Gé_A_eNn_É

Valami ilyesmi sülhet ki abból, ha néhány részecskefizikusnak megerjed az áfonyaszörpje, rábuknak az okkult urbánus szerepjáték-könyveikre, és brainstormingolni kezdenek a világ mibenlétéről meg a saját szerepükről benne, be-beúsztatva a magányosság mélabúját az örvénylő gondolatkatlanba. A lassan formát öltő, a Harry Potter sikere (és teszem azt a Percy Jackson mozi silánysága kiváltotta heveny bizonyítási/jobbátételi vágy) okán okkult urbánus ifjúsági történetté összeálló ötletelegybe Nicolas Cage-nek már nem nehéz utat találnia, lévén a fickó az utóbbi időben minden létező szerep után foggal-körömmel kap, aminek szerződését meglengetik a kétméteres körzetében. Voilà, kész is a Varázslótanonc, és oh là là, még csak nem is lehet olyan zagyva, félresikerült próbálkozásként lelegyinteni, mint amilyennek esetleg a fenti sorokból tűnhet. Ha vetünk egy pillantást a történet eredetére, máris érthető, ilyen masszív gyökérzettel miért is áll meg olyan meglepően jól a saját lábán: a sztori a Fantasia Disney-film egyik részletén alapszik, aminek egy 1890-es szimfonikus mű az alapja, ami Goethe 1797-es balladáját dolgozza fel (további címhordozók). Értelemszerűen egyik előd sem egy tinifiú csetléseiről szól a romantika és az apokalipszis árnyai közti, állítólagosan létező középúton, de Bruckheimerék legalább kérkedhetnek vele, micsoda jeles tradíciót visznek tovább a filmjükkel; a felnőtt mozibajáróknak pedig jó kifogás, miért kéne kíváncsinak lenniük egy n+x-edik "mágikus kalandfilmre"... ráadásul a National Treasure gárdájának értőhetetlenül kompetensnek bizonyult kezeiből.

Nem mintha a történet eredeti volna, fordulatos vagy más szempontból hatalmas vasziszdasz, de a tartalom ismeretében erre amúgy is max annyi esély volt, mint egy olyan varázslós filmre, amiben nem szerepel legalább említés vagy utalás (vö. Gandalf, Dumbledore,... Yoda stb.) szintjén Merlin. A velő a következő: régesrég, a ködös Albion virágkorában, amikor még nem halt ki a Horvath név, hogy aztán a magyaroknak kelljen újrahonosítaniuk... volt három nagyhatalmú tanonc, akik egymással és Merlin Morgana nevű nemezisével csatároztak. Végül csak Cage-nek sikerült megúsznia, a többieket bezárva egy (ugyancsak időparadoxon-gyanús) matrjoska-baba legbelsőbb üregébe. Cage ezután évszázadokig vadászta azokat, akiknek tárcájában megtalálta a Gonosz Mágusok Ligájának tagságiját, s jól bebörtönözte őket a baba újabb és újabb rétegeibe. Továbbá egy megjövendölt gyermeket is keresett, aki Merlin utódja és Morgana végzete lehet. Hogy-hogy nem, címszereplőnk tízéves másának rá is harap az ujjára Merlin sárkánygyűrűje, csakhogy egy kisebb technikai/mágikus malőr kétballábas lépés miatt Cage Balthazarja és Alfred Molina Maxim Horvathja fejest zuhan egy köcsög varázsköcsögbe, amely kerek tíz évre egy zsebdimenzióba nyeli őket. 2010-ben aztán kiköhögi a gerlepárt (én komolyan nem tudom, miért nem végeznek egymással, pedig a film során több lehetőségük is adódik rá), és kezdődhet a hajsza a gyűrű birtokosa, a Morganát és Balthazar szerelmét egyaránt "tartalmazó" matrjoska-baba, és természetesen a világ sorsának gyeplője után.

A film mágiarendszere egészen újszerű, noha minden varázs- és tudományos technoblabla ellenére mélyebb logika nélkül szolgál pusztán a forgatókönyv és az akciójelenetek igényeit kielégítő írói eszközként – ahogy az várható volt. Mindenesetre legalább látványos és kreatív a megvalósítása, kivéve amikor a CGI cgi-sága lázasan igyekszik kiszúrni a szemünket. Balthazar elmondása szerint minden tárgy és lény minden molekulája állandó rezgésben van, a varázslók ezt a frekvenciát manipulálva képesek természetfeletti hatásokat létrehozni – ők ugyanis agyuk több, mint 10%-át munkába tudják állítani egyidejűleg. (Hogy a felmosórongy- és seprűtáncoltatós padlósuvickolás vagy egy fémszobor élővé tétele mégis miféle részecskerezgésszám-változtatással érhető el, az most mellékes.) Az effektusok némelyikével ellentétben a humor nem offenzíven idióta, sőt többször is hangosan felnevettem, és ami még sokkolóbb, a romantikus szál sincs péppé áztatva rózsaszínes nyálözönben – igaz, kevesebbel boldogabbá tettek volna.

A főszereplő srácot már utáltam, mielőtt láttam volna, köszönhetően a How to Train Your Dragonban hallható szinkronjának (ti. végignyekeregte a filmet, azóta is égnek áll még két-három szőrszál a tarkómon), de itt elviselhetőbb, noha ez inkább az írók érdeme, mint a színészé. A szerelmét alakító színésznő meg úgy néz ki, mint a Twilight-lyányka csini kivitelben – valami, aminek létét eddig merő lehetetlenségnek tartottam. Cage elánnal játszik, mintha nem is kényszerszerepet kapott volna, Molina általában remek (itt is csak a stricirucija lóg ki a képből – olyannyira, hogy csak a film vége felé kaptam a fejemhez, hogy hé, Balthazar őt nem is a középkorban börtönözte be, csak később, így volt lehetősége modernebb ruhatárat beújítani... de nem számít, ez akkor is kilóg), Monica Bellucci pedig, kevesek meglepetésére, gyönyörű.

Ők is hozzájárultak ahhoz, hogy a film észrevehetően komolyabb, nem feltétlenül gyerekes légkört áraszt, jóllehet történetmesélési paradigmaváltásért inkább nézzünk át a művészfilmes részlegbe. A The Sorcerer's Apprentice nagyon igyekszik túlnőni saját koncepciójának predesztinált bugyutaságán, kölyökfilmes jellegén, és ez – végtelenül furamód – többé-kevésbé össze is jön neki. Még így is szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy ha intelligens mozira vágyunk, akkor rosszabb ötlet is jobb annál, mint hogy egy varázslós kalandfilmre üljünk be, ugyanakkor pl. A nemzet aranyánál – véleményem szerint – nagyságrendekkel szórakoztatóbb ez a film – pontosabban anélkül szórakoztat, hogy közben a homlokunk folyamatos behorpadását kísérő zaj elvonná a figyelmünket. Van benne happy end, tiniszerelem, a (béna) Kiválasztott sablonja, popkulturális utalások tömkelege stb., viszont van benne nem totálisan mellécélzó humor is, meg érdekes varázslatok, meg egy lezárt sztori, csupa olyasmi, amiért csak hálás lehet az egyszeri mozinéző. Mert ha egynél többször nem is érdemes megtekinteni, egy másfél órácskát talán megér mindenkinek egy fáradt délutánon. 3 magyar tükörátok / 5. A Harry Potter-filmek csüggesztő lapossága után felüdülés volt; bár, ha már saját természetfeletti valójára rádöbbenő átlagfiatal, akkor a The Unwritten mindent sodor. Vagy a The Books of Magic. Vagy a Carnivàle. ...

[Potyabónusz: Varázstanonc a Fantasiából:]