Gé_A_eNn_É

Gondoljunk egy ikonikus videojátékra húsz éve, tíz éve, öt éve és ma. Ami régen absztrakt figurákkal operáló logikai/ügyességi kikapcsolódás volt, manapság a nagyköltségvetésű mozifilmekkel vetekedő interaktív valóságutánzás; ami tíz éve piros képpontokkal jelzett vérfröccsenés volt, ma akár külön kimodellezett belső szervek kirobbanása is lehet a testből. Ami akkor újdonság volt és hóbort, most az egyik legjövedelmezőbb befektetés, és ami játék volt, kinőtte korlátait. Talán nem túlzás a legnyaktörőbb iramban fejlődő s a legtöbb háztartásban gombamód elszaporodó szórakoztatóipari ágazatnak nevezni a jelenségért felelős üzletet, főleg a masszív többjátékos online alternatív világok elterjedése óta. Ennél a pontnál átlépném a freitamásos túlmisztifikálás virtuális buktatóját, és nem szeretnék állást foglalni az "elnyugatiasodás generációs betegsége és/vagy Stephen King közeljövőben történő prófétává kikiáltása a Menekülő ember okán kontra sátáni/kormányösszeesküvéses elmemanipuláló módszer (stb.)" ügyben sem; egyszerűen rámutatnék a tényre, hogy a számítógépes/konzolos játékok egyre realisztikusabbá válása audiovizuálisan, tartalmukat tekintve pedig (részben a valósághű szimuláció miatt) mindinkábbi eltávolodása a gyerekjáték definíciójától (még ha egyes kiskorú, meg szülői teendőikre fittyet hányó egyedek figyelmen kívül hagyják is a programok dobozára nem légből kapott jókedvből rácsapott korhatár-figyelmeztetéseket) egyenes út az olyan potenciális (anti?)utópiákhoz, mint amilyet ez a film mutat be, például. Eltúlozva, ötleteket nyúlva innen-onnan, túlkapásait nem is biztos, hogy elrettentő-okító szándékból használva teszi ugyan, mégis olyan módon, hogy ne tűnjön teljesen elképzelhetetlennek. És ez rémísztő.

Volna. Mert ha a készítők nem ájulnak bele a forgatókönyv miatti kutatómunka során felfedezett kaszkadőr-trükkök és a Second Life nyújtotta lehetőségek szédítő távlataiba, és nem formálják át az egész filmet egyfajta Counter-Strike videoklippé, akkor talán még némi hangsúlyosabb üzenetféleség is kikristályosodhatna a sztroboszkópszerűen zavaros képkockaförgetegből. Így viszont sajna túlságosan B-filmes a hatás, túl műízű... túl nyilvánvaló, hogy simanyelvű akciófilmről van szó. Ezzel természetesen nem is volna zűröm, ha az előzetes nem kecsegtetett volna a téma komolyabb kivesézésével, mi több, Michael C. Hall és Gerard Butler evilmastermind és torturedhero karakterével -- ezzel szemben a koncepciót ormótlan, átlátszó lufivá felfúvó történetet kaptam, Dexter siralmasan gyengén hozta az érthetetlenül ostobán megírt bohóc figuráját, Attila pedig összesen ha négy összetett mondatot beszélt az egész játékidő alatt (és ebből az egyik egy fájdalomkiáltások sorozatából összeálló agonizálás). Pedig Hall előtt szépen megnyílhatott volna a nagyvászon világa, ha ügyesebben pecázik a szerepajánlatai között.

De hogy ne legyek már ilyen retinaidegenül negatív: a harci jelenetek azon (elenyésző) hányada, ahol látni is valami konkrét koreográfiát a szélrózsa minden irányából a rezgő kamerába fújt lőpor-, törmelék- és lángkonfettitől, kellően brutális és élvezetes, ahogy az egy B-filmtől elvárható. Egyszerűen fergeteges, hogy még mindig három métert repül hátrafelé, akit lelőnek -- sőt egyre rosszabb, már nem csak a söréttalálat, a sima golyó is megugrasztja a célpontot. Olyan, tradícióvá erjedt betegsége ez a filmiparnak, mint a hüvelyükből sszsvinnng!elve elővont kardok, és nem hinném, hogy valaha is kinövi... de elkanyarodtam a tárgytól, mindezt ugye mégsem ennek a filmnek a számlájára kéne írnom. A valós személyeket mint távirányítható avatárokat szerepeltető MMO-bulivalóság éppen annyira visszataszítóan harsány és ízetlen, hogy a hihetőség határán egyensúlyozzon, kívül-belül tele unatkozó, beteg embercsökevényekkel. A jellemábrázolás és a moralitás-kigömbölyítés a sztorinak enyhén szólva nem fontos eszköze a karakterkezelésben, de a külsőségek szerintem kellőképp ülnek. Ha valaha is lesz második része (elvégre a film során elővillantott cicimennyiségből ítélve nem lehetetlen, hogy sikeres lesz a kasszáknál), talán a már készen álló díszletek tartalommal történő megtöltésére is marad egy kevés kreatív energia.

Igazságtalanul bánok-e vagy sem egy ennyire szembeötlően sík történetű, olcsó módszerekkel popcornra gerjesztő, abícióit az agykikapcsolós szórakoztatásban ki is merítő kvázi-remake-kel, szerény véleményem szerint a Gamer átlag alatti produkció, minden tekintetben, és kissé sajnálatos, hogy közepesen neves színészek nem épp fényesítették vele a nevüket. Egynek elment, no meg megtanultam belőle, hogyan lophatok etanol-hajtású autót a szalonból; most pedig kezdődhet a sebes lefolyású felejtős fázis (akarva-akaratlan). 1 és fél, valami le nem adott Star Trek epizódból átmentett nanotechnoblabla / 5.