallgatás Morgan brutálisan túljátszott, durván humortalan, mellesleg pedig cél nélküli műsorszámának köszönhetően is bevonulhat minden idők leggyorsabban elváráshervasztóbb nyitányai közé. Előfordulhat, hogy a film ennél jobbat fog nyújtani, de annyival jobbat nem, hogy ne ezen startjelenet minősége maradjon az átlag a játékidő végéig, különös tekintettel a sírós képű fickó teljesítményére vonatkoztatva. Morgan karakterében minden benne van, ami filmes figurában visszatetszést kelthet, mert már olyan unalmas, és olyan lustának állítja be az írókat; és ő még csak meg se próbál ellene tenni: ostoba, gyerekes, béna, hisztis, szerencsétlen arc, a Bad Boys karaktereinek suta majmolása, ráadásul pofázásban is elnáspángolják. Meg is érdemli.
A sztorival (kezdetben) nem volt gond, sőt érdekes megoldást vezetett be a pénzhiány (eleinte) legális kiküszöbölésére. Olyan érdekesen kisszerűt, hogy szinte már abszurd, miféle események gyűrűznek ki a dologból – ügyesebb forgatókönyvesek talán kifejezetten emlékezetes dolgokat is tudtak volna belőle alkotni, ha nem köti hozzá a kezüket a producer (A rendező?) az elrágott klisék molylakta irattartójához. Mert így lett volna, hisz a fenti eredetiség kivételével a film minden más aspektusában kiszámítható, ahol pedig előrukkolhatna, csalódást okoz (a megbosszulandóan irritáló új férj, a rivális detektívduó ügyködése, S.W. Scott "végzete" stb.), és az alapvetően szolid történet hangulatát, ütemét fölösleges és vacak, ha nem egyenesen kínosan rossz jelenetek sorozatával rontja el. Nem egyszer nekem égett a fülem, hogy a színészeknek milyen szövegeket és alakításokat kellett lenyomniuk a kamera előtt. A Cop Out (a cím, feltételezem, agresszívan idióta magyar ferdítését eddig sikeresen elkerültem, soha nagyobb szerencsét) túl véres ahhoz, hogy habkönnyű vígjátékként nézzük – pedig úgy jobban szuperált volna –, túl komolykodós színtiszta komédiának – megintcsak egy elszalasztott lehetőség –, és ami a legrosszabb, mintha még üzenete is volna, de legalábbis tanulsága a karakterek számára, akik a bűnügyi szál felgöngyölítésén túl így émelyítően cukros személyes happy endeket is kapnak az arcukba. Nézzük a pisztolyt az esküvőn, nézzük, és csak azért nem háborodunk fel egy ilyen húzás otromba ostobaságán, sőt röhejes lehetetlenségén (Mindenki süket, vak és/vagy szarna egy gyilkosságra ott?), mert legalább egy percen belül végre vége a filmnek. Drága Kevin Smith, ettől a szerzeményedtől még az is örömkönnyeket fakasztóan megbocsáthatóbb, hogy segítettél a köztudatba taszigálni Ben Afflecket. Soha ilyet többet. Másfél főbelőtt MVP / 5. Ha nézed, sörrel nézzed; ha józanul kell végigülnöd, nyugodtan csinálj mellette mást is, lehetőleg valami hasznosat, és legyen füldugó a kezed ügyében.