Gé_A_eNn_É

Tim Kearney-ből úgy lesz Bobby Z, hogy az ibolyák gyökere alá vezető másik opció helyett belemegy a természetesen ennivaló természetű antikábszeres ügynök és néhány viszkető bozótvágójú mexikói drognagyúr identitáscserés játékába, ezzel egy kellemesen hosszabb, de egy személyes bosszú miatt határozottan randább végkifejlettel kecsegtető, bitófa alá vezető keresztútra kárhoztatva magát annál, mintha egyszerűen hagyná, hogy a börtönben nyírja ki egy regiment dühös zuhanyzóbikája. Szerencsére satuba fogott hősünk a főfűdíler legenda neve mellett annak megfoghatatlan coolságát is magára ölteni látszik, amennyiben a cselekmény során úgy olvadnak el tőle a nők és látszólag a fejét célzó pisztolygolyók is félúton, mintha maga a rekkenő kaliforniai hőség is a cinkosa lenne. Tim Kearney-ből olyan szinten lesz Bobby Z, hogy a mitikus figurához hasonlóan ő is csont nélkül átcsusszan üldözői karmai között, ráadásul közben nem rest csomót kötni az ujjaikra és összekoccintani egymással a kobakjukat. Az olvasó legnagyobb örömére, aki (sajna eddig kihagyta Winslow Drogháború című belépőjét a magyar nyelvterületre, és) egy újabb szokványos krimit várt, helyette viszont egy parádésan dögös fekete komédiát kapott, amely túl durva vígjátéknak, túl okos ponyvának, és túl szórakoztató, hogy az ember ne egy fél nap alatt falja be az egészet, hogy aztán nyöszöröghessen újabb adagért. Hiába, Bobby Z, mármint Winslow ért hozzá, hogy függővé tegye az egyszeri kuncsaftot is.

Jelen időben pörgő, ezáltal még kiszámíthatatlanabbnak tetsző, életszagúan cizellálatlan, kurta és velős mondatokban zajlik Kearney életének legnagyobb pech- és mázlisorozata, melynek során majdnem több tagot tesz hidegre és több alvilági tyúkszemet tapos szét, mint ahányszor leáll saját szerencsétlenségén siránkozni. Tengerészgyalogos múltja és a sitten bérmentve kapott edzéscsomagja azért csak elősejlenek csapnivaló karrierbűnözői beállítottságának árnyéka mögül; hogy alapvetően jószivű és taktikusabban csapdászó még a McCallister kölyöknél is, az így elsősorban nem meglepő és csak egy pöttyet hiteltelen, másodsorban pedig nagyban hozzájárul az akciójelenetek szórakoztató brutalitásához, meg ahhoz, hogy kezdeti egykedvű, ha ugyan nem egyenesen szánalmas élni-alig-akarása ellenére megkedveljük őt és neki szurkoljunk. A nyomában loholó emberi vérebekben nincsen hiány, és a látottak alapján még olvasni se lenne épp kellemes, mit művelne vele az általa és/vagy Bobby Z által arconmuhaházott és meglopott mexikói Keresztapa, ha elcsípné a fülét. A néhai hasonmásának porontya és exkedvese súlyosbította szituáció csak még élesebbre feni a Kearney alatt összecsattanni készülő medvecsapda fogait, illetve vérvörös festékkel csöpögősre szívott ecsetekkel ecseteli az agóniát, amelyet Tim osztályrészéül szánt nyilvánvalóan a világon mindenki, akivel az utóbbi hetekben csak találkozott. Nehéz ügy legendának lenni -- az a helyzet, hogy élve nem is igazán művelhető a dolog.

A regény egyetlen szembeötlő hátulütője a hossza, helyesebben rövidsége, mert ilyen laza, ütős prózából igazán elviseltem volna akár a kétszázhuszonegynéhány oldal sokszorosát is. Kell hozzá némi mélysötét humorérzék, talán még gyomor is, nem fogja filozofikus utalásokkal zsibbasztani az olvasó agyát (maximum azzal a rejtéllyel, hogy a korrektor miért nem korrigálta a zavaróan számos helyesírási hibát), de 4 rozsomákot / 5 feltétlenül megérdemel. (Na ezt még egyszer: R_O_Z_S_O_M_Á_K_!!!, mondjuk ki együtt, gyerekek, ro-zso-mák, na ugye, hogy nem volt nehéz, na ugye, hogy egy teljesen korrekt magyar szó, na ugye, hogy esetleg használhatnánk is, ahol rozsomákról van szó, legyen az akár egy dokumentumfilm vagy az istenverte X-Men képregény?!)

Ui.: Létezik filmverziója is, de az állítólag rosszabb a bubópestisnél.