Gé_A_eNn_É

Robert Rodriguez biztosra ment a franchise legifjabb sarjával: megálmodta a földi rasztastílus letéteményeseit középpontba állító, leszállóágban száguldó renoméjú sorozat folytatásának/mellékágának történetét, aztán kislisszolt a hátsó ajtón, egyedül hagyva a projekttel a radiátorhoz bilincselt direktori tehetségű Antal Nimródot. Szó se róla, jobb dolgot talán nem is tehetett volna, már ami Nimródunk lehetőségeit illeti, amelyek egy ilyen mozi ledirigálása után bizonyosan megnyílnak majd előtte Hollywoodban, ha jó lesz a film, ha rossz – pénzügyi sikertelensége ugyanis már most ki van zárva. Orbitális zsenialitást sem vár el a rajongó egy olyan alkotástól, amely egy Predator-szintű klasszikust igyekszik visszahozni a köztudat nemesfém dobogójára, ugyanis McTiernan alapfilmjét lehetetlen volna lepipálni. Ugyanakkor az is legalább ilyen elképzelhetetlen volt, hogy a Predators rosszabb legyen az Aliens vs. Predator nevű, überunterelhetetlen ikeriszonyatnál – minimum valami látócsatornán keresztül terjedő agykéreggyulladásos vészt kéne terjesztenie, hogy a jóízlésű mozinéző még az AvP-knél is jobban megundorodjon tőle. Szóval az elvárások leginkább az arany középút mentén váratták velünk a lassan érkező filmet, ahol még mindig elagyabugyálhatjuk verbális furkosainkkal, ha szar lesz, viszont innen már nem is eshet olyan nyaktörő magasról állcsúcsra. Szerény véleményem szerint a Predators szépen meg is maradt ezen az átlag középfokon, így aztán se orrba-szájba dicsérni, se a pincéig lehordani nem fogom, nem tudom. Mondjuk, hogy durván a Predator 2 filmmel látom egy minőségi szinten: az eredeti mellett eltörpül, önmagában nézve azonban kielégítően megállja a helyét, mint szórakoztató akcióhorror. Ezúttal horror nélkül.

A sztori ismerős lehet bárkinek, aki látott vagy olvasott róla előzetest, vagy az alapötlet ismeretében egy fél percre elgondolkodott a lehetőségeken: egy maroknyi rosszarcú tűzharcost elrabolnak az idegenek, és anális megszondáztatás helyett ledobják őket egy földönkívüli dzsungelbe, mert... gondolom, vannak ragadozók, akiknek nem elég sikkes a földi miliő. Egyelőre mozgó trófeáink ezután összefognak a helyi vadászok szakszervezetének legelitebb gittegylete ellen, akik egymásra is vadásznak a ranglétrán betöltött pozíciójuktól függően, illetve durván elburjánzott agyarú-bordacsontú vadkan-vérebeket és múmiamozgású humanoid ET-ket is bevetnek a jókedv megalapozása érdekében. Arra valahogy senki sem gondolt, mi volna, ha ezek a Föld legkönyörtelenebb háborús övezeteiből összeherdált szuperkatonák első blikkre halomra lőnék egymást (jóllehet egyikük megpróbálja, mégsem kap érte fenyítést a többiektől némi forró ólom képében), de a lényeg úgyis a sztori folyása és a predátorokkal való konfrontálódás.

A sztori nem lesz a fordulatos forgatókönyv iskolapéldája, minden furcsán simán zajlik, a harcok legalább fele pedig az előző filmek ikonikus jeleneteinek újrázása – ami nem feltétlenül volna baj, ha az a másik fél kreatívabb volna. A cselekmény sajátossága egyfajta ködös párhuzam a Predator filmmel, ezáltal hiába az eltérő részletek, a Predators épphogycsak nem nevezhető remake-nek. Nyilván nem lehetne kamaradrámát meg családi vígjátékot kihozni a "ragadozók+leragadozandók" alapképletből, de az esőerdős akciózást már a Predator 2 sem játszotta meg, kerülendő a redundanciát. Ezt a filmet főleg a karakterek emelhették volna a magasba, ha igazi gerinctelen férgeknek, lelketlen gyilkológépeknek lettek volna ábrázolva, nem ijedt senkiknek, elveszett kiscicáknak Arnie tökös legényei mellett. Ez természetesen hitelesebb viselkedés egy csapattól, akiket aszerint választottak ki elrablásra, hogy milyen jól is fog mutatni a lenyúzott irhájuk a yautja kandallók előtt... de kérdem én, miért a világ legászabb merénylőiként vannak bemutatva, ha alapvető viselkedésük átírás nélkül maradhatott volna akkor is, ha az utolsó pillanatban lecserélik őket egy busznyi kisdiákra vagy egy zárdányi apácára? Nem azt mondom, hogy B-filmes, esendőség nélküli terminátorokkal jobb lehetett volna a film; azt mondom, hogy a szereplők elsődleges karakterisztikájára (ti. badass) alapozva szórakoztatóbb és eredetibb lehetett volna egy olyan sztori, amely egyébként sablonokból rakosgatja össze magát, és így nem elsősorban a cselekmény fordulatai meg a végkifejlet szolgáltatják a fun-faktort. Viszont ezek a kibimbózatlan, féldimenziós karakterek hullanak, mint a legyek a Raid-gyárban, ami szintén képes szórakoztató lenni, ha azt és így várjuk el egy filmtől. Márpedig egy Predatorstól mégis mi mást kéne elvárni?

