Grand Theft Auto IV
Posted: 2010. február 4., csütörtök by damoqles in Címkék: 5/5, akció, thriller, vélemény, videojáték
0
Az Episodes from Liberty City PC-re való bejelentésének örömére a számítógépem volt oly jó, hogy az orrom elé tolta a rég elkezdett, azóta pedig többször is elfelejtett és elveszett ismertetőmet a GTA IV-ről. Egye fene, közzéteszem, lett légyen bár csonka, csapongó és rendesen idejétmúlt.
A konzolfotellel a seggük alatt született generáció (kipróbáltan, garantáltan) szégyentelen gúnykacajra fakad, amikor először szembesül a GTA 1-2 és kiegészítőik 2D-s hangyabolyszimulátorával, pedig igazság szerint a grafikán kívül alig változott valami a sorozatban mindmáig. Adott egy főantihős, akinek keresztül kell láncfűrészelnie magát a bűnőzői alvilágon a szélrózsa minden irányában, pénzmosó taxiscég üzemeltetésétől bombák kocsikba installálásáig, a kormány megfingatásától titkos katonai projekt meglovasításával közel-óceánosan összetett bank- és kaszinórablásokig stb., hogy aztán a végén jól kiérdemelt Scarface-birodalma trónjára csücsülhessen gondjafeledten. Ahogy a jó keresztény lelkületű, önavatott erélylovagok tárgyalótermekben vezetett keresztes hadjáratai során is a nem-gyermekbarát tartalom a fő sérelem, úgy a hardkór oldszkúl vájtfülü igazzy játékosok számára is sokadlagos tényező a kiadás éve meghatározta grafika, merthogy a lényeg '97 óta még mindig a minden létező szempontból inkorrekt, szurokfekete humorú, bicskanyitogató, erőszaktól pukkadozó játékmenet, amellyel kiválóan le lehet mérni, hogy az elsápadáshoz és szemkikerekedéshez szükséges időmennyiséggel fordított arányosságban kinek a nagymamája, lelkésze, barátnője stb. a nagyobb prűd izé, példásabb felebarát és makulátlanabb galamblélek. Nem ez a sorozat a fejlesztők legelborultabb szüleménye (az valószínűleg a Manhunt, amelyből a dobozáról kirikító szülői figyelmeztetésekre szaró apukák-anyukák kölkei négy-öt módját is megtanulják a műanyagzacskóval meg üvegszilánkkal gyilkolásnak), de ez a legrégibb, legelismertebb és főleg a legnépszerűbb, és bizony okkal. Részről részre filmszerűbb a történet, valósághűbb a játékvilág, realisztikusabb a játékmenet, drágább a reklámhadjárat, és ha így folytatódik minden, kb. a GTA VI X-Box 1440 / PlayStation 5 / SkyNet v0.5 exkluzivitásáért már egész magánzsoldoshadakkal fog megküzdeni egymással a Microsoft, a Sony és a Connor & Dyson Co. (Mi, PC-sek meg természetesen szívunk majd megint, de ezt csak úgy margóra. Addigra szerintem már tiszta oxigént lélegezni is problémát jelent majd.)
