FlashForward pilot + 1

Posted: 2009. október 16., péntek by damoqles in Címkék: , , , , ,
0

(honlap), (imdb)


A világ teljes (emberi [tényleg, mi van a főemlősökkel, a delfinekkel vagy a politikusokkal?]) lakossága pontosan 2 perc 17 másodpercre elveszíti az eszméletét, és felébredve a zúzódásokon kívül ködös, fél évvel későbbi próféciák is kínozzák őket: önkívületében mindenki kurta betekintést nyert jövőbeli életébe. A címszereplő áljelenség neve a múltidézés, azaz flashback szóból eredeztethető, és mivel erre épít az egész sorozat, igazán dicséretes, hogy túlzón abszurdnak, feleslegesen túlmisztifikáltnak vagy csak zagyva érdektelenségnek nekem max. a bevezető epizód elején tűnt (vö. elrettentő példaként a Losttal), később inkább a háttérbe szorul a globális hisztéria a kisebb léptékű nyomozás és a személyes problémák előnyére.




Nem mintha emellett nem volna mégis egy pöttyet idétlenke az ötlet, de hát mit tudok én a nagy egészről, még csak két részt láttam belőle. Az a lényeg, hogy eddig van olyan érdekes a sorozat, hogy leültessen maga elé a következő epizódra is. Lehet, hogy teljesen logikus magyarázattal állnak majd elő a tömeges alélásra, amely ráadásul, mint kiderül, nem is biztos, hogy véletlenül következett be. Bankrablómaszkos gyilokkommandó, játékbabafetisiszta hekker árnyékember, a felfedett sorsszerűség következtében elrendeltetetten szeretővé avanzsáló idegen, ismeretlen figura egy biztonsági kamera szalagján, akire valami okból nem hatott a mindenki mást a lábáról ledöntő K.O., meg még néhány kisebb, összevetve szép mennyiségű ötlet van bedobva a kombinatorika-mániás, tévés összeesküvés-elméleteken edződött nézők agyának fogaskerekei közé. Az első percekben valahogy olcsó beetetésnek éreztem a(z üdvösnél olcsóbb) számítógépes effektekkel fejetlenné változtatott város apokalipszisét, meg a szemöldökráncolós magyarázatot a töréntekre, de szerencsére nem a katasztrófafilmes vonulaton haladt tovább a sztori. Az FBI hozzáállása mondjuk szintén megér egy misét – az világos, miért élvez abszolút prioritást az egész sárgolyóbist sújtó paradoxon, a film szempontjából az is érthető, miért az eddig bemutatott szereplők vezethetik a nyomozást, de hogy az ultimatív megoldást a nyomok összekapcsolására egy szem ügynök hagymázas látomása és egy szem internetes honlap jelentse, az meredek. Még ha működik is. Tegyük még hozzá, hogy iszákos, vagyis azzá váló, de az előretekintésében mindenképp részeg ügynökről van szó, meg persze a netes fórumozók híres szavahihetőségéről, és máris látható, remélem, mit kifogásolok a dologban. Azért lenyelem, persze, az ilyen rejtett igazságokat felfedő negyven perces műfajban leerőltettek már rosszabb meggondolatlanságokat is a torkunkon, meg aztán precedens nélkül bizonyos szinten érthető, hogy a nyomozók minden paraszthajszálat a markukban akarnak tudni. Ugyanakkor ha elfogadjuk, hogy az egész világ ezen a problémán agyal, akkor meg az lesz érthetlen, hogy miért egyetlen iroda foglalkozik az üggyel, illetve miért vannak meglepődve, amikor kiderül, hogy mégsem?



