Gé_A_eNn_É

Travolta lábában talán már nincs benne a bugi, de nagyon úgy tűnik, hogy minél nagyobb darabbá nő, annál agresszívabban dinamikussá válik nem csak a mozgása, de a szerepválasztása is – kivéve a tonnabébi női szerepét, ott legfeljebb a művészi egójának kompromisszummentes felülkerekedése volt agresszívnak mondható józan eszű férfi énjén. Amit ebben a filmben leművel harcművészet címén, amellett a Krav Maga pajkos napközis incselkedésnek tűnik, hát még a tűzpárbajok, amikből szintén jó néha látni amolyan oldszkúlosan elszálltakat. Ez a From Paris with Love lényege: röhejesen laza, nem-gyerekbarát szórakozás, még elviselhetően csavarosnak tűnni akaró történettel megtámogatva, valahol a Shoot'Em Up és a Taken közötti hangulattal.

Luc Besson ismét Franciahonba helyezte a sztoriját (ezúttal ő csak az ötletgazda volt, bármilyen rikító legyen is a kézjegye), bár az amerikai akcentusok, német autók és kínai negyedek túltengése ezt most eléggé a háttérbe tolták. Jonathan Rhys Meyers bajusza mondjuk meglehetősen franciás, de nála nem ez tűnik föl legelőször, hanem hogy lám, VIII. Henriknek mégiscsak elegendő volt az a néhány évszázad ahhoz, hogy zöldebb ágra vergődjön a franciákkal. A fickó egy nagykövetségi irodistát játszik, akinek folyamatban van a beszervezése a CIA-hez. A film elején így nem csak egy menyasszonnyal gazdagodik (+1 dögös színésznő Rhys Meyers végeérhetetlen nyálcsere-listáján), hanem Travoltát is a nyakába akasztják mint Waxet, a hírhedt amerikai problémamegoldószarrálövő állatot, akiben egyszerre testesülnek meg bizonyos szélsőséges emberfeletti és -alatti tulajdonságok, egyfelől egyszemélyes hadsereggé téve őt, másrészről két lábon járó pestissé a saját társa számára is.

A film báját nagyon hamar tetten lehet érni a két férfi interakcióiban: senki sem vár mélydrámát egy olyan mozitól, amelyben Travolta lazán a civil aktakukac kezébe nyom egy .357-es kéziágyút, mondván fedezze már őt a harminctagú, géppisztolyos bandával szemben, amíg ő kiugrik az ablakon megtisztítani az eggyel alsóbb szintet (átütő sikerrel), vagy ilyesmi. Hála az égnek a hangvétel sosem csap át mélyebb-komolyabb traktusokba, így az embert nem is igazán zavarja, mennyire rajzfilmesen/Marlboro-reklámosan eltúlzottan pozőr a mű: túlságosan el van foglalva azzal, hogy jól szórakozzon a szerencsére csak ezen célt szolgáló történeten. Taxi 1, valaki?

Travolta megy bele a sűrűjébe, újdonsült társa és a néző csak kapkodja a fejét, ropognak a fegyverek és a csontok, röpködnek a macsó dumák, pörög a cselekmény, és valahogy még a következetlenségeken sem akarunk fönnakadni. Ez egy vegytiszta film, összetevőinek hömpölygő felszínén Wax viaszolt koponyáján megcsillanó régibessonisággal, amiből gyakrabban kéne adagolni a mozibajáróknak. Talán hiteltelen, buta, a kliséboltba túl sok kitérőt tett alkotás, de ezzel tisztában is van, és remekül játszik rá mind a gyengeségeire, mind az erősségeire (jó színészek, jó koreográfusok, jó kaszkadőrök... szórakoztató sztori!). Nem sorolom a kedvenceim közé, de nekem a fentiek már bőven elegendőek hozzá, hogy az újranézendőimhez tegyem a filmet. 3 (sors)pecsét(elő)gyűrű / 5.