An American Werewolf in London
Posted: 2009. november 7., szombat by damoqles in Címkék: 4/5, dráma, horror, humor, mozi, vélemény
0
A The Howlinggal letudtam volt '81 mozis vérfarkastermését, ezért teljesen elsiklottam kortárs gyöngyszemének léte fölött. Vagy talán a gagyi hatást keltő cím és a párizsi folytatás tántorított el félig tudat alatt, nem tudom, amikor azonban értesültem róla, hogy valójában milyen hülye is vagyok, amiért értelmetlen prekoncepciók és/vagy tudatlanságom miatt kihagytam egy valójában teljesen jó farkasemberes horrort, a sarokba térdeltem fél órára, aztán megnéztem a filmet.
Legalább annyira sötét komédia, mint horror, és sokkal inkább szól a farkasátok hatásairól az érintett személyek szociális életében és ép elméjében, mint fizikai épségében. Magát a bestiát nem is látjuk teljes valójában a film legvégéig – nagyra nőtt farkas inkább, nem a félhumanoid hibrid fajta, de a pofájánál ördögibb vérfarkaspofát még nem láttam, és az átváltozás folyamata meg a többi maszk is kifejezetten „szépek” –, s a pusztítása is visszafogottabban van bemutatva. Nem akciófilm, nem trancsírhorror, ellenben szellemes, jópofa, olykor egyenesen elgondolkodtató. Mint amikor a főszereplő áldozatai, akik ittrekedtek szellemként bolyongani, egy pornómoziban győzködik őt, hogy vessen véget az életének, jobbnál jobb öngyilkosmódszereket felsorolva – akár egy szituációs komédia jelenete. Egyik ilyen szituáció sem az a hangosan kacagós, de a karakterek szórakozott könnyelműsége remek kontrasztot alkot az elviccelt vérfarkasság fenyegetésével.
A címszereplő, akit Anglia egy isten háta mögötti, ködös legelőjén félholtra borotvált egy medveszerű mancs, miután kifilézte legjobb barátját, pazarul játssza a józan eszét fokozatosan elveszítő, szemének és álmainak hinni sem akaró, meggyötört, mégis könnyed természetű figurát. Eleinte nem csinál nagy ügyet belőle, főleg mert nem nehéz múló tébolynak betudni a kisebb furcsaságokat, amikor az ember halottakkal beszélget. Amikor felvetül az őt sújtó természetfeletti átok gyanúja, nem igazán titkolja senki elől, hátha a dolog lehetőségének kigúnyolása visszaállítja világa kerékvágását a normálisba; amikor pedig már nem menekülhet a beismerés elől, önként megy oda egy rendőrjárőrhöz feladni magát. A dolog abszurditása, hogy a járőr elhessegeti, mint egy bolondot, barátnője ügyet sem vet figyelmeztetésére, miszerint tartsa magát távol tőle, az egyetlen segítőkész és tényleg segíteni képes ember egy orvos, akiben nem bízik, sőt szörnyként nem hogy elijesztené a londoni járókelőket, hanem pont, hogy látványosságként tömegesen magához vonzza őket – brit jellegzetességek talán? Egy amerikai verzióban mindenesetre nehezen tudnám elképzelni, hogy egy utcán garázdálkodó mítoszbeli bestia nem azért kelt pánikot, mert mindenki menekülni akar előle, hanem mert mindenki látni akarja. Vagy mondjuk a fergeteges és potenciálisan skandalumkeltő meztelen jelenetet az állatkertben, ami még mindig nem elég, hogy a teli bendőjű férfinek kedvét szeghesse, és a néző vele együtt vigyorog. Szeretnivaló egy film, nekem sokkal jobban tetszett a The Howlingnál, csak ajánlani tudom. 4 Florence Nightingale-effektus / 5.
