Gé_A_eNn_É

(honlap), (imdb) 

Olyan friss, hogy még gőzölög, ha megropogtatod, és olyan jó, hogy reflex-szerűen el sem hiszed. Túlozni nem akarok, főleg nem megelőlegezve, mert egy x+1-edik, saját ötleteiben elbotló sorozat is lehet még belőle, egyelőre azonban úgy néz ki, meglepően működőképes alternatívája lesz az Ocean's filmekhez hasonló, stílusosan agyas moziknak tévéképernyőn. Ez magában hordozza a “zsánerileg” beépített, valószerűtlenül túlbonyolított bűnügyek és a főhős(ök) deus ex machinaként működő, valószínűtlenül magas intelligenciáját és műveltségét a megfelelő szakterületeken (erre van is példa a pilotban) problematikáját, ha ugyan annak lehet nevezni – ez adja ugyanis az ilyen jellegű filmek hangulatát, szóval eszemben sincs felróni neki.

Első számú főszereplőnk egy “white collar criminal”, azaz olyan bűnöző, aki inkább a beszélőkéjének és jártasságbeli fortélyainak köszönhetően veszélyes, semmint kiemelkedő szem-kéz koordinációja és végtelenített muníciójú fegyverarzenálja miatt, és nem azért kell fokozott őrizet alatt tartani a börtönben, mert elhajlítja a rácsokat is, hanem mert MacGyver szeme sarkába is könnyeket csalna “szeméttelepi” kreativitása. Mindjárt tanúi is leszünk a meglehetősen homlokráncolós módszerekkel kivitelezett, bár mindenképp vigyorogtatóan ötletes szökésének, ami miatt riasztják második számú főfiguránkat, a szabadulóművészt (és műkincstolvajt, csempészt, betörőt, hamisítót stb.) közel négy éve elcsípő FBI-ügynököt, aki Harvey Keitel barátságosan is barátságtalan arcberendezésével és nagyon hasonló természettel bír, noha, mint megtudjuk, egyáltalán nem fújnak egymásra néhai rabunkkal, sőt már-már tisztelik a másikat. Ez a tény persze nem változtat azon, hogy ismét macska-egér kapcsolatba kerültek. A különbség az ez előtti rablópandúrkodásuk és a mostani között az, hogy Neal ezúttal nem is igazán akar meglógni, darabokra tört szerelme szilánkjaiban fetrengve kijelenti, hogy nyugodtan besittelhetik újra. Ez talán az egyetlen jelenet, amelyben csorbát szenved éleselméjűségének és élelmességének légvára, aminek méretes árnyékával a készítők folyamatosan letaglózott állapotban akarják tudni a nézőt; ha nem nyílna ugyanis váratlan lehetősége a hatóságok kisegítésére, akkor ugyanott tartana, mint a film elején, illetve még sokkal rosszabb helyzetben. Mivel nem ismerjük a nőt, aki ilyen hatást gyakorolt a fickóra, elég súlytalan a drámájuk, de ez minden bizonnyal megváltozik majd a további részekben. Sőt sanszos, hogy valami arculcsapós turpisság lapul a dolgok mélyén, meglátjuk.

Bár az epizód végén gyakorlatilag kőbe vésetik a sorozat felépítése az elkövetkező négy évadra (FBI nyomoz, Neal hivatalos, szabadlábra helyezett, de felügyelet alatt tartott tanácsadóként asszisztál), nem venném zokon, ha az a bizonyos fordulat bezavarna előbb-utóbb. Felüdülés olyan sorozatot nézni, ahol nem gyilkosságok, gyilkos betegségek vagy gyilkos jogi ügyek képezik a problémát (eddig?), de azért kár volna sablonszériává laposítani ezt is. Igaz, a pilot alapján nem csak korai, de elég fölösleges is az aggodalmam: laza, könnyed, csavaros film, nem találja fel újból a kereket, nem harap túl nagyot, de remekül csinálja, amit csinál. Stílusos és valahogy jó nézni. Majdnem sajnálom, hogy nem csak egy-két év múlva fedezem majd fel magamnak, amikor már egész évadokat nézhetnék meg egymás után, és nem kellene várakozni az új részekre. 4 kriminális krimináliskalap / 5.

