Gé_A_eNn_É

Jóideje játszogatok már a gondolattal, hogy veszek egy Nintendo DS Lite-ot (NDSi-t?) -- valójában olyan régóta, hogy az alapján szerintem még évekig nem is fogom elhatározni magam --, mert néha elkap a klasszikus 2D ugrabugrálós játékok iránti nosztalgia. Nincs is jobb, mint másnaposságra kokaint szívott, fél órán keresztül trambulinozott, majd inspirációként félnapos gyerekmesemaratont végigfetrengett alkotó művész urak hagymázas hablatyolásai alapján született, betegesen bizarr világokon félhumanoid gombákra ugrálni, fejjel téglafalakat darabokra törni, meg tűzlabdákat köpködni felhőkről tomahawkozó izékre (...apropó...) -- és akkor a kék turbósünt vagy a kannibál szappanbuborékot ne is említsük. Minden valamirevaló platformernek olyan különös a környezete és a szereplőgárdája, ami majdhogynem megkérdőjelezi sikerének józan létjogosultságát, és már-már érthetetlenné teszi, mi a halált szerettünk ebben gyerekkorunkban... is. Azt ugyan nem tudom, miféle csökött szerelemidegre könyökölt rá a Nintendo az emberiség közös tudatalattijában, amikor előhozakodott az egész világ számára szimpatikus figurává váló talján vízvezetékszerelővel, de dicséretes, hogy a figura mögé élvezetes játékmenetet is pakoltak a Super Mario Brothersben és folytatásaiban. Egyszerűen szórakoztató a belüket is kitaposni mindenféle teknősbékáknak, úgy tűnik.

Személyes problémám, hogy ezek a cuccok nehezek. Nincs hozzájuk elég türelmem (plusz az emulátoros próbaverzióknál kiderült, hogy nem PC-billentyűzetre találták ki őket, nagyon nem), elsatnyultak az ujjreflexeim, a szem-kéz koordinációm FPS-ekre korlátozódott le... minden bajom szóval. Na majd egyszer leküzdöm az aggályaimat és beszerzek egy direkt erre való gépet, addig is az eredeti játékok szándékosan ellehetetlenített nehézségű változataival gyűjtöm a bátorságot. Mármint csak a videóikkal, mert eszem ágában sincs szétverni miattuk a PC-met mérgemben. A normális játékok a lentieknél csak röhejesen könnyebbek lehetnek.

Az első program legalább nem hivatalos Nintendo-figurákkal plagizál, noha az egyetemes ihletettség nyilvánvaló. Nem is a nehézsége a lényeg, sokkal inkább a szemétség, amivel mniden harmadik lépésnél gyilkos gáncsot vet a játékosnak. Az utolsó videóban valami droid végigjátssza az egészet egyetlen halálesettel, de azt tényleg csak a végén nézzétek, mert még túl könnyűnek fog tűnni a dolga. (És kösz freddyD-nek, hogy régebben felhívta a figyelmem erre a szadomazo gyöngyszemre.)

A többi epizód elérhető a youtube-os oldalpanelről vagy a fickó nevére kattintva. Azok után ímhol az abnormális sikerszéria:

A következők Mario-koppintások. Nem tudom, miféle gandhitürelmű egyéneknek szánták az ilyesmit. A legjobb tippem az, hogy Japánban ezekkel tesztelgetik a szuper kémszámítógépeik túlhevülési toleranciáját és elfüstölési idejét.

Folytatások megint az oldalpaneljén.

Ha megvolt az összes, itt a játék második részének felvételei:

Kegyetlen. Félelmetes. Zseniális. Nem hogy a kalapom emelem, de még a hajam is leteszem a készítők és a játékosok emberfeletti állhatatossága előtt.