Rendben, befejezem a csomókeresést a történet fonalán, hiszen végül is ez egy egészen jól adagolt, egyik aspektusát sem eltúlozva előtérbe erőltető mese; pont eléggé fineszesen zavarba ejtő, hogy felkeltse a célközönség figyelmét, de nem annyira hiteltelenül túlspilázott, hogy egy újabb, a nézőt minden értelmes válasz nélkül hagyó próbálkozásnak tűnjék. Én, ha a csatorna programfejese lennék, valószínűleg nem adtam volna meg neki a zöld lámpát a forgatókönyv, sőt talán még a pilot után sem, ezzel szemben kifejezetten bejön a mód, ahogyan meg van valósítva az egész, na meg a következő részek ígérete. A már kvázi tényszerűen lefektetett jövőkép miatt reális keretbe van foglalva a történet, amely meggátolja a vadabb kicsapongásokat, és biztosítja az egy-két évadon belüli ügyfelgöngyölítést, még ha akkor egyelőre csak részmegoldásokat és féligazságokat is kapunk. Meglátjuk, talán még tévedek is egy nagyot. 3 (...és fél?) csonkolt plüssmókus / 5.

Semmitmondó teaser:


Spoileres promó:


The Expendables trailer

Posted: 2009. október 15., csütörtök by damoqles in Címkék: , ,
0

(honlap), (imdb)


A fogyócikké változtatott akcióhősökről már írtam volt egy keveset, és most már elérhető hozzá a hivatalos előzetes is. Ha nem csak a trailer vágója cseszte el (vagy ha nem szándékosan), és maga a film is ugyanígy fogja egy 80-as évekbeli B-múvi hangulatát árasztani, szem nem marad majd szárazon a mozikban.

Szerk.: A trailer bannolva lett a youtube-ról, harmadszorra rákeresni már nem fogok. Halovány rózsaszín ötletem sincs róla, miféle kárt okozhat egy filmstúdiónak egy "kiszivárgott" előzetes = reklám, de ez van, megint és nem utoljára.

Ui.: Hölgyeim és uraim, a 63 éves alkotó:


Dragon Age Origins kedvcsináló

Posted: 2009. október 14., szerda by damoqles in Címkék: , , ,
0

(honlap)


Amikor még 2004 tájékán hírül kaptuk, hogy az igényes, izometrikus nézetű fantasy crpg-k szakértője, a BioWare az igényes, izometrikus nézetű fantasy crpg-eposzok vitathatatlan királyának, a Baldur's Gate sagának szellemi örökösén dolgozik - ezúttal licenszelt háttérvilág és (A)D&D-s szabályrendszer nélkül -, alig tudtunk hová lenni örömünkben. Ez az azóta eltelt, nem éppen rövid időintervallum - amely alatt tucatnyi veszélyeztetett állatfajt irtottunk ki és legalább fél méterrel emeltük a tengerszintet - nem csak azért volt kemény, mert egy borítékolhatóan kiváló szerepjátékra kellett várnunk, hanem mert az évek során alig kaptunk valamicske információt róla; és most, hogy megtört a jég, és sovány egy hónapra vagyunk a megjelenéstől, minden csaknem egyszerre zúdul a nyakunkba, amivel nem könnyű megbirkózni. Most nem csak a Marilyn ManIszony egyik számával felfuttatott előzetes (ld. eggyel lejjebb) buksivakarósan összezavaró hatásáról beszélek, vagy a kezdettől fogva a reklámszövegekben és interjúkban hangsúlyozott felnőtt tematikának és igazzy dark fantasy hangulatnak a vér, belek és szex sekélyes (bocs, de akkor legalább hatásvadász) triójára való leszűkítése, illetve az első blikkre abszolút tolkieni-sablonossá formált, bár egyedinek mondott világ miatt; nem, hanem elsősorban a pozitív benyomások okán, amelyekből, a BioWare veterán profizmusának köszönhetően nem meglepő módon, sokkal több van, és állítólag a képek és videók lavinájának ellenére még mindig alig láttunk valamit a játékból.