A múlt homályába vesző 1998 nagy év volt az Angliában székelő Rebellion játékstúdiónak, még nagyobb a két legveszélyesebb űrmonszta rajongóinak: megjelent az Aliens vs Predator (mindig zavart, utóbbi miért nincs többes számban, elvégre a lények neveiről van szó, nem a filmek címeiről), mennyei mannát szórva a játékosok fejére, habár többségüket egyszersmind olyan szinten be is fosatva, hogy a fülükből is az csordogált. Ejj, szép idők... amikor még újdonság volt mozgóképen együtt látni az idegent és a ragadozót, amint épp tigris-cickány-oroszlán játékot játszanak az űrtengerészekkel, s amikor még híre-hamva sem volt az AvP filmeknek címet megbecstelenítő és sárba tipró két mozis borzadálynak, amiket ha beleraknának az új játékba fegyverként, játékegyensúlyt felborító, tömegpusztító pánikkeltő sikoltozásgenerátorok is lehetnének. Merthogy igen, olyan rosszak az AvP filmek; és merthogy ja, készül az új AvP játék - PC-re is! -, névlegesen a harmadik, amelyet ismét az első rész mögött állók fejlesztenek. Lehet készülni a pelenkákkal.

Az alapfelállás a már jól ismert rettegett: lehet választani az emberi, az idegen és a ragadozó frakciók közül, melyikkel tesszük próbára az idegeinket. Az űrgárdisták némiképp hátrányban vannak túlélési esélyeiket tekintve, amibe nagyban belejátszik saját törékenységünk és az Aliens meg a Predator filmekben ránk erőltetett csomolungmányi elhalálozási ráta tényszerűsége, amit fegyverekkel és paranoid elővigyázatossággal ellensúlyozhatnak. A bökkenő csak az - és ez nagyban hozzájárul a horrorhangulathoz -, hogy a dolgukat megkönnyíteni hivatott eszközök valójában csak még egyet pendítenek a feszültségen, kezdve a lemerülő (?) zseblámpától, a véges lőszerkészletét másodpercek alatt felzabáló impulzuskarabélyon át egészen a borzongatón pittyegő mozgásdetektorig. A ránk osztott zsákmányszerepből nemigen tudunk majd kilépni - a tengerészgyalogosokkal való játék hasonlít a leginkább túlélőhorrorra. Egyetlen sarkon se lehet majd befordulni biztonsággal, a plafont és a szellőzőnyílásokat soha nem szabad figyelmen kívül hagyni, figyelni kell a levegő áttetsző fodrozódására, a savas vér spriccelésére, muníciót és elsősegélydobozokat kell hajkurászni mindenféle sötét labirintusokban stb. Mazochista fajválasztás, meglehet, viszont igazán jóízűeket ijedezni szinte csak emberként tudunk majd, a két földönkívüli ahhoz túlontúl kompetens gyilkológép.

A Yautja faj büszke vadászai a filmekben meglehetősen kétes eszmerendszer alapján választották ki "egyenértékű", elejtésre érdemes zsákmányaikat, és az egy lövéssel ölő plazmapuska sem kifejezetten az a sportszerű vadászfegyver, de most így legalább van esélyük a játékban is, ahol számbelileg messze fölülmúlják őket mind az automata ágyúk mögé bújó emberek, mind a minden létező zugból előrajzó xenomorfok. A predátor módszereivel kb. félúton helyezkedik el ellenfelei között: fegyvereket hord, csapdákat telepít, észrevétlenül lopakodik, elérhetetlen helyekről ugrál a nyakunkba, közben akkurátusan tömi a zsebét szebben sikerült gyilokjai trófeáival, hátha sikerül kikeverednie innen és elhenceghet velük a haverjainak odahaza egy tál erjesztett proteinkása fölött. Mint ragadozó, nem igazán van mitől félnünk, nem a sebezhetetlenség, hanem a meglephetetlenség miatt: többféle vizuális mód közül válogathatunk, amelyek feltérképezik nekünk a terepet, kiemelve az ellenfeleket, láthatatlanul dárdadöfésnyire slisszolhatunk az emberekhez, sőt még az alieneket is lenyomhatjuk közelharcban, ha ügyesek az ujjaink. Hátrány, hogy páncélzat híján egykettőre bedarálnak bennünket, ha nincs precízen megtervezve és kivitelezve a támadás, de hát ez a ragadozó lényege; aki elborultul rambózni szeretne, válasszon más fajt, vagy békéljen meg a visszafogottabb, íjas-késes-csöndesléptű rambózással.

