Up
Posted: 2009. szeptember 15., kedd by damoqles in Címkék: 3/5, dráma, fantasy, humor, mozi, vélemény
0
A Pixar animációs filmjeit azért szeretem, mert a konkurens próbálkozások zömével ellentétben ezekről mindig elmondható, hogy nem kizárólag a legfiatalabb korosztály igényei szerint vannak elkészítve. Nem fuldokolnak popkulturális utalásokban, nem fingós-esős-szóviccelős humorra építenek, nem infantilis, hiteltelen karaktereket szerepeltetnek, csak hogy minél színesebb és bolondabb legyen a gárda, sőt történeteik jellege sem feltétlenül követeli meg a rajzfilmes megvalósítást, hisz nem a fizika törvényeit meghazudtoló, “mesés” akrobataparádékra vannak kihegyezve, sokkal inkább a szereplőkre és a kerek, remekül megkomponált ritmusú sztorira. Az Up után még jobban megerősödött bennem ez a vélemény, mert ez talán az eddigi “legföldhözragadtabb” koncepciójú filmjük – már elnézést a névleges paradoxonért, de tény, hogy minimális változtatásokkal akár élőszereplős nagyjátékfilmben is meg lehetett volna valósítani a történetet.
A főhős egy marcona öregúr, aki soha nem teljesítette grandiózus és valószínűtlen gyerekkori álmát, s ami még rosszabb, felesége még azelőtt elhunyt, hogy gyakorlatilag rá lett kényszerítve a dolog megkísérlésére. Vénen, magányosan, a kilakoltatás küszöbén, sarokba szorítva az emlékeihez való csökönyös ragaszkodása és a telkét már minden oldalról mohón körülharapó modern világ részéről, egy szép napon fogja magát házastul, és egészen szó szerint elindul a fél világon keresztül vágyálma után. Legnagyobb bosszúságára potyautast is kap a nyakába egy túlbuzgó kiscserkész képében, akivel az élethez, “küldetésükhöz” való hozzáállás két végletét személyesítik meg, s persze iylenformán egyrészt egymást jól kiegészítő komikus párost alkotnak, másrészt sajátos jellemükkel megtanítják a másikat olyan dolgokra, amiket vagy rég elfelejtettek már, vagy még sosem tapasztaltak. Aztán fokozatosan újabb mellékszereplők jönnek be a képbe, akik révén beindul a film fő konfliktusa is.
A történet meglehetősen lineáris, már-már egysíkú: klasszikus felfedezős kalandfilm egy doyle-i fantasztikus elveszett világban, ahol egyik szereplő sem egészen azt találja, amire számított, de annál inkább érvényesül a film üzenete a szappanbuborékát kergető cinikus öregúr, a megfelelni vágyó kiskölyök vagy épp az agresszív módon becsületét védő “főgonosz” karakterében saját magát megpillantó néző számára. Van benne akciójelenet, akad benne humor, megtalálni benne a szokásos főhajtásokat a filmet ihlető nagy elődök felé, mégis nehéz egy lapon említeni mondjuk a Toy Storyval, és nem azért, mert abban játékok (esetleg halak, szörnyek, autók) a főszereplők, hanem mert ez egy egyszerűbb vállalkozás egyszerűbb történet egyszerűbb lemesélésére – ami önmagában nem teszi rosszá a filmet, közel sem, de talán csalódást kelthet abban, aki egy újabb fantáziavilág minden részletre kiterjedő kibontását várta az Uptól. Ez a való világban játszódik, ahol nincsenek csodák, ahol a szerettek meghalnak, az apák elhagyják gyerekeiket, és a hősökről gyakran kiderül, hogy valójában csupán üres maszkok, melyek rút igazságokat lepleznek. Az eszképista kiruccanás a legendás vadvilágba nem jelent megnyugvást, csak újabb gondokat a gyorsan illanó rácsodálkozást követően. Jóllehet minden Pixar filmben megfigyelhető, ahogy a készítők beleszövik a való élet problémáit, a való világ szürkés színeit az eseményekbe, ettől olyan élvezetesek benőtt fejünk lágyával is; itt azonban kevésbé a meseszerű elemekkel próbálják ezt ellensúlyozni, inkább az emberi természet mélységeinek és magasságainak felvonultatásával. Persze a Toy Story játékai, a Némó nyomában herkentyűi stb. szintén szimbólumok a maguk módján, nagyonis reális történetek mozgatórugói, mégis – illetve ezért is – az Up nem tűnik annyira nagy vállalkozásnak a soros leszűrendő életbölcsesség közvetítésére, mivel látszólag nem bajlódik mögöttes tartalommá tennie a film lényegét. Kevés a szereplő, egyszerű a sztori, kevéssé világrengető a leküzdendő akadály, még a megvalósítás sem igazán késztet az ölünkben keresni az állunkat (bár elmondhatatlanul örvendetes, hogy ezúttal nem az unalomig ismert műanyaggolyófejű embermodelleket kell bámulnunk, itt a figurák inkább habszivacsból kifaragottnak látszanak): nem lesz maradandó emlék, csak kellemes kikapcsolódás másfél órára. Mondhatni, szimpla film, s inkább egyszerűségében, mint sokrétűségében szép, de attól még szép marad. Egy Wall-E és egy Toy Story 3 közé bőven belefér, nem kell mindig túl nagyot vállalnia a Pixarnak sem, még ha állandóan sikerrel is járnak, akármekkora fába hasítsanak is.
3 csirkeraptor / 5, és a férleértések elkerülése végett, ja, ez nálam már bőven megnézésre érdemes filmet jelent.
A nem annyira spoileres első előzetes: