(Tartalom és részlet a magyar kiadó honlapján, illetve mindez angolul.)
Minden tekintetben súlyos regény. A tizenkilencedik század alkonyán játszódik az új Szodomává válásában fordulópontra érkezett New Yorkban, ahol az emberi/bevándorlói életnél csak az erkölcs olcsóbb, és ahol terrortól véres századforduló van készülőben. Az Egyesült Államok megkapja saját, különbejáratú Hasfelmetszőjét, aki ellen csak különcök kis csoportjának van némi esélye, köztük az elmeorvos Laszlo Kreizlerrel, a történet narrátoraként szolgáló John Moore újságíróval, és az első női rendőrrel, Sara Howarddal. Hosszú, nehéz, gúnyolódás kísérte nyomozásuk nyomasztó képét vetíti elénk nem csak egy romlott sorozatgyilkos ámokfutásának – amely még sokkal iszonyatosabb, ha belegondolunk, hogy Carr
valódi emberi szörnyetegekről mintázta a figurát –, de egy hasonlóképpen romlott városnak is, ahol az embertelen körülmények miatt az olvasó nem is azon csodálkozik el, hogyan szülhetett a környezete egy ilyen halálangyalt, hanem hogy mások hogyan képesek benne megőrizni emberségük mégoly halvány foszlányait is nap mint nap.
Magyar keresztnevű főhősünk – illetve középpontban álló szereplőnk – a modern pszichológia akkor még kuruzslásnak számító eszközeivel operál, ami több, mint elég fogódzót ad ellenlábasainak a lekicsinylésére. Theodore Roosevelt, az aktuális rendőrfőnök azonban utolsó reményeként ráállítja az ügyre, amely még a gyerekprostitúcióban és alvilági harcokban fuldokló várost is elborzasztja. A nyomozócsapatnak megcsonkolt, kannibalizált, sőt gyermeki holttestek áradatán, s nem utolsó sorban megvetés és sötét emberi butaság tengerén keresztül kell átverekednie magát, hogy megszabadítsa New Yorkot mítikus magasságokba emelkedett, jóllehet pusztán a félelemszülte fegyelem ördögi eszközeként, az aljanép rémmesékből vagy épp imákból előlépett tisztogatójaként szolgáló fantomától.
A regény fantasztikus részletességgel és hitelességgel ábrázolja a régi New Yorkot minden jellegzetességével együtt az épületektől a bevándorló tömegek túlizzott forrasztótégelyének is tekinthető gettók légköréig. Mivel a történet jórészt a lakosság alsóbb rétegeiben játszódó eseményeket követi nyomon, kényelmetlen közelségbe kerülünk a korra jellemző nyomor olyan mélységeihez, amiket más művek legfeljebb érintőlegesen kapirgálnak meg, nem merülnek el benne búvárszemüveg nélkül. Barbár körülmények, kérlelhetetlenül kemény közsors segíti a sorozatgyilkost tevékenykedésében, hiszen maga az olvasó is nem emberi, jólétre érdemtelen rohadékokat lát, amerre csak néz. Nagy a divatja a xenofóbiának, a rasszizmusnak, a szexizmusnak, az agresszív viselkedésnek, a haladó szellem hiányának és a sima hülyeségnek, így aztán az elsősorban értelmiségiekből álló szereplőgárdára nézve a város maga, mint a nyomozás helyszíne nagyobb veszélyt jelent a gyilkosnál is.
Carr története egy kicsit túl hosszú ahhoz, hogy igazán csattanósat üssön, ennek ellenére ez nem negatívum: a ráérősen mindent részletező, semmit el nem siető cselekmény valahogy realisztikussá teszi a történetet, elvégre egy szokatlan gyilkos szokatlan módszerekkel történő lefülelésének krónikájáról van szó, az egyik legelső ilyen eseményről a modern érában. (Carr egyébként is jól ír még terjengősen is; a könyv laza szálakkal kapcsolódó
folytatása pedig szerencsénkre még vaskosabb.) Az első szám első személyű, napló- vagy emlékiratszerű történetetvezetés szintén azt sugallja, hogy ha nem is egy korabeli újságokból összeollózott valóságos sztori a könyv alapja, de semmiképp sem a történtek képtelensége vagy az elmesélés módja miatt nem az. Akit érdekel egy ezernyolcszázas évek végi metropolisz, az akkori elmegyógyászati vagy nyomozati módszerek, az emberi lélek sötétje, egy összetett krimi vagy akár Hasfelmetsző Jack horrorisztikusabb verziója, le se tudja majd tenni a könyvet, legfeljebb gyors pelenkacserék és idegnyugtató teázások erejéig. Vicc nélkül: ne adjátok oda a nagyinak, de ha tetszett pl. a Hetedik (és egek, ki az az eretnek, akinek nem?) és nem idegenkedtek az észrevétlenül a sorok közé csempészett fejtágítástól történelem terén, erősen sanszos, hogy nektek is meg fog érni legalább
4 (hál'isten) filmre vihetetlenül, fotelhoz bilincselően naturalista rémálomgyárat / 5.