Vagy mi különbet? Sorolhatnám tovább a teljes megelégedettségemet kivédő tökéletlenségeket, de igazán nem volna sok értelme: ez a cím nagy fegyverekről, kicsontozott izomemberekről és a prédából prédálóvá váló főhősről szólt mindig is, kevéssé újszerűen, viszont nagyon véresen, látványosan és szórakoztatóan. Ennek megfelelően csak a vállamat vonogattam, amikor az egyik karakter száz százalékos pontossággal beazonosította egy földönkívüli növény idegmérgét, meg amikor a főszereplő olyan merészséggel kezdett el bratyizni egy ellenséggel, mintha előre kiolvasta volna a forgatókönyvből, hogy működni fog a dolog; satöbbi. Őszintén szólva pont ilyesmit vártam.

Ha már itt tartunk, számomra nem nagyon működött Adrien Brody karaktere (Arnie-é és úgy-ahogy Gloveré ellenben igen, csak hogy tisztázzuk). Az egy dolog, hogy még +10 kiló izommal sem igazán tűnik veterán harcosnak (na jó, az orrán legalább látni, hogy talán tucatnyiszor is el volt már törve), de a viselkedése az, ami megakasztja őt a forgatókönyv-szagú protagonistából hiteles karakterré válásában félúton. Gyanúsan gyorsan kitalálja, hogy egy túlméretezett gladiátorarénában vannak, és míg a többiek egész valósághűen be vannak rezelve, neki jégkrém csordogál az ereiben. Meg valószínűleg a torkában is, mert hörgőbb a hangja, mint Bale Batmanjének, vele ellentétben viszont ezt nem identitása elrejtéséért és a megfélemlítésért csinálja, hanem... kompenzál valamiért? Nincsen miért, igazán, hiszen már a film tökelején zengve-rengve leesik mindenkinek, hogy az alkotói szándék szerint ő a legprofibb vitéz a morcos kompániából, később pedig olyan pofonokat osztogat egy predátornak, hogy akkora lendülettel még Svarci is visszapattant volna az idegenről.
A karakteresebb figurák – például Danny Trejoé – ezzel szemben meglepő módon a háttérbe szorulnak, meg elég hamar véget is ér a pályafutásuk – de a megnevezett számára ez nem nagy probléma, a hamarost debütáló Vengeance és Machete filmekben majd villogtathatja a mecsetéjét éjhosszat. Topher Grace-szel már komolyabb a bajom. Borzalmas alakítást nyújt, Nimród helyében kétpáros végtaggal rúgtam volna ki a forgatásról egyik-másik, paródiába illő arcjátéka után. Aztán lehet, hogy szándékos volt, hogy az ember tudat alatt meggyűlölje, de akkor nagyságrendekkel szörnyűbb véget érdemelt volna, mint amit kapott.

A rendezés korrekt – nem értek hozzá, nekem megfelelt, Antal dicséretes módon nem rontotta el témához nem illő művészieskedéssel. A keramitkemény, a főszereplő romantikus húrjait rezegtető női karakter sorsáról egyet lehet találgatni, ahogy az utolsó snitt folytatás-barát természetéről is. A CGI tolerálható, az idegen ökoszisztéma és erdő dizájnerei viszont lustultak. A ragadozók megintcsak bénább nindzsák a '87-es társuknál, de tetszik, hogy azóta divatba jött náluk az egyedivé pimpelt bukósisak. Walton Goggins ismét remekel: minél inkább fültövön akarod vágni a parasztját, annál nagyobb elismerést érdemel a színész maga. Laurence Fishburne potenciálját forgatás közben egy vigyázatlan kellékes véletlenül lehúzhatta a klotyón, de azért jól hozza a gyogyóst, amíg hozhatja (tébolyának legnyilvánvalóbb bizonyítéka az, hogy rejtekhelyéül a fél világ legkirívóbb tereptárgyát választja). A jakuzaszamuráj lekatanáz egy predátort, aki valami észbomlasztó okból kifolyólag hallgatólagosan beleegyezik, hogy tradicionális kardpárbajt vívjon egy csupasz majommal, kiknek fajtájára általában izzó plazmával szoktak lövöldözni. Az orosz akcentusú humanoid tulok pedig minigunnal nyomja (főként persze a növényzet ellen, másra nem tűnik használhatónak), mert anélkül ugyebár nem megy.

A film legnagyobb ellensége a hossza: tizenöt-húsz perc rövidítéssel és tömörítéssel kihagyható lett volna a karakterizálásra (sajnos) meddőn elpazarolt részek nagyja, illetve akciódúsabbra lehetett volna vágni az anyagot. Nem egy rossz mozi ez, csak átlagosabb a vártnál – a félt szarnál és a titkon remélt kiválónál egyaránt. Egy folytatást megnéznék belőle, örülni viszont csak akkor tudnék neki, ha dobnák végre a dzsungeles-túlélős felállást, illetve ha radikálisabb újító kedvvel állnának hozzá (Rodrigueznél lehetőleg tehetségesebb, hivatásos írók). És persze inkább tucatnyi folytatást ennek, mint a Predator még egyetlen percnyi ötvözését az Aliennel. 2.5 (ha jól láttam) őseredeti predi-cameo / 5. Áldásos átlagérték. Most aztán, Nimród, irány egy saját projekt, kiérdemelted a lehetőséget egy "újabb Kontrollra".

Trailer