Gé_A_eNn_É

Számomra borzasztó nehéz olyan romantikus komédiát találni, aminek nemhogy a története tetszetős, nemhogy az alapötlete nem kerget ki a világból, de legelőször is tolerálható a szereplőgárdája. Ezért aztán nem vagyok oda a romantikus komédiákért. El is éldegélünk egymás mellett, ellenzővel ellátva a másik irányában kinőtt szemünket, és az "élni és élni hagyni" elvet követjük – mert ugyebár az kétségek fölötti, hogy egyikünk sem úszná meg szárazon az egymásba botlást. Más szájíz, ízlésemért pofonok, stb. Nem tudom, ki mondta, de igaza volt, amikor a Knight & Day (a magyar címmel ne is abuzáljátok a jóízlésemet... még ha az eredeti sem kifejezetten jólsikerült) előzetese után kijelentette, hogy Cruise és Diaz helyett példának okáért a Matthew McConaughey & Kate Hudson vagy az Ashton Kutcher &... a világon bárki párosokkal ez a koncepció már a gyerekágyban saját véres dugájába dőlt volna, főként az olyan nézők számára, akiket egy-egy romantikus mozira maximum a produkció nyálrózsaszín velejének émelyítő édességét egy-két jelenetre potenciálisan feledtetni képes, látszólag szinte kilógó lólábként a stáblistára foldozott színészek üde meglepetése képes elrángatni. Tom Cruise ilyesmi figura nekem, meg aztán az az előzetes se volt rossz, sőt ezúttal nem csak a castingoló, de a forgatókönyves részleg és a rendező is kitett magáért. Én mondom, ha minden romantikus komédiában ilyenformán koncentrálódna a komédia a romantikus összetevő kárára – valljuk be, ha izgalmakat akarunk, humort, meg hasonló jelentéktelen kis élvezeti forrásokat egy filmbe, akkor nem romantikus mozira fogunk beülni, mert jóeséllyel befekvés és bealvás lesz abból –, bátrabban bevállalnék közülük többet is évi félnél.

Cruise egy titkosügynök-féleség – erről elég annyit, hogy kompetensebb Ethan Huntnál és sármosabb James Bondnál, már ahogy akciói és hódításai vad sikereiből az leszűrhető. Renegát lett A Jó Ügy Érdekében, libasorban loholnak utána a kormány gyilkosságra feljogosított G-manjei, és hogy-hogy nem, belekeveri a kulimászba Diaz civil karakterét is. Csak azzal nem számol, hogy a nő vérszemet kapott a húga esküvőjétől, és most levakarhatatlanul rácsimpaszkodik az első férfira, aki szépen néz rá, függetlenül a fél tonna gőzölgő ólomgolyótól, amit a cselekmény során kilőnek rájuk. Van a filmnek amolyan kamu-MacGuffinja is (egy miniatűr, kiapadhatatlan energiaforrás, ami után saját elcsöpögtetett nyáluk tengerén evickélnek armadákban a kormányügynökök és a rosszarcúak), azonban nyilván nem ér senkit meglepetésként, hogy a történet inkább a két főszereplő kapcsolata körül forog; ahogy az sem, hogy az "elem" hajmeresztő labilissága, melynek folytán gyakorlatilag nem kevesebb egy instant termonukleáris időzített bombánál, elhanyagolt tényező egészen a film legvégén bekövetkező, deus ex machina-aromájú költői igazságszolgáltatásig.

Egyre megy, hisz a kameralencsék mágneseit alakító Cruise-Diaz páros egymásbacsetlései közel sem annyira nézhetetlenek vadromantikus, férfiember-űző bájolgások, mint vártam és féltem: a karakterek meg vannak írva (értsd: manapság ez már repeső dicséret), nem egyszerűen Barbie-babák (bocsáttassék meg nekem e vélemény, de a romantikus filmek többségében bizony nem többek annál), és a humor egész kellemesen, érzéssel adagolt. Cruise eltúlzottan profi és menthetetlenül lovagias szuperügynök-figurája jó kapaszkodót nyújt Diaz sikongatós-pánikolós közembere számára, így még ez utóbbi sem tűnik unalmasnak. Az akciók, a párbeszédek és a szituációs megoldások egyaránt parádésan abszurdak, jó pont ezért, nem kell mindig a hiperrealizmusra törekedni. A film második felében/harmadában bekövetkező tulajdonképpeni karakteri/jellembeli paradigmaváltás ugyan nem tesz túl jót az addig meghatározott hangvételnek és a figurák fix szerepének a cselekményben, ennek ellenére akár a történtek logikus kifutásának is tekinthető. Komolyabban csak az "örökelem" feltalálójának elhanyagoltsága zavart, akit kb. annyi személyiséggel és önállósággal áldottak meg az írók, hogy költségkímélés címszóval akár le is cserélhették volna a színészt egy tudományos infókkal megtömött merevlemezű notebookra, amit Cruise magával hurcol és védelmez.

Tom Cruise-nak talán már nem lesz laposabb a hasfala, de azért érti a dolgát a kamera csúnyábbik oldalán, és az ügynöke is megérdemel némi hátbaveregetést, hogy a Tropic Thunder Les Grossmanje után ezt a karaktert is megszerezte neki. A film bizonyára nem lesz örök klasszikus, de egy félromantikus akciókomédia esetében sokkal inkább a könnyed szórakoztatóság a fontos, azzal pedig rendelkezik dögivel. Ha a K&D csak egy milliméteres fikarcnyit is komolyabban vette volna magát (mivel már így is rezgett a léc néhol), valószínűleg jóval kevésbé tudtam volna értékelni a végeredményt, de így simán ajánlhatom bárkinek. 3 partidrog-túladagolás / 5.