Gé_A_eNn_É

Jeff Bridgest - elmondhatatlan meglepetésünkre - ismét egy sorvadtra szívott fejű őshippi eljátszására kérték fel, sőt a forgatókönyv szerint - amelyet állítólag az élet írt, illetve minimum közvetlenül inspirált - karakterét egyenesen az USA hadserege bízta meg a hallucinogén anyagokkal való visszaéléssel, többedmaga elmerítésével a gyakorlótér tudattágítókkal feltöltött úszómedencéjében, majd némi kecskéket célzó szemmelveréses harci forma kifejlesztésével.

Bill Django tehát évekre befordul saját, drogoktól és New Age hablatytól fokozatosan hülyére vakítóan felvilágosodó elméjébe, hogy aztán amikor visszatér a seregbe, annyira magabiztosan adja elő tervét egy médium-szabotőr-felderítő-titkosügynök-csodabogár hadosztály felállításáról feletteseinek, hogy egyetlen plecsniktől roskadozó taktikai zseni sem röhögi reflexből képen, mi több, kezet ráznak vele és megnyitják költségvetésük csapját a virágos homlokpántokat első sorban szerepeltető beszerzendőinek listája előtt. Üdv a Jedi-alakulatban, melynek reményteljességénél már csak kétes hatékonysága megkérdőjelezhetetlenebb.

A főszereplő nem Django, hanem a McGregor alakította Bob Wilton újságíró és Clooney Lyn Cassaday-je, a fűvel benőtt sírjába dőlő "spychic"-osztag legígéretesebb (ex-)tagja, így aztán az egész filmen végigkísér minket az előbbi narrálása és sorozatos rácsodálkozása az utóbbi különcségeire. Clooney olyan csodálatos fapofával játssza a halálosan komoly elmebajost gondolatolvasót, harcművészt és amúgymeg dzsedit, hogy az már önmagában mentesíti a direkt poénokban egyébként nemigen gazdag forgatókönyvet álalános laposságától. Furcsa a cselekmény felépítése is, gyakorlatilag egy rövid, kérdéses motivációjú túra az egész A-ból B-be, ahol nem katarzis várja a nézőt, csak egy, a film egészéhez mérhetően abszurd filmszakadás.

A lényeg természetesen a rengeteg flashback, amelyekből kiderül, hogy milyen téboly szülte a Cassaday-féléket, meg hogy az egész projektnek zöld utat adott főparancsnoknak közel húsz évig tarthatott az elszállása, amennyiben még Irakban is bevetette az ún. Új Föld Hadsereget a kétezres évek elején. Persze Django ideje óta megváltozott egy s más, pl. a Spacey alakította Larry Hooper lett a vezető, aki a változatosság kedvéért nem téveszmés okkultista vagy tehetséges médium, mindössze egy opportunista sarlatán - de ez vajmi keveset változtatott a dzsedik... hatékonyságán.

Ez nem az a hasfájósan nevetős film, ami egy ilyen koncepciótól esetleg elvárható lett volna, viszont a fejünket fogósan, kínunkban röhögcsélősen, hitetlenkedve göcögősen abszurd végeredmény így is meg tudja viselni az ember mosolygástól kialakult szarkalábait. "Egynek jó volt" kategória, meg különben is, jól beleillik az utóbbi három filmismertetőmes véleményem sorába a maga bizarr témájával.

3 Barney, az agylikvidátor / 5.