Á, a xenomorfok, all-time kedvenceim. Ugyan ezek a Cameron-féle bordásfejű űrrovarok, nem a Scott-féle érinthetetlen enigmák, egy ilyen játékhoz, elismerem, az előbbi verzió passzol jobban. Az idegenek sokan vannak, hullákat zabálva gyógyulnak, rettentő gyorsak, abszolút a mozgásszabadságuk, látnak a sötétben, kézi/farok/belső állkapocstusában verhetetlenek (és az ereikben keringő sav biztosítja, hogy megbánja a győzelmét az is, aki leveri őket spricctávon belül), no meg sokszor már a hirtelen semmiből feltűnésük is elég, hogy a zsákmányuknak a torkán ugorjon ki a szíve. Nem használhatnak fegyvereket, legalább olyan gyakran kell velük iszkolni a torkolattűz elől, mint a haddelhadd közepébe vetni magunkat, viszont ha odacsapnak, ott péppé zúzódik hús és csont, agilitásuk  és puszta jelenlétük pánikkeltő fenyegetése miatt pedig legalább háromszor oda tudnak suhintani, mielőtt az áldozat felocsúdna. Az idegen körülményes irányíthatósága, a falakon futkosásnak köszönhető kezdeti navigációs-koordinációs zavar és támadótechnikájának gerillajellege miatt nem könnyű vele a játék, bár nekem pont emiatt tűnt a leghálásabbnak is. Egyszerűen veszettül hangulatos tud lenni a mennyezeten száguldva egyenként feltűzni az ellenfeleket a faroktüskénkre, aztán angolosan távozni a szellőzőnyíláson át. Az előző játékokban többféle "tenyészet" közül lehetett választani (többjátékos módban), pl. a gyorsaságra optimalizált runner (mint az Alien 3 "kutyája" [illetve a regény szerint marhából robbant ki]) vagy az übersoldat predalien, akit a legutóbbi film sikeresen röhejes rasztakickboxerré alacsonyított. Az egyjátékos kampányban valószínűleg pár fejezetenként változik majd a típus, ha egyáltalán.

Bízzunk benne, hogy megmarad a játék felépítése, ti. összefűzött egyjátékos történet külön mindhárom főszereplőnek, plusz a multiplayer, plusz esetleg kooperatív mód az előbbihez. A videók tanúsága szerint beköszönnek majd helyszínnek a kolóniák és/vagy űrhajók klausztrofóbiás fémfolyosói, idegen flórájú világok vadonjai és ősi romok útvesztői egyaránt; s amennyiben folytatódik az utóbbi évek akciójátékainak tendenciája, járműves részeket is várhatunk a tengerészgyalogosok részéről. Infótenger.

Ingyenes flash-alapú virtuális vonalhúzogató a naptárban, amíg megjelenik az Origins. EA Accounttal rendelkezők ez utóbbiba átemelhető bónusztápot harácsolhatnak össze pár órányi fegyvercsörgéstől visszhangos bolyongással a játék világának Móriájában. Én nem próbáltam, őszintén szólva nem vonz annyira, hogy ilyen formában szembesüljek először a játék háttérvilágával... vagyis csak nincs hozzá most kedvem, hogy eltököljek ezzel is fél napokat, az Origins úgyis elvesz majd pár hetet/hónapot az életemből.

