Gé_A_eNn_É

Nagate végeérhetetlen méretű és kiismerhetetlen struktúrájú, képzeletbeli lényekkel teli gettókkal tömött városvilága egyszerre penget tolkieni, peake-i, miéville-i húrokat, meg sok egyéb máséit, mindezt azonban olyan leplezetlenül teszi, pontosan a klisé-jelleget aknázva ki, hogy sokkal inkább tisztelgő főhajtásnak tűnik az alapötletből állkapocsszakadva üvöltő fantasy-közhelyesség felé, semmint holmi plágiumnak. A regény tipikusan viselkedő orkjainál, elfjeinél és törpéinél már csak az emberi karakterei tipikusabbak a maguk nem ritkán karikaturisztikusan negatív viselkedésformáikkal, meg a patrióta hajlamaik túltüzelte konkvisztádori magatartásukkal, melynek köszönhetően ugyan rövid időn belül a tápláléklánc csúcsára tornázták magukat egy idegen világban, eközben viszont olyan szemellenzőt képezett az agresszív terraformálás ideáját fókuszban tartó csőlátásuk köré, hogy még a közelgő világvége fenyegetése sem tudja jobb belátásra bírni legendás önzőségü(n)k által saját abszolút helyességü(n)kbe betokosodott agyu(n)kat. László Zoltán könyvében tobzódik a fantasztikum, mégis elősorban mintha az emberiség elcseszettségéről szólna, fantasztikusan felfújt, már-már James Cameronét verő NagyRosszVállalat-ellenességgel és a fajiság problematikájával nyakonöntve fulladásig; valamint a főseggfejet Peter Slovaknak hívják. Valami okból.

Nagate negyedeiben épületek vették át a tündérligetek helyét és csatornaalagutak az ork barlangokét -- azaz valójában soha nem létezett más, mint az örök város, ahol nem a távolságok miatt nehéz az utazás, hanem mert az utca, amin érkeztél, délután már talán az ellenkező irányba fog vezetni. Az évtizedekkel ezelőtt megnyílt, majd örökre bezárult, a Föld jelenével való kapcsolatot jelentő dimenziókapu helyén az emberek önkényuralmának ("ÚjVilág AG") drótkerítései védik a földi érdekeltséget -- köztük Nagate bennszülött emberi bábkirályát -- a gyárakban robotoló, a modern technológia és a könyörtelen profitorientáltság által hátrányos helyzetű kisebbséggé alacsonyított fantasztikus fajok egyre őrjítőbben viszkető tenyerétől. Bár Nagatén nem működik a gépkarabély és a mobiltelefon (furcsa következetességből a gránátvető számszeríj meg a gőzgép-tankok viszont igen), a földiek nem elsősorban haditechnikai fölénnyel kerekedtek a helyiek fölébe, pusztán hagyták, hadd ismételje meg magát a történelem: alkoholt főzni, olcsó ígéreteket harsogni, eltáttatni a bennszülöttek száját egyszerű technológiai csodákkal könnyű és tragikusan jól bevált módszer. Történetünk idején viszont már igencsak kifutásveszélyes a kizsákmányoló emberiség gázlángján rotyogó helyzet, és az sem egyszerűsít a dolgokon, hogy a városvilág elkezd tégláról oszlopra széthullani a semmibe. Az pedig egyáltalán nem segít, hogy a földiek kacsának kiáltják ki a rémhíreket, majd, amikor végre hajlandóak tenni ellene valamit, nem meglepő módon csak a helyzet kiaknázásának módját keresik a saját javukra és senki máséra. Mialatt az ipari negyedekben kirobban a forradalom az elnyomó hatalommal szemben, és a földiek központjában Slovak tábornok naponta átlag féltucat olyan sunyiságot követ el a nép, a világmegmentő küldetés, sőt a törvényes király ellen is, ami bacilusnyi kételyt sem hagy az olvasóban velejéig romlottságát illetően, addig egy Gyűrű Szövetsége-jellegű csapat keresztülvág a mindig változó (mostanában egyenesen kámforrá) sikátorokon, hogy megtalálja a gyógyírt a Felbomlásra. Egzotikus helyszínekben meg kapitalizmus-ellenességben nincs hiány.

A Nagate nem is annyira képzeletbeli helyszínei és szereplőinek hegyes füle vagy kiálló agyara miatt nevezhető fantasy mesének, hanem karakterei szándékosan elnagyolt egydimenziósságának, illetve a szereplők megtestesítette sablonjellemeknek köszönhetően -- aki rossz, annak épphogycsak a szeme nem világít vörösen, aki jó, az átverhető, aki őrlődő természetű, az végzetszerűen hőssé válik. László Zoltán nem is igazán titkolja, hogy modern tanmeséről van szó egyszerű, de hatékony eszközökkel megírva, kölcsönelemekkel a zsáner nagyjaitól, erkölcsi kérdésekkel a sorok közt. (Ennek velejárója egy csipetnyi kendőzetlen prédikátori jelleg meg a konstans déja vu érzése, de nem veszélyes.) Mindenki, aki felismeri, hogy nem a cselekmény egyediségére, inkább szimbolikus üzenetére van kihegyezve a történet, már előre láthatja a végkifejlet milyenségét (sőt a Del Naja nevezetű szereplő véget nem érő siránkozásainak hála, hogy ő csak egy [spoiler] programozó, nincs itt semmi keresnivalója, mi szükség volna rá, az ő tudása errefelé haszontalan stb., a csattanó se lök le senkit a kanapéról) -- a körítés azonban, félreértés ne essék, nem unalmas, Nagate a maga kaotikusságával, bizarr lényeivel és negyedeivel, utalásaival a fantasy évtizedek óta remekül szuperáló sémáira a regény legemlékezetesebb karaktere. Csak azt sajnálom, hogy nincsenek jobban részletezve a sajátosságai, különböző utcáinak és negyedeinek jellegzetességei, mert olykor bizony már-már elfelejtettem, hogy a sztori egy város utcáin játszódik, épületek között, nem pedig egy klasszikus fantasy vadonban. És Slovak... Minden Idők Legszerencsétlenebbül Elnevezett Főgonosza? Nehéz megemésztenem egy ilyen olcsó piszkálódásnak tűnő névválasztást, főleg a regény vezérmotívumaként szolgáló fajok/rasszok/nemzetek közti béke szorgalmazásának fényében. Mindent összevetve 3 fejlövés a "Majd ha piros hó hull!" szófordulatnak / 5 -- "közepesen jó" könyv. Határozottan nem László legjobbja, ahhoz túlontúl egyszerű történet, de nem fogja a sarokba hajítani senki, miután a végére ért (ehh, legfeljebb a szlovákok..).

Ui.: Van már folytatása is: Nulla Pont. Idővel sorra kerítem.