Defendor

Posted: 2010. május 9., vasárnap by damoqles in Címkék: , , , ,
1

(honlap), (imdb)

Ez a film egyszerre jobban megrendített, jobban megnevettetett és jobban elszontyolított, mint féltucat másik összesen. A hányattatott múltja miatt romokban heverő érzelmi és értelmi háztartású férfi története, aki sajátos szuperhősként próbálja féken tartani a sötét utcákat elözönlő emberi mocskot, ugyancsak illékony kötélen táncol a fekete komédia és a gyomorba markoló tragédia mezsgyéjén, ráadásul olyan magasan, hogy a néző a vidámabb térfélre ejtve is alaposan megütheti a tomporát.
Woody Harrelson fenomenális one-man-showt nyom le a 80-as intelligenciahányadosú közúti munkás szerepében, aki viszont a cipőkrémmel mázolt maszkos, világháborús sisakkal és vassal kivert furkóval felszerelkezett igazságosztó, "Védelmezőó" szerepében tetszeleg, ha hívja a szükség. Tekintve, hogy kis birodalmában több a korrupt alvilági alak, mint a felborított szemeteskuka (s ez mond valamit), és még a legártatlanabb megmentendő alany is minimum utcalány vagy drogdíler, Defendor munkája hálátlan, nehéz és szomorúan hasztalan. A film tudja a módját, hogyan nevettessen meg – nézz csak rá Harrelsonra, ennyi is elég egy jóízű vigyorhoz –, az olyan végzetes arzenál mellett azonban, mint a citromlé-fröcskölő és a befőttesüvegnyi dühös darázs, a történet komorabb elemei is legalább olyan hatásosak, és sokkal fontosabbak a dramaturgia szempontjából. Ez nem önfeledt vígjáték, nem könnyed kikapcsolódás – a humor pusztán megdolgozza rekeszizmainkat a film durva jelenetei számára, hogy azok még meglepőbb fordulatként vágják a zsigereinkbe fogazott pengéiket. Ha megnézzük, hogy milyen ocsmány környezet romlott kigőzölgéseit kell benyelnie főhősünknek, talán nem is érthetetlen, miért olyan zavart személyiség, és miért ragaszkodik annyira D-betűs szereléséhez, dacára annak, hogy akcióinak többsége az ő alulmaradásával végződik.
Ha Harrelson karakterének nem hiányozna egy-két kereke, valószínűleg már rég feladta volna nem hogy a képregényekből ellesett, de még a hétköznapi élettel járó harcot is egy ilyen helyen; ezzel szemben ő makacs, lehetetlenül lelkes, akár egy gyerek, valamint naiv és téveszmés. A nehéz módon kell megtanulnia az utca "fogat fogért" törvényét, aztán a szervezett bűnözés "életet sérelemért" aranyszabályát is. Az már más kérdés, hogy Defendor nem tanul semmiből, és ijesztően egyenes úton halad saját pusztulása felé egy képregények és elmosódó emlékek szülte, tévképzetek táplálta, teljesen kivitelezhetetlennek tűnő személyes bosszú miatt. A néző pedig nem tudja, hogy most akkor mosolyogva szurkolnia kéne-e neki, vagy inkább elborzadva figyelni egy tudtán kívül halálra ítélt, bizarr esőember önveszélyes bukdácsolását. Az már csak az író-rendező Peter Stebbings tehetségét dicséri, hogy a két eltérő élmény végül is nem zárja ki egymást, hanem jelenetenként váltogatható.
Úgy tudnám leírni a filmet, mint a K-Pax, A sebezhetetlen, A Sötét Lovag és a Forrest Gump elegye, de nem valamiféle kotyvalék, sokkal inkább vegytiszta vegyület. A Defendor jó nagyot markol a kifejezésre szánt témák és megteremteni kívánt hangulatok ládájából, használja a több idősíkon futó cselekmény trükkjét, szinte a pszichológiai profiljuk mellékeléséig hitelesnek teremti meg főkaraktereit (apropó, a 24 Ninája óta nem találkoztam fojtogatnivalóbb ribanccal Katnél), kimondottan mulatságos elemeket kever vakító kontraszttá a lesújtó drámai részekkel, és a történet hatásos ívére is nagy gondot fordít. A szigszalag-csík-D-betűs garbójú, szuperhős kéményseprőnek öltözött Arthur Poppington bűnüldöző leleményei láttán nem létezik, hogy ne kacagjunk föl; ezzel egyidőben – vagy legalábbis a következő snittben – az iszonyatosan sötét helyszín vagy a kérlelhetetlen rosszakarók elszívnak minden jókedvet a filmből, és valódi, mellkasra nehezedő súlyt kölcsönöznek minden további eseménynek. Hazárdírozás ez Defendor számára, hiszen együgyű altruizmusa mit sem ér pisztolygolyók ellenében, sőt, a néző számára is, mert a bohókás szegmenseket többé nem tudjuk a hangulatra telepedő fenyegetés érzete nélkül végigmulatni. Szép-szomorú? Inkább "csúf, és a csúfság arcába hisztérikusan nevető, amíg a szufla kitart", ha ennek ugyan van valami értelme.
A Defendor legszembeötlőbb negatívumának a kelleténél nyálasabb végkicsengést gondoltam, de most már ebben sem vagyok biztos: a városrész milyenségét megtapasztalva igenis hihetőek a látottak, sőt szükségesek, hogy a film valamilyen "üzenettel" érjen véget, ne csak egy hatásvadászattal vádolható megoldással. Elképzelésem sincs, miért nem kapott nagyobb sajtóvisszhangot ez az alkotás (illetve teljes mértékben lehetséges, hogy csak én maradtam a hallótávján kívül), amely tárgykörében a legjobb film kb. A sebezhetetlen óta – s mert szélesebb a nézőmanipuláló repertoárja és hatásosan használja minden ilyen eszközét, mozis memóriámba még annál is mélyebbre sikerült beleégetnie magát. Nézze meg mindenki, aki hiányolja a képregényes/hősös mozikból vagy kifigurázásaikból a mélységet. 4 DefenDot / 5, csont nélkül (szerencsére, mert szerencsétlennek már így is repedt minden másodikja).

1 megjegyzés:

  1. Balakin says:

    köszi a kritikát, egyetértek, baromi jó film. Szerintem a Kick-ass miatt nem kapott reklámot, mert szerencsétlen módon egy időben jöttek.