Hatásos, annyi szent, emellett öncélúan, büntetendően kúlos, és vajmi kevéssé látszik ez alapján, hogy komoly, taktikai, történetvezérelte szerepjátéknak készül, nem hack'n'slash 300-utóérzésnek. Persze rossz vagy helytelen reklám nem létezik, csak ízlések meg pofonok. Ihun a legújabb cinematic előzetes is, amiben megintcsak túl soknak érzem a szaltókat és a sejtmintás, karbonszálas Crysis-páncélt (?!) (plusz randák a csajok), ugyanakkor oké, felfogtam, az ilyen videóknak a figyelemfelkeltés a céljuk:

A kanadai srácok minimum 40 óra játékidőt ígérnek - s ami fontosabb, ezt független teszterek is megerősítik -, ha kizárólag a fő küldetéseken szántunk végig, és közel a dupláját, ha minden falu minden kricsmijének minden sarkába bekukkantunk. Az Origins alcím a hat származásra utal, melyek közül választhatunk az elején - ember nemes, városi elf stb. -, ezért jóllehet csupán három kaszt létezik - harcos, varázsló, szerencsevadász/íjász -, a játék ezek kombinációján és a számos képzettség és mágia szabad kiválasztásán túl abban is egyedi játékélményt kínál minden újrajátszás alkalmával, hogy az összes származásnak saját pár órás prelúdiumja van, amiben megtudhatjuk, hogy ki honnan, hogyan és miért állt be vagy akar beállni a Grey Wardenek rendjébe.

Ez a jófiúk gyülekezete a Blight (Métely) szauroni fenyegetése ellen esküdött fel, és kb. azonos a szerepük, mint a Knights of the Old Republic Jedijeinek vagy a Mass Effect Spectre-jeinek. Nem kimondottan az eredetiségével nyűgözi le az embert, viszont egy ilyen epikus hangvételű történetbe kell egy ököl az ellenállásnak is, gondolom.

Ezen őrzők lobogója alatt fogjuk bejárni a világot, hogy egyesítsük a nemzeteket a sötét erők ellen, oldalunkon jó baldursgate-es hagyományok szerint saját jellemű, nézőpontú és remélhetőleg derülésre késztető szövegű nem-játékos karakterekkel. A begyűjthető társak terén jóval a sztratoszféra fölé helyezte már a lécet a cég előző játékaikban (legyen elég, ha annyit írok, Minsc és Boo), kíváncsi vagyok, hová fejlődtek (vissza) minőségileg és mennyiségileg.





Ennyi epikum után talán nehéz lesz lenyelniük a valós játékmenetet azoknak, akik nem ismerik a körökre osztott és/vagy bármikor szüneteltethető, taktikai harcokra kihegyezett csapat-alapú crpg-ket. Az ilyen individuumokat előszöris a Baldur's Gate 1-2, a Planescape: Torment és a Fallout 1-2 irányába rugdosnám seggbe, másodsorban biztosíthatom őket, hogy a pöttyet kevésbé moziszerű látványú, a játékos ügyessége helyett a karakter tulajdonságainak függvényében zajló játék mit sem vesz el a történet, a történetmesélés kvalitásaiból vagy a játékélményből, sőt. A hadi cselek, mágikus praktikák, kelepcék, különböző jártasságok, az eltérő képességű csapattagok széles tárházát nyitják meg a problémamegoldó eszközöknek. A legújabb prezentáció:                                                                                                                                                    
Mindent összevetve örülünk, mint majom a farkának a november hatodikán esedékes megjelenésnek. Az eredeti tippem/vágyam nem jött ugyan be, és a warhammeresen mocskos/elvetemült low-fantasy, illetve steampunk vagy science-fantasy helyett "csak" egy újabb démoninváziós, mágiában gazdag kvázi-középkori klisévilágot fogunk kapni, de hé, hát nem ez az a zsáner, amiben eddig a BioWare-nek még csak eszébe sem jutott csalódást okozni nekünk? Há' dehogynem.







