0
... és Team Fotress 2 #2. A tegnapelőtti videón felbuzdulva összekapartam a jópofa hivatalos karakterbemutatókat. A medic és a pyro "kaszt" videója még várat magára.
Az utóbbi időben meglehetősen sok sorozatot nézek, ami egyrészről furcsa, mert általában egyetlen filmre is sajnálom az időt (mentségemre szóljon, hogy az új mozik nyolctizede nem ér meg egy ásítást sem), másfelől viszont ezennel utólagosan is hátbaveregetem magamat, amiért komolyabban (mármint a Barátok Köztnél, az egy sablonra épülő CSI-ok végtelen számú, egyenlően egysíkú permutációinál, illetve a szüntelen Dr. House-ismétléseknél komolyabban) rájuk álltam, ugyanis ráakadtam egy-kettőre, amire kifejezetten érdemes rászánni azt az 500-1000 percet is. Sorozatokat tekintve későn érő volnék – az X-Akták meg Twin Peaks jellegű alapvetéseket is csak egy-két éve abszolváltam, viszont a 24-et meg eredeti DVD-ken vettem meg kósza dicshimnuszok alapján, mondhatnám hát, hogy most lettem kész a többi tévés nagyágyúra.
A Weeds (magyarul Nancy ül a fűben) a Showtime kábelcsatorna fekete komédiája, és azért írok erről elsőnek, mert még csak egy részt láttam belőle, és ilyen késői órán nem akarom nagyobb fejszébe vágni leragadó szemhéjú fejemet. De semmi gond, megérdemli az első bejegyzés képzeletbeli dobogócsúcsát: iskolapéldája az annyira szokatlan alapkoncepcióval rendelkező és olyan mértékű naturalizmussal kivitelezett sorozatnak, hogy azokon az ingyenes kereskedelmi adókon, amelyeken internetes napjaim előtt szoktam volt szocializálódni (soha többet!), nem sok esélyem lett volna látni és megszeretni. Nem mintha akkora durvulás folyt volna a pilotban, vagyis nem a fizikai fajtából való, inkább az Amerikai szépség-féle, öklendezősen tökéletes kertvárosi idillt felbolygató valóságfelfedős, szennyestiprós, profán beszédben, álszent karakterekben és eszképizmusban megnyilvánuló polgárpukkasztó fajta, abból is a gunyorosabb, nem a velőig sértőbb / elgondolkodtatóbb. Nem láttam egyetlen Született feleségek epizódot sem végig, de témája alapján megkockáztatom, hogy rokonok a Weedsszel, csak míg az előbbi lényege kimerül abban a képességében, hogy kiüldözi a nappaliból a férfiembert a rózsaszín hangú csipogásával, addig az utóbbi merészen elevenébe vág a csipkével leterített degeneratív emberi szemétdomb problématikájának.
Főszereplőnőnk, Nancy özvegyasszony, van két vásott fia, egy bérelt helye jószomszédasszonyai pletykatárgy-jegyzékében, és néhány fekete bűntársa, akikkel marihuánát terítenek a környéken – innen a cím. A pilot szokás szerint nemigen válaszolja meg a felvetülő kérdéseket (Miért? Hogyan? Komolyan?), ellenben újakat generál, esetemben pedig felkelti annyira az érdeklődést a figurák iránt (apropó, Nancy kamaszgyerekes anyukaként is dögös), hogy benevezzem magam a további részekre. Leginkább az érdekel, hogy a búbánatba keveredett a drogbizniszbe egy ilyen nő, aki látványosan naiv idealizmussal vélekedik a mindenkori fiatalság romlatlanságáról (mondjuk ez ráfogható az elfogultságára sajátjai iránt), és hogy beválik-e intenzív reménykedésem afelől, hogy a továbbiakban ejtik a tiniláv sztorivonalat mondjuk a tízévesekkel üzletelő hülyegyerek előtérbe helyezése okán, akit Nancy olyan gyönyörűen a kocsira kent mérgében és terrorizált érzelmileg is a végén.
Eddig szolid 3 medvelövészet / 5.
Első rész előzetese:
Team Fortress 2-féle fegyver- és csontropogás, valamint szállóigékké válásuk felé jó úton haladó beszólások nélkül is hatalmasat röhögős videó, de így mindennel együtt a rekeszizmokon kívül a könnycsatornákra is veszélyes.
Nem tudom lenyomozni, ki dobta össze ezt a 49 oldalas szösszenetet, és a cikkelyek feltétlen valóságtartalmát sem garantálhatom, viszont mindenképpen megér egy bejegyzést. Kedvcsinálónak néhány "tény":
- A só az egyetlen, emberi fogyasztásra alkalmas kőzet.
- A Biblia első 5 könyve nem 10, hanem 613 parancsolatot tartalmaz. Jézus kimondta: ha valaki megszegi az egyiket, az olyan, mintha az összeset megszegte volna.
- Az alma a rózsák családjába tartozik.
