Gé_A_eNn_É

(honlap), (imdb)

Elszaladt a ló Kilöttyent a vizesporoscsöbör a posztapokaliptikus filmekkel, ráadásul újabban nem is a Mad Max, inkább a Sztalker nyomdokvizeinhomokján evickélgetnek, drámával és tengerszárazkútmély szimbolizmussal megtoldva. Ha belegondolunk, nem nehéz, nem érthetetlen dolog a személyes és globális világfájdalom témájára központozni egy olyan történetet, amelyben az élővilág 99.99%-a kihalt, a maradék testileg-lelkileg eltorzult, és tünemény esély sincsen egy szebb holnapra -- valljuk be, az egész zsáner erre lett kitalálva; ugyanakkor egy ilyen halott, ingerszegény, természetéből adódóan a karakterek és a cselekmény minimális variációjára lehetőséget adó környezetben nem könnyű újat mondani vagy mutatni, addig legalábbis nem, amíg minden új posztapokaliptikus mozi a látványra, a felszínre, a zsánerklisék szerepeltetésére meg a családbarát kompromisszumok becsempészésére fogja elverni kreatív energiáinak és költségvetésének nagyját. A világégés utáni sztorik ötletét a hidegháborús terror szülte, szóval nem meglepő, ha azóta megkopott a koncepció varázsa, és hogy a zéró újítással bíró "kortárs" történetek közel sem ütnek már akkorát. A The Road ebből a szempontból jó úton haladt (ehh...), bár az tényleg csak másodsorban posztapokaliptikus film; a Will Smith-féle I Am Legend pedig, például, elmerült a politikai korrektség és a CGI-mánia műanyagbűzének süllyesztőjében. Sajnos a Book of Eli inkább ez utóbbi félvérrokonának tűnik -- a magát akcióhőssé kikoplalt és felszomjazott néma főszereplőtől a CGI-torkolattüzekig és -faforgácsokig. Na ezt még egyszer: számítógépesen van kigenerálva még a golyószaggatta faház amortizálódása is. Ennél már csak az volt durvább, amikor a Stan Winston emlékének ajánlott Terminator: Salvationben még az istenverte, padlóra hulló robotfej is egy vérlázítóan ócska CGI-effekt volt... Pfujj!

Denzel Washington állán pont megfelelő méretű a szőr ahhoz, hogy elhiggyük, veterán túlélőbajnok és igazi fosztogatógyilkos mothafucka; meg az sem árt persze, hogy szinte szó szerint idézi Bruce Willis testi sértésre adott passzív-offenzív replikáját a The Last Boy Scoutból, majd macsetével súlyt ad szavainak. Noha iPod-utánzatánál valószínűleg csak a főellenlábas Motorola-hangosbeszélője lógott ki bődületesebben az egyetemesen lepusztult képből (és az I Am Legend szereplőinek kirakati állapotú cucca még ennél is jobban), összességében nem lehetne panaszunk a végét túlélő világ megjelenítésére, ha csínjábban bántak volna a CGI-effektezéssel -- értsd: ha kihagyták volna a fenébe. Döbbenetes, hányszor bírták elsütni a "műfelhők előtt állok, mert az úgy cool" jelenetet, miközben maga a CGI szemet inzultálóan rossz. Az egész fényképezés furcsa a maga idejétmúlt és funkciótlan belassításaival meg a főhősre zoomolásokkal, a zenei és hangaláfestés pedig egyszerűen jellegtelen. Kár volt ekkorát bukni a nyilván nagyon művésziesre és merészre szánt képiséggel, annál is inkább, mert a történet maga remek lehetőségeket rejtett.

Remek és kiaknázatlan lehetőségeket: a vallás problematikájának kérdését, a hit tömegmozgató(an potenciális veszélyességű) jellegének hatását egy kultúráját vesztett és emberségét fokozatosan elveszítő civilizációban. Kissé meglepett, amikor kiderült, a "főgonosz" tényleg csak Washington Bibliáját akarja megkaparintani, holott az ötlet eredetisége és tömény szokatlansága, ugyanakkor logikájának megkérdőjelezhetetlensége majdhogynem a film egyetlen abszolút pozitívuma -- hogy mit kezd ezzel a morzsával a történet, az már egész más kérdés. Gary Oldman karaktere felismeri a hit erejét és a vallással hívőkké tett emberek megnövekedett hasznosságát/befolyásolhatóságát, de hogy ördögi tervét mégis hogyan szeretné a gyakorlatba ültetni egy analfabéta közösségben, ahol az éhen- és szomjanhalás még mindig nagyobb problémát jelent a tudatlanságnál, rejtély. A Biblia MacGuffinja eltúlzottabb a kelleténél, főleg hogy a köréje szőtt történet nem tartogat drasztikus csavarokat, sőt a végén cukormázasabb hepiendet kapunk, mint ami az utolsó negyedóra alapján még egészséges volna; valamint egy kisebb meglepetést is az arcunkba tolnak, ami egyrészt megkérdőjelezi Washington karaktere keménylegénységének jogosságát, másfelől megkérdőjelezi az iménti megkérdőjelezés létjogosultságát is, mert baromira össze tudja zavarni az embert. Egyszóval (SPOILER) vak a manus vagy nem? A fejemben visszatekertem a filmet, próbálva eldönteni a dolgot, s végül arra jutottam, hogy talán nem az nem érdekel ez engem annyira: egyáltalán nem mondanám katasztrofálisnak a filmet, de még egyszer nem éri meg átélnem. 2, végre helyénvaló sors a Da Vinci-kódnak / 5.