Gé_A_eNn_É

A lehetőleg minden új filmről cikkezni vágyó kritikus !szubjektív! blogger legnagyobb rákfenéje nem a rossz mozi, amiről csak fröcsögni lehet, nem is a jó mozi, amiről komolyan megkérdőjelezhető rajongással tud csak értekezni, hanem a teljesen átlagos mozi. Amiről elvileg éppen azért volna könnyű érdemben bármit is mondani, mert nincsenek kiemelkedő elemei, és csukott szemmel is rá lehet fogni a cselekmény fonalára... viszont az ember pár perccel a stáblista után már alig emlékszik a dologra. A Green Zone nem rossz film, de hogy most már azt se nagyon tudom, melyik aktuális-divatos közel-keleti hadszíntéren is játszódott pontosan, és hogy a vége tulajdonképpen happy end volt-e vagy sem, az nem a legjobb ajánlólevél, amit egy blogbejegyzésben kínálhatok a produkcióról.

A rendező, (csak stílusosan) Greengrass (a két utolsó Bourne film direktora) és a főszereplő, Matt Damon (őt már jól ismerjük) a bevált receptet követve egy olyan kortárs háborús filmet készítettek, amelyben csak sokadlagos prioritást élvez az acélmagvas golyók átküldése a terroristák/honvédek homloklebenyén, mivel elsősorban politikai, árnyékban machinálós, odahaza az amerikai közvélemény fejével játszós verbális, hatalmi és gerinctelenséget fitogtató kis csatározásoknak lehetünk szemtanúi. A jó katona olyan patyolat lelkű, hogy még a bogarakat is érzéssel törli ki a szeméből; az újságírónő idegesítő, törtető és persze mindig kapható a Nagyobb Jót szolgáló kompromisszumokra; a rossz katona hitvány, szőrös és erőszakos; az irakban a zsebbe tömött 7.62-es töltények súlyában mért hazafiasságát agresszor-barát lokálpatriotizmusra cserélő helyi senki egy valódi hős, és olyan ügyes rögtönző tolmács, hogy holnap már utazhatna is Washingtonba nyakkendős állásért. Irak zsúfolt, veszélyes és homokszín. A tömegpusztító fegyvereknek mintha csak a rémhíre létezne. A vezetésben mintha tégla volna, aki hamis infókkal eteti az akcióra éhes hadigépezetet. Szarul áll a júesszéiek zászlaja: Damonék a CIA segítségével is legföljebb bukdácsolni bírnak az összeesküvő ellenség után, akik félretáncolnak minden csapda és kilőtt golyó elől, s a film szintén képtelen valami olyasmit mutatni, ami bármilyen szempontból kiemelné az átlagosság egyhangúságából.
Félreértés, takarodj: a film látványos, egész akciódús, a sztori szépen ki van gondolva (bizonyos Rajiv Chandrasekaran [a magyaros átírással meg se próbálkozok] '06-os könyve inspirálta), és mint mondtam, különösebb kivetnivalóm nem volt azon kívül, hogy erős déja vu fogott el egyes jelenetek, aztán az egész film utóíze miatt, hiszen annyi, de annyi háborús mozi létezik, amely a harctér helyett/mellett a bábmesterek intrikáira koncentrál! Lehetséges, hogy a néző pillanatnyi befogadóképességén áll vagy bukik a film megítélése (tyű, most aztán újat mondtam), mindenesetre én kissé összezavarodva álltam fel, miután vége lett, egyrészt mert a jellegtelenségen kívül csak annak szinonimái kavarogtak a fejemben a filmet illetően, másfelől mert bármennyire is képtelen vagyok utálni, egyre jobban irritál, ahogy félévente egy-egy új hollywoodi szuperprodukció igyekszik letuszkolni a torkomon ugyanazt az üzenetet. Két oldala van minden éremnek – ilyen egyszerű, vettük, rendben. Ez a fárasztóan fáradhatatlan presztízshadjárat természetesen még mindig jobb, mintha pl. az amerikai oldalt csupa szépfiúk gyülekezetének állítanák be, minden egyes bagdadi utcakölyköt meg patákkal-szarvakkal ábrázolnának, de kötve hiszem, hogy a józan megítéléshez éppen egy mozidélután fogja hozzásegíteni Average Joe & Bros.-t.
A Green Zone szerencsére legalább olyan rendezőt kapott, aki érti a dolgát, és olyan főszereplőt, aki megfelelően értetlen arccal tudja kapkodni a fejét, valahányszor kihúzzák alóla a repülőszőnyeget. Brendan Gleesonnal mindig öröm találkozni (és az In Bruges óta amikor meglátom akármiben, valamilyen sokkoló jelenetet sejtek a sarokban megbújva), Greg Kinnear görény karakterének a fejét meg legszívesebben a következő foci VB hivatalos labdájának nyilváníttatnám, hadd rugdossák szerte. Ebből is látszik, hogy működik a film, csak épp nagy igyekezetében feltöri a nyergébe jegyet váltó néző fenekét, és ha tetszik is neki, amit lát, a sajgó hátsó sajgó hátsó marad. Egy darabig, aztán begyógyul, és azzal együtt elfelejti a filmet is. Nézze meg mindenki, mert nem egy rossz mozi, de ne várjatok tőle megváltást, mert nem is kifejezetten nagyon jó. 2.5 Weapons of Massive Aaarghnowwherethefuckarethey?! / 5. Nos, nálam az átlagérték már nézendőt jelent.