Gé_A_eNn_É

Megint meg fogom kapni, hogy deviáns a mozis ízlésem, de há' höhö...:
Számon tudja még tartani valaki, hányadik része ez a zöld rémség kalandjainak Paródiaföldön? A "több jobb" elvet többek, jobbak és rosszabbak között ez a sorozat is segített nekem elvetni, amennyiben a tényleg eredeti és emlékezetes első rész után egyre tágabbra lazult rajtam a cím fogása, végül (illetve a második film környékén) nagyjából el is vesztettem az érdeklődésemet az ogre története iránt. A Shrek 1 megnevettetett és szinte új műfajt teremtett; a többi epizód már legfeljebb csak megmosolyogtatott, amikor ennek a "műfajnak" lázas szárazra cuclizása közepette néha megcsillant az izzadságszagú igyekezet alatt a régi egyediség dicsfénye. Minden Shrek jó kis vígjáték és szép nagy morális dajkamese, ám egyben egyre kiszámíthatóbbak és szappanoperásabbak, és a fantasy/népmesés toposzok kifigurázása mind távolabbi mellékvágányra szorul bennük a családi drámás fővonaltól. Számomra ez sajnálatos, de nem kifejezetten meglepő, hiszen a három mozifilm alatt felépített saját mitológiával és saját karakterekkel könnyebben lehet kezdeni valamit, ami ráadásul melegebb fogadtatásra találhat a nézőknél, mint a fantasztikus történetek kliséinek kiforgatása – de legalábbis a fókusz billent át az utóbbiról az előbbire.

Esetünkben ez most nem ingerelt szájelhúzásra: a Shrek Forever After (van egy olyan sanda gyanúm, hogy jobb nekem, ha nem nézek utána a magyar címferdítésnek) jól megszerkesztett lidércnyomás a címszereplő számára, vagyis szórakoztató hullámvasút nekem, gyors hullámvölgyekkel és néha egész vicces és egész megindító(nak szánt) csúcspontokkal. És az egésznek az a lényege, hogy pöröllyel szilánkokra zúzza az eddig bolyhos-rózsaszínné dédelgetett status quót, meghitt ogrecsaládostul, mocsári idillistül, irritáló jószamárbarátostul stb. Darabokra. Aprókra. Végre.

Shreknek van három kiskölke (pofázmányuk egy az egyben idézi a híres-hírhedt '32-es Freaks film Pin Headjeit) és egy agresszív anyai ösztönökkel megáldott felesége, valamint egyetlen szabad vagy nyugodalmas perce sem a világon. Szerencsére az írók az elején visszavisznek bennünket az első film idejére egy jelenetben, hogy hihetően beleszőhessék a főgonosz manó karakterét a sztoriba, akinek világuralomra törő terveit Shrek akadályozta meg Fiona megmentésével. Így hát visszavág, ahogy tud: fausti szerződést írat alá a nehéz fejű ogréval, akinek már nincs egyéb vágya, mint egyetlen nap, amikor minden a régi kerékvágásban megy: a falusiak sikongatnak a jöttére, a dagonyázás nyugalmát legfeljebb egy-két gázbuborék töri meg, Eddie Murphy Szamár sehol, a családi nehézségek még a jövő dallamai, és így tovább. A DeLorean és Mr. Fusion ideje lejárt: elég egy vonásnyi, aláírás formába firkált varázstinta a pergamenen, és Shrek már zuhan is kifelé a téridőből – az ár nem magas, csupán egy másik nap az életéből, csecsemő korából, arra úgysem fog emlékezni, nem nagy veszteség. Persze kivéve, ha rúgnivaló vigyorú, bosszútól fortyogó főgonoszunk ki nem használja a csöpp ogre tehetetlenségét és agyon nem gyilkolja őt a kisbölcsőben, hogy a jövőben ne tudjon neki keresztbe tenni. Így ha lejár Shrek (a kisiklott kontinuitás miatt egyre elcseszettebbnek bizonyuló) "szabadnapja", a gitárszóló közben köddé válik, és a manó (nem emlékszem a nevére) tovább gonoszkodhat mint a királyság törvényes uralkodója, a nép barbár rémzsarnokságba taszítója és az ogre rassz legjelesebb vadásza. Mert ebben a párhuzamos valóságban, ahol időnként reguláris milicista különítmények indulnak ogrékat gyilkolni, a zöld melákokból még mindig sokkal több létezik, mint a "normális világban", ahol Shrek színre lépése óta a sarokban porosodnak a vasvillák. Fiona pedig kiköpött William Wallace, egy kissé maszkulinabb kiadásban.

Shreknek újra el kell nyernie itt-és-most-nem-a-neje kegyeit, hogy megtörje a záros időn belül saját kis személyes armageddonjával fenyegető szerződést, és visszatérjen az élet rendje a világba. Közben mintegy mellékesen ráeszmél arra is, hogy ogrénak nem feltétlenül jobb lenni apánál, férjénél és barátnál, a néző meg elolvad, mint meggyújtott fülzsír-gyertya a kandalló párkányán. A legnagobb poénforrás a dagi Csizmás Kandúr, pedig ő is csak a külleme miatt mókás – a film nem nagyon nevezhető vígjátéknak, de legalább több hely jut a történet épületesebb részeinek. Ha tényleg ez volt az utolsó Shrek (tényleg ez legyen), jobb befejezést keresve sem találhattak volna egy ilyennél, amelyben a főszereplő végérvényesen megbékél saját szelíd útra térésével és újból beleszeret a családjába – innentől kezdve konkrétabb befejezést az "addig éltek, amíg meg nem haltak"-nál fölösleges volna összedobni (pl. egy ötödik részben), még drámaibb bonyodalmakat pedig szinte lehetetlen. A Toy Story 3 gyönyörű lezárásának szintjét nem éri el, de azt egyrészt kevesen fogják tudni, másrészt a franc se várt el ilyesmit a Madagaszkáros Dreamworkstől. Ennek fényében szép munka volt, abszolút tetszett. Az emberi karakterek transzvesztita-jellegű (meg az ogrék simán torz és rusnya) fejein/arcain kívül, amikre minden Shrek-filmben valahogy kellemetlen ránézni. Viszont érdemes, mert jó a film, még ha nem is kiváló, szerény véleményem szerint. 3 törpeogre (mármint Shrek a fajtársai között, muhahaha) / 5.