Mostanában amibe Cage orra belelóg, az legjobb esetben is csak meglepetésként sülhet el jól; Ron Perlmanről nem is beszélve. Hogy horrorisztikus fantasyt készítenek (részben Magyarországon), az már önmagában mindenképp enyhítő körülmény, noha a fantasztikus filmeknél nagyobb az esély, hogy CGI-ba fullad a sztori meg a hangulat. A kurta trailer alapján nem várok sokat a filmtől, csak hogy hozzáállásával menjen szembe az Underworld szériával, múlja fölül a Van Helsinget, és hogy a Solomon Kane filmmel együtt tegye mindezt - sosem lehet elég (minőségi!) fantasynk / alternatív történelmi okkultista vérengzésünk.

Gibson visszatér a sablonkocepciójú(nak tűnő, csak tűnő, de nagyon) akcióthrillerek világához, és sokadszorra is egy szerettét elvesztett zsaru lesz, akinek gyorsan eljár az ujja a ravaszon. Szerencsére némi csavar is felsejlik a történetben, ennek hála talán vetek majd rá egy pillantást. Gibsonnak amúgy erőltetett mars van vissza a Mad Max 4 forgatására, ha jót akar!

Bagdad 2003-as amerikai megszállása során a Damon alakította Miller kutat tömegpusztító fegyverek után, radioaktivitás és vegyszerek helyett azonban összeesküvésekben és intrikákban találja nyakig magát. A Bourne-filmek rendezője mintha a Body of Lies babérjaira akarna törni - részemről áldásom rája, alább ne is adjon.

Új előzetest kaptunk, amely érzésem szerint jobban elkapja a hangulatot, mint az első. Ezzel együtt persze kivédhetetlenül spoileresebb is, igaz, nem kifejezetten a váratlan, ismeretlen fordulatok lesznek a film erősségei, hisz régi a történet. Annál is inkább várom, mert mocskosul szüksége van már a ma generációjának is egy igazi, velőtrázó vérfarkasos mozira, ahol a címszereplő végre nincs tucatellenféllé és/vagy CGI-pacnivá degradálva.

Szellemes Kísértetes témákra nem harapok rá olyan könnyen, mint a horror egyéb, kézzelfoghatóbb, az emberi/keresztény spiritualizmustól függetlenebb válfajaira. A láthatatlan ellenfél ötletének rémísztő mivoltát eszemben sincs tagadni, csak épp jobb szeretem, ha valami idegenebb, kiismerhetetlenebb magyarázat lappang a háttérben egy nyugtalan halottnál, esetleg szarvas-patás démonnál. Hozzátenném, eddig nem igazán létezik perdöntő, bizonyított magyarázat a bolyongó lelkek aktivitására hús és vér világunkban, már ha az éjjeli zajokat a falból hajlandóak vagyunk csöveknek vagy termeszeknek betudni, és nem egy múlt századból ittragadt távíró Morse-próbálkozásainak figyelmünk felkeltésére; annál is népszerűbbek a bizonyítékvadász műsorok, legyenek azok tudományos, áltudományos vagy pusztán szórakoztató jellegűek. A The Last Broadcast és a The Blair Witch Project óta népszerűek lettek az olyan áldokumentumfilmek, amelyek magukat autentikusnak beállítva “megtörtént eseményekkel” sokkolják az arra fogékonyakat – bár a nagy előd vitathatatlanul a közpánikot kirobbantó Wells-féle Világok harca rádiójáték volt –, s melyeknek hitelességét leggyakrabban az idegbajosan mozgó, fókuszálatlan, a lényeget lekapni sosem sikerülő kézikamerák “szavatolják”. Főleg ez az amatőr nyerseség adja a film félelmetes hangulatát: nem csak hogy lehetetlen megjósolni, a névtelen színészek közül ki harap fűbe, de attól is rettegünk, hogy épp pislogni fogunk abban az ezredmásodpercben, amikor kivételesen látni lehet valami konkrét dolgot is az egész katyvaszból. Hatásvadász, de a jelek szerint sikeres. A végeredmény egy mozi, amit kis túlzással akár mi is összedobhattunk volna a haverokkal a garázsban meg a kertben, és ha a raklámkampánya megtalálja a célcsoportját (ld. a Paranormal Activity honlapján: “see the movie everyone's talking about”, az évente egyszer elsütött "one of the scariest movies of all time" stb.), sokszorosan behozza majd a zsebpénzt, amiből készült. A Jersey Devil és a blairi boszorkány után ezúttal a szellemvilág került sorra, és mikor máskor néztem volna meg, ha nem a Poltergeist után? (Ráadásul ez is Spielberg ajánlásával jött.)

