Gé_A_eNn_É

Díjnyertes tudományos-fantasztikus regény egy autista férfiról, egy autista férfi anyjának a tollából. A könyv mélyreható fejtegetései a betegségről, a csorba emberi kapcsolatokról nyilvánvalóvá teszik, hogy Moon önképzett szakértője a témának, de a regény messze nem száraz kórtörténet. Teljes értékű embereknek, hihetőnek tetszőn ábrázolja autista szereplőit, akik nem szó szerinti fogyatékosok, hisz szociális interakcióhoz való tehetségtelenségüket más területeken jelentkező különleges képességekkel ellensúlyozzák – nem kevesebbek senkinél, csak mások. Ez a másság talán gyakrabban jelent számukra hátrányt, mint előnyt, de a regény egyik mondanivalója éppen az, hogy senki sem marasztalható el miatta.

Lou, a főhős egyes szám első személyben, jelen időben mesél sajátos szűrőjén keresztül szemlélt életéről egy olyan, nem túl távoli jövőben, amely eléggé ismerős az olvasónak ahhoz, hogy ne kezelhesse puszta fantasztikumként az egész cselekményt, viszont ahol már megadatik Lounak és társainak a "gyógyulás" lehetősége is, izgalmas ívet kölcsönözve a történetnek. Lou mellett nekünk is fel kell tennünk magunkban a kérdést: megéri-e megkockáztatni, hogy elveszítsünk egy ennyire egyedi személyiséget a "normálissá válás" kedvéért? Mert mi a normális, és miért is jobb az? Lou-t olyan esetek sorozata kíséri végig döntéshozatalán, melyek alapján nem igazán meglepő a végső döntése – habár valamelyest későn és hirtelen jön a pálfordulása –: viszonozhatatlan szerelem, feléje irányuló agreszív megnyilvánulások tettlegesség formájában a külvilágban, igazságtalan bánásmódként a munkahelyén, és általános egzisztenciális bizonytalanság. Mindeközben Lou igazi egyéniség; önhibáján kívül is naiv világszemlélete miatt nem lehet rá haragudni, nem lehet hibáztatni, ennek ellenére képes tanulni, fejlődni, karaktere lassan, de folyamatosan alakul. Amikor a történet elér arra a pontra, ahonnan Lou, ahogyan addig megismertük, már nem térhet vissza a lapokra, kissé önző rosszallást éreztem: szinte kár egy sémákban gondolkodó, a logikának élő, következésképpen majd' mindig a "helyes" módon cselekvő személyiséget "lecserélni" egy szokványos gondolkodású hétköznapi emberére. (Ráadásul a regény nem tudja megállni, hogy ne legyen hiteltelenül happy az endingje, de ez már más tészta.)

Sajnos zavaróan sok a hiba a szövegben. Elsősorban elgépelésekre, rossz helyen éktelenkedő vesszőkre gondolok; a gyakran furcsának tűnő szórend betudható az első számú narrátor autizmusának. A probléma az, hogy a mesterkélt szóválasztás és az idegenül megszerkesztett mondatok nem csak az autista szereplőknél fordulnak elő, hanem az egyszerű/normális emberek szemszögéből írt részekben is, ami sajnálatos, mert ez némileg elveszi az előbbi fejezetek különlegességét, és az érdekes szóhasználat láttán az ember inkább szerkesztői, fordítói hibának tudja azt be, mintsem szándékos írói eszköznek – márpedig bizonyára inkább ez utóbbiról van szó, még ha valamilyen oknál fogva nem is sikerült rendesen elkülöníteni egymástól a különböző karakterek narrációját stílusilag. Nem akarok azonban túlozni, a szöveg így is érthető amellett, hogy Lou részei kellemesen furának hatnak; ez a regény egyik erőssége. Ugyancsak erőltetettnek éreztem a hétköznapi teendők apró részletekbe menő tárgyalását, bár néha kifejezetten érdekes, például amikor nem a mosást, hanem mondjuk a vívást mutatja így be.