Jómagam számítógépen adtam fel lelkem esélyét a mennybemenetelre negyedszerre is a Grandiózus AutóLopással (vagyis annál többedszerre, de tudjátok ám, ki fog kiigazodni a Rockstar-féle félreszámozási rendszeren), ami nagyjából abból állt, hogy 1) másfél órát a telepítéssel, a harminc különböző kötelező frissítés letöltésével és a háromszáz különböző helyre való beregisztrálással töltöttem, közben akkurátusan végigverve a fejemet a szobában található összes tompa tárgyon, amiért e kálváriamenet helyett nem egy Boxot vettem inkább; 2) a bizony elsősorban emiatt vásárolt vadiúj masinám fájdalmasan felköhögött, majd leköcsögözte a programot kisebb teljesítményű konzolokról kontár módon Windowsra portoló sarlatánokat; 3) megzavarodtak az arcizmaim, és az egyik szemem sírt, a másik nevetett, nem tudván eldönteni, örüljek-e a puszta ténynek, hogy fut a dolog, vagy hogy őrjöngjek-e inkább amiatt, ahogyan fest amilyen futás közben... No de félre a mocskos műszaki részletekkel. Az már titániumbeton szilárdságú tény, hogy a kedves készítők példás rátermettséggel cseszerintették el a PC-s verziót, ezért a világ számgépeseinek 85%-a, akiknek átlagos gép szuszog az asztala alatt, csak két-három év múlva ismerheti meg a játékot, amikor már anyagilag megengedhetőbb lesz az atomerőművekkel vetekedő erejű PC-k otthoni tartása... de lelkük rajta, részemről az egész Rockstar stúdió vendégem egy tökönrúgásra, csak aztán ne csodálkozzanak, hogy nem fogy a játék, ellenben tanuljanak a dologból és legközelebb figyelmesebben programozzanak! (Ó, bár túloznék legalább annyira, mint amekkora naiv optimizmus süt az utolsó mondatrészből!)
Seszínű ál-Big Apple-ben játszódik a történet, amit ismét Liberty Citynek neveznek, megint nem hasonlít az előző GTA-k Liberty Cityjeire, újra szigetekből tevődik össze, és kidolgozottságával ezúttal is etalon lesz jópár évig a videojátékok között. Egészen elképesztő mennyiségű munkát ölhettek a tervezésébe, csak hogy az egyedi építészeti stílusú városnegyedek vagy az autentikusan viselkedő, zabáló/telefonáló/beszélgető embertömeg mellett az olyan hangulatfestő trivialitások is tökéletesen a helyükön legyenek, mint a szélben szálldosó újságpapírok vagy a pénzért használható cövekelt távollátók a vigyorgó Statue of Lib Happiness-szel szemben. Nem csodálom, hogy a hivatalos álláspont szerint már nem fogják bővíteni a játszóteret a kiegészítőkben sem (amelyek, apropó, PC-re majd csak piros hó kíséretében érkeznek), hanem ráfókuszálnak egyik-másik területére, mert bár nem akkora az egész, mint San Andreas vadregényes állama, de majdnem, így aztán egy godzillás kieg is bőven elférne benne. Ilyen jól kiépített pszeudo-infrastruktúrát szinte már fölösleges játékba rakni, és részemről nagyon dicséretes továbbá az is, hogy a semmire sem jó, komolytalanabb időtöltési lehetőségeket, és/vagy a főszereplőhöz (harmincas kelet-európai háborús veterán) nem illőket kiiktatták (konditerem, hízás a gyorskajától, biciklin vagánykodás, graffiti, tetoválás stb.) a játékost a realitás talajához láncolandó – bár hogy milyen kihagyhatatlan szerepet képvisel az autómosó és hogy ezúttal miért nincsenek motoros rendőrök (nem volnának NY-ban sem?), rejtély. A valósághű környezet illúzióját nagyban erősíti az alkalmazott fizikai és animációs rendszer – ilyen életszerűen a lökhárítóra kenődő járókelőket játékban még nem láttam, sőt ennél élethűbbet nem is nagyon szeretnék –, egész jó az ajakszinkron és a mimika, a szinkronszínészek remekelnek (ja, mind a sokszázan), a rádióból tucatnyi eredeti zene szól tucatnyi adóból, a tévében reklámok követik a talkshow-kat és rajzfilmeket, bűvész- és dzsessz- és stand up-előadásokra lehet beülni, taxival meg vonattal meg helikopterrel várost nézni, vagy csak sétálni egyet a polgárok random szövegelését hallgatva.