Addig is vágjuk a naptár centijeit az előzékenyen már tegnap kiadott karaktergenerátorral, meg a DA youtube-anyagával. Bónuszként asztali szerepjáték is készül belőle értő kezek által, klasszikus dobozos verzióban, egyszerű szabályokkal, viszonylag olcsón, kockákat is mellékelve, főleg a kezdőket megcélozva, de a tapasztalt játékosok fejét is jó eséllyel elcsavarva.

Fejlesztői cuccok:





The Men Who Stare at Goats trailer

Posted: 2009. október 13., kedd by damoqles in Címkék: ,
0

(honlap)

"Kecskéket bámuló férfiak". Nem kell rosszra gondolni, nem szerelemittas vágyból megy a kukkolás, hanem annak totális ellentétjéből. Clooney Mr. Fox után megint egy elmeroggyant szerepet vállalt el - ha így folytatja, teljesen kompenzálni fogja számomra az idegesítően egysíkú hangjátékát a filmes ízlésével. "Olyan hihetetlen történet, hogy igaznak kell lennie", hirdeti a reklámszlogen, én meg remélem, hogy nem fogják majd vissza magukat a készítők holmi mondvacsinált hitelesség elérése miatt. Az előzetes mindenesetre kellően elborult, nagyon helyes.

The Fantastic Mr. Fox trailer

Posted: by damoqles in Címkék: ,
0

(honlap)

Ha Wes Anderson, akkor Édes vízi élet. Igaz, hogy leginkább csak az tetszett a filmjei közül, az viszont nagyon, és egy hasonló kis keserédes bizarrságra mindig vevő vagyok.

Toy Story 3 előzetes!!!

Posted: by damoqles in Címkék: ,
0

(honlap)

A felkiáltójelek a tanúim, mennyire várom ezt a filmet, no meg hogy milyen hangosan fogok káromkodni, ha szégyent mer hozni a nevére. (Már ha ez egyáltalán lehetséges, ti. újra a Pixar kezében a gyeplő.)

Warehouse 13 Pilot

Posted: 2009. október 12., hétfő by damoqles in Címkék: , , ,
0

(honlap), (imdb)




A nyomozós-misztikus sorozatokat sokszor az X-akták mércéjével mérik a recenzensek. Nem azért, mert az volt a legelső a témában, hanem mert remekül meglovagolta az ezredfordulóra készülő közönség félelmeit és az akkortájt (nagyrészt ugye pont a sorozatnak köszönhetően) divatos UFO-jelenséget; másrészt kilenc termékeny évadot élt meg, ezalatt olyan mélyre bevésve magát a köztudatba, hogy azóta minden egyéb filmet, amely a földönkívüliekkel, kriptozoológiával stb. foglalkozik, hajlamosak vagyunk kliséként, sőt Chris Carter szériájának epigonjaként leírni. A dolog messze nem igazságos, hiszen az X-aktáknak is kellett az a pár év, amíg “klasszikusként” tudtunk rá gondolni, és az újonnan indult, hasonló terepen szlalomozó sorozatoknak ugyanúgy időt kéne hagyni, míg felépítik a maguk kis mitológiáját, karaktereit, fő történetszálját – az ilyen jellegű filmeknek egyébként sem ismérvük, hogy mindjárt az elején ellövik az összes ászukat, mert hát rejtélyesnek kell lenniük, ha a megfelelő stílusbesorolásba akarnak tartozni, még annak árán is, hogy nem ejtik rabul az embert menthetetlenül az első pár epizód során. Ugyancsak tény, hogy az egész kormányösszeesküvéses ejnyebejnyés Szabadkőműves/Illuminati/Majestic 12 jellegű bonyodalmat, a földönkívüli jelenlétről nem is beszélve, nem az X-akták készítői találták fel, ők csak tálalták egy egész pofás formában, amely még így sem nevezhető teljesen eredetinek. Én is gyakran észreveszem magamon, hogy mulderes filteren keresztül szemlélem az aktuális misztikus filmet, és bizony néha ott motoszkál a fejemben, hogy ezt abban a sorozatban működőképesebbre, de legalábbis – annak keretein belül – hihetőbbre tudták volna faragni Carterék. Úgy érzem, ez nem kimondottan helyes hozzáállás, nem csak mert – erényeit elismerve – az X-akták se volt azért a tévézés csúcsa, de a sci-fi-horror-krimi(-whatever) zsáner túlélése miatt is: fuldoklunk a száraz, realistább CSI-utánzatokban (már elnézést a kivételnek), merészebb próbálkozás viszont elvétve akad csak évente. Felvettem hát a toleráns formámat, és úgy kezdtem bele a 13-as raktárba, mert a műfaját szeretem, és szeretni akartam egy újabb, remélhetőleg jogosan s remélhetőleg hosszú életű sorozatot is a témában.