(imdb)

Szellemes Kísérteties hangulatomat Halloween előszele gerjesztheti, pontosabban az ennek hála webszerte rám vigyorgó halálfejek meg hasonló figyelmességek. A Poltergeistre is egy rövid ismertető videó hívta fel a figyelmemet egy emberes virtuális pofonnal, amiért még nem láttam ezt a klasszikust, amely ráadásul a(z eredeti) The Texas Chainsaw Massacre rendezőjétől, és Spielberg ötletéből és forgatókönyvéből készült '82-ben, a minőség tehát garantált. Nem is tudom, eddig miért maradt ki ez a film, mert még azon horrorok halmazába sem tartozik bele, amelyeket hagymázas gyermekkori emlékfoszlányaim miatt kerülök, ha lehet, vagy azért, mert nem akarok újonnan csalódni bennük, vagy mert tudom, hogy úgysem tetszenének. Nem, teljesen új volt nekem a film, Spielberg közreműködése meg egyenesen megdöbbentett. Egy szó mint száz, szerezze be mindenki, aki eddig az én cipőmben járt a Kopogószellemmel kapcsolatban, nem fogja megbánni, legfeljebb a kisgatyája.

 

Főszerepben az amerikai kisvárosi idill – Spielbergnél valahogy sosem bántón giccses – jókedélyű gondtalanságában élő Freeling család, akik a frissen létrehozott lakótelep első, de már nem az egyetlen lakosai. Ebből avatott horroristák máris kitalálhatják a kísértettség miértjét és hogyanját, ez azonban mellékes része a filmnek, a középpontban végig a család marad. Persze történik egy-két nyugalmat megzavaró hatású természetfeletti borzalom, méghozzá a kreatívabb, pénzt nem spórolós fajtából, de csontig nyilalló ijedtséget aligha fog előidézni bármelyik is. Ez nem jelenti, hogy nem kéne aggódnunk a karakterekért, ellenkezőleg: Spielberg a Harmadik típusú találkozásokban vagy az E.T.-ben látottakhoz nagyon hasonló módszerekkel halmoz hétköznapi esendőségeket, szórakozottságot, szeretnivaló jellemet, szellemességet és összetartani akarást a figuráira, mígnem azok végül hiteles személyekké válnak a képernyőn. Az is jó értelemben vetten megmosolyogtató, hogy egyes jelenetek milyen egyértelműen szolgáltak a Hatodik érzék, az Az vagy akár a Jurassic Park bizonyos részeinek ihletőjéül. Néhány ijesztőnek szánt momentum mondjuk nálam nem érte el a kellő hatást (a bohócfigurától rettegő kiscsávó például miért a két méterre lévő bábutól izzad, amikor a párnája mellett ott gülleszti a szemét egy Yoda-baba?), mások már csak a megvalósításuk miatt is tetszettek (végigbucskázás a szoba négy falán), egypárat pedig rendesen elzárnék a szívbeteg-osztály elől (élükön a nem egészen törpe, nem egészen gyerek, nem egészen öregasszony, teljes egészében valószerűtlen médiummal és a fejhangjával). Nem akarok többet írni róla, valószínűleg már mindenki ismeri, szerencsére már én is. [Ilyenkor, miután felfedezek egy számomra eddig ismeretlen klasszikust, némiképp naivan mindig elgondolkodom rajta, manapság miért nem csinálnak ennyire hangulatos mozikat, illetve ilyen, visszafogottságában is feszültséggel teli horrort; aztán feltűnik, hogy ebben például milyen erős a '80-as évek zeitgeistja, ami rengeteget ad a filmhez, de ma már megismételhetetlen. Talán egy-két évtized múlva teszem azt a Hatodik érzéket is egy szinten fogják emlegetni ezzel, vagy épp a... neem, az Alienre még mindig nincs megfelelő korunkbeli alternatíva, sajnálom. :)] 4 Alien-poszter a falon / 5.

Szerk.: Whoa, egy rakat videó van róla fent a youtube-on: