Gé_A_eNn_É

Sam Raimi író-rendező-bomlásfetisiszta a Pókembereket letudva visszatért ahhoz a műfajhoz, amelynek koponyákból rakott dombjain annak idején a reflektorfénybe küzdötte magát: a fekete komédia elemeitől jellegzetes, testnedvekben és olcsó klasszikus ijesztgetésekben bővelkedő horrorhoz. Szinte mindaz megtalálható itt is, ami az Evil Dead sorozatot megszerettette az élőholtak rajongóival: hétköznapi jóemberek a természetfeletti szarban, amely nem csekély mennyiségű szívrohammal kecsegtető over-the-top borzongatást bevetve igyekszik megkeseríteni az életüket és siettetni visszataszítóan csúnya halálukat. A nézőre nem is a horrorelemek sokkoló hatása mér letaglózó csapást, mert azok leggyakrabban megrekednek a Bűbájos boszorkákban a tinicsajokat is untató árnyékdémonok meg hirtelen felkerekedő szélfuvallatok szintjén (bár a sorozattal ellentétben itt szándékosan kezdetleges/minimalista/régimódi/B-filmes az eszköztár), hanem hogy csaknem zavarba ejtő mód sosem lehetünk teljesen tisztában vele, most éppen hánynunk, kacagnunk, rettegnünk kéne egy adott jeleneten, vagy csak kikapcsolni az agyunkat és élvezni egy olyan hollywoodi filmes munkáját, aki végre felvállaltan nem a világot akarja megváltani "filmművészetével", csupán szórakoztatni szeretné a bizarrabb ízlésű horrorfanokat.

A történet gyönyörűen kiszámítható a trailerből, s a Gonosz halott mintájára itt sem a miért, hanem a hogyan a lényeges. Ami azt illeti, furamód erős párhuzamokat véltem felfedezni ez és a Pókember (nem tudom hányas - valószínűleg mindhárom) sztorija között, legalábbis a galamblelkű, gáncstalan, ugyanakkor őrlődésre hajlamos, boldog vagy könnyű sorsra teljesen esélytelenné váló főhős(nő) meglehetősen gyakori elem Raiminél; ami persze érthető is, innen van hová - stílszerűen - "lerántani" a karaktert. A Pokolba taszítva főgonosza egy törtmagyar átkokat köpködő cigányasszony, aki cukorkát csen és térden csúszva könyörög a házát elkobozni szándékozó irodistáknak könyörületért, jóllehet pár szavába kerülne az egész alvilág csatasorba állítása... amit aztán meg is tesz, és onnantól el lehet felejteni az álmosító előjátékot. Abszurd pokoljárás időszaka köszönt Brown kisasszonyra, a kiscicája rituális lemészárlására talán túl könnyedén rávehető protagonistánkra, amelyben nehéz eldönteni, hogy a fiúja szüleinél tett katasztrofálisan kínos látogatás, a többrendbeli nyelveskontaktus gennyedző ínyű nemezisével, esetleg az önálló életre kelt, repülő zsebkendővel vívott apokaliptikus közelharc tesz-e be alaposabban józan elméjének. Raimi igazán kiélte magát - ránkzúdította mindazt az iszonyatot, amit legalább hét esztendő, spandex-alsógatyás hazafival történő foglalkozása érlelt benne epeízűvé. Meg tudom érteni.

Meg kell mondjam, (vérben pácolt és rúnafaragványos, de még így is csupán) faék egyszerűségű mozi, s ha Raimi helyett más forgatta volna le minden komolytalankodást félretéve, sima egynyári tucathorrorként, határozottan egy csöppet se tetszene. Személyes értékelésem így 2 pajtában fellógatott üllő (amiről a Tom & Jerry óta tudjuk, hogy a világ leg-magától értetődőbb önvédelmi eszköze!) / 5, mert még mindig nem igazán az én stílusom, ellenben marha szórakoztató tud lenni a maga módján, de azért mégsincs olyan remekbe szabott, mint Ash bármely, szállóigéket fialó elborult akciója.