Szembetűnő hibák:
Kimosott színek. A szaturáció és a kontraszt is állítható a menüben, de mindez vajmi keveset használ. Sőt ez elmondható az összes grafikai beállításról textúraminőségtől a látótávig. Az iszonyatos gépigény (vadiúj gépemet is vagy kétévesnek érzem a játék mellett) és az ezzel mégis együtt járó középszintű megjelenítés (olyan szarvashibákkal, mint a kezdetleges árnyékok vagy az AA teljes hiánya 2008 végén) egyértelműen csalódást jelentenek. Szerk.: 2009. márciusa van, ímmár a harmadik patch-csel és a harmadik videodriver-frissítéssel játszom, de nem mondanám, hogy sokkal jobb a helyzet. Az opciók kibővültek, új csúszkák jelentek meg, manuálisan optimalizálhatóbb lett a megjelenítés, DE ugyanakkor a (most már csak volt) tűzfalam hirtelen fékezni kezdte a játékot - el is ment tőle a kedvem jó pár hétre, mert hardverhibát orrontottam, és kedvemszegettségét mutatja, hogy idáig szartam is utánajárni a problémának, sőt be se kapcsoltam az asztali dögöt -, a grafika még mindig csúf a kortársaké mellett, az elmosódottság-effekt (egész egyszerűen képtelen vagyok rá depth-of-fieldként hivatkozni; legyen inkább mondjuk túl-sokáig-ázott-a-grafikus-ecsetje-a-vizespohárban-jelenség) csak ~200 km/h fölött nem hányásizomingerlő - ellenben/ugyanis olyankor már úgysem látni semmi konkrétumot a játékvilágból -, és legfőképp az utolsó két játékpróbálkozásom során negyed óra elteltével kivágott a desktopra egy “kifutottunk a VGA-memóriából” hibaüzenettel. Tekintve, hogy összességében hatszor aktualizálták a még mindig vadiúj hardverem szoftverjeit a Rockstar és az ATI okosai azóta, hogy először feltelepítettem a játékot - ráadásul akkor semmi ilyen gondom nem volt vele -, valamint a SLI- és CrossFire-féle ikerkártya-megoldások GTAIV-es támogatásának hiánya okán jelenleg nem létezik az enyémnél több RAMmal rendelkező videokártya... Á, fuckit. Pár évem belül, a next-next-gen konzolok hajnalán majd veszek egy leárazott X-Box360-at, azon legalább kiegészítők is lesznek.
Pozitívumok:
Hangulat, játékvilág, karakterek. A Rockstar nagymesterien formálja filmszerűvé a játékait, még ha azok tarantinósan eltúlzott minden létező aspektusa nem is engedi a jóérzésű emberfiának, hogy minőségi műremekként tekintsen Houserék brutálisan szabados verbális és vizuális maszturbációjára. Márpedig műremekek, a GTA IV sztorija és koncepciója legalábbis biztosan, csak épp értékelhetőségükhöz nem árt nyitottnak lenni a gengszterhumor iránt, nem árt benőtt fejünk lágyával nekiülni, nem besértődni, nem komolyan venni, és nem emiatt leírni és az Apokalipszis modern lovasának - jó, legyen akkor legalább félvér fegyverhordozó kisinas - kikiáltani az elfajzott, álszent és kriminálisan rossz példát mutató videojátékot, mint fogalmat. Mert ez nem gyerekjáték, hanem olyan szórakoztatóipari termék, amely Guy Ritchie filmjeivel egy polcon szerepel a képzeletbeli kölcsönzőkben/panteonon. Na jó, világosabban: abszolút gyűlölnivaló kulisszaszereplők közti ingázás mérsékelten szerethető főhősökkel egy árnyékasötétje-kidomborította valóságban, amelyben nem a realisztikus visszangok, hanem a módszeresen a trágárságok közé bújtatott örökbecsű életigazságok és a személyessé tett pokoljárás interaktív stációi igyekeznek meggyőzni a játékost a formula működőképességéről. Vendetta tüzelte protagonistánk, Niko Bellic alulról indul, kapitális barmokkal a nyakában, és lassú léptekkel menetel a végkifejlet felé, miközben a rákényszerített vagy morogva bár, de önként bevállalt tetteinek természete egyre biztosabbá teszi leharcolt múltjával való megbékülésének lehetetlenségét olyanképpen, ahogy azt elképzelte Amerikába indulásakor. Csúnya, felnőtt mese ez egy ideális világról, amely sosem létezhet.
5 láncokkal mosolyra bírt státuszszimbólum / 5.