Ez az előszó kissé túl hosszúra sikerült, főleg annak fényében, hogy mennyit akarok írni magáról a filmről. Nem a minősége okán kár érte koptatni a billentyűzetet, inkább a milyensége miatt: az alapkoncepció egyszerű, mint a félszerfél, és azonnal ingerelni kezdi az ásítóideget annál, aki a kreatív alapötletek híve, illetve aki szintén nem tegnap kezdett el misztikus filmeket nézni. Adott egy Boeing-hangárszerűen böhömnagy raktárépület a poros, tehenes amerikai nagy semmi közepén, amelybe a potenciálisan veszélyes vagy csak egyszerűen fura leleteket zárják el – gondoljunk az Area 51-re egy tetszőleges megjelenésében az utóbbi ötven év filmterméséből, és vegyük le róla a névtáblát, mert akkor biztosan eredetibbnek fog tűnni. Vagy nem, de ennyi sablon még belefér, elvégre ennél nem hiszem, hogy létezne jobb relic-of-the-week kalandgeneráló a világon, ha nem vesszük teljesen komolyra magunkat. És ez a sorozat nem veszi magát véresen komolyan, az már a nyomozást elindító események láttán is világos, vagyis elsősorban a szereplők, a zene, a rendezés... és satöbbi miatt. Talán a legabszurdabb dolgon – hogy az egész raktárra, amely amúgy szó szerinti könyvtára lehetne a rohamos technikai fejlődésnek, a mágia megismerésének, a világ meghódításának, és nem mellesleg egy 9-es erősségű földrengés epicentrumában rekedt hidrogénbomba-gyárral közel azonos veszélyfaktorral bír, egyetlen, azaz egy szemből álló bogaras személyzet jut – már az elején túljutunk, szóval az írók nem ringatnak hamis ábrándokba, itt határozottan nem a Twin Peaks utódjáról van szó. A két kormányügynök főszereplő valamiért nekem nagyon ismerős: a szórakozott, de mindig hibátlan intuíciójú férfi, és a kettejük között pattogó szikrákon keresztül felsejlő, karót- és enciklopédiát nyelt pedáns nő. Halovány harmadiknak csatlakozik hozzájuk a már említett rögeszmés raktáros, meg néhány poén a csípősebb fajtából, meg egy Tesla-féle sokkoló disznóláb, meg a szellemirtói plusz ereklyefosztogatói plusz columbói munkakör, és máris egész tiszta a kép előttünk a sorozat mibenlétéről. Hatalmas pozitívum, hogy nem erőltetnek rá erre a (nem rosszból, de) nevetségesen nagy bizarrságra egy vérfagyasztani próbáló légkört, mert úgy simán csak gagyi volna az, ami így megmarad egy üdítően könnyed hangvételű, olykor komorabb témákat is szőrmentén pedzegető kalandnak.
 

3 kísértet Houdini tárcájából / 5. Kellemes felfedezés, reméljük, a másfél órás piloton túl negyven percekben is működni fog.