- A cápák sosem betegszenek meg: valamennyi betegséggel szemben immúnisak.
A gimnázium szó a görög gymnazeinből ered, melynek jelentése: meztelenül tornázni.- Bár az esőerdők csak a Föld területének 7%-át borítják, a világ élővilágának 40%-a él bennük.
- Henry Ford sosem szerzett jogosítványt.
- Egy nő által felhasznált rúzs fele a gyomrában köt ki.
- A Sargasso-tengernek nincs partvidéke, mert az Atlanti-óceán közepén helyezkedik el.
- A fény 8.5 perc alatt érkezik a Naptól a Földig.
- Ha Tokióból elindul egy repülőgép reggel 7 órakor, akkor Honoluluba előző nap délután fél ötkor érkezik meg.
- November 19 a "Legyen rossz a napod" világnapja.
- Egy átlagos ágyban 6 milliárd poratka lakik.
- Egy ember a lefejezése után még majdnem 8 másodpercig tudatánál van.
- A Star Trekben szereplő Spock vére zöld színű.
- Barbie teljes neve: Barbara Millicent Roberts
- Egy szabványos rotringbél 6 cm hosszú.
- A szájharmonika a világon a legnagyobb mennyiségben eladott hangszer.
Egyperces novellát (Örkény után, remélem, szabadon) írni nem könnyű, de legalább gyors folyamat, és az olvasó is egykettőre túlesik rajta, ha rossz is. Lehangolás következik.
Agyzsibbasztás és szemet gyönyörködtetés in 1!
Posted: 2009. augusztus 16., vasárnap by damoqles in Címkék: képDehogyis 1, van vagy 100 ingyenes és eszméletlen háttérkép. Hála értük és köszönet az alkotónak.
Erre a többi.
( Tartalom és részlet a kiadó honlapján, illetve mindez angolul.)
Banks Kultúra-sorozatát sokan a legjobb kortárs űroperának tartják, de ez mit sem változtat a tényen, hogy az olvasó számára – akinek így is roskadoznak olvasatlan olvasnivalóval repedésig tömött könyvespolcai – plusz egy sorozat bevállalása egyetlen új kötet erejéig is akár éveken belül meg nem térülő pénzkidobást jelent, és újabb címe(ke)t a spirálfüzeteket felemésztő olvasmánylistájára. Nem mintha a Kultúra-regények egy szorosabban összefüggő történet epizódjai volnának, viszont még ebben az esetben is fennáll a veszélye, hogy vagy megtetszik a dolog (s akkor be kell tankolni a folytatásokból), vagy nem (s akkor valóban fölösleges pénz- és időpocsékolás volt). Alternatív megoldásként ott vannak Banks (középső neve kezdőbetűjének feltüntetése nélkül publikált) nem-sci-fi, egymáshoz nem kapcsolódó regényei, amelyekből ugyanúgy rá lehet kapni az író stílusára avagy ellenszenvet kialakítani az iránt, anélkül, hogy egy n+1-edik komplex tudományos-fantasztikus háttérvilágot passzírozzunk magunkba a többi mellé.
Van abban valami szimpatikus, ha egy könyvet negatív kritikával a borítón reklámoznak. Az ember szereti sárba tiporni, amit csak lehet, főleg ha szabad is – innen a botránykönyvek népszerűsége. A Darázsgyárra én ugyan nem ütném rá a “botránykönyv” címkét, de betegesen öncélú / öncélúan beteges története, karakterei, felépítése, csattanója miatt megértem, hogy ilyen szeles fogadtatásban volt része, beleértve a bezsebelt elismeréseket is.
Nevezzük pszichothrillernek, jóllehet akár egyszemélyes, végtelenül groteszk és nem az ifjúságot célzó, Pál utcai fiúk-típusú ifjúsági kalandként is megállná a helyét egy műfajbeli besorolásnál. Főszereplőnk, Frank zakkant kamasz, aki egyáltalán nincsen tisztában azzal, hogy felkoncolt állatokkal díszített áldozati oszlopokat állítani az otthonául szolgáló sziget partvidékére, egy szeméttelepi kincsekből eszkábált rovar-halálcsapda “utasításat” követni, vagy éppen szisztematikusan végigirtani a család gyermekállományát kreatívabbnál őrültebb módszerekkel abszolúte elcseszett egy dolog. Helyzetét jó okkal diliházba zárt bátyja és szintén zavart lelkületű, ocsmány titkokat őrző apja sem könnyíti meg, de legalább mindig van mit levadászni, hol csapdát állítani, kinek a kinyírásán nosztalgiázni stb., szóval nem panaszkodik: a semmittevésben sodródva végzi különc kis rituáléit a sajátos törvények alapján felállított, kifacsart valóságban, amit megteremtett magának.
A könyv egészét álmos, hideg hajnali ködként belengő nyomasztó légkör ellenére Frank őszinte könnyedséggel elmesélt története olyan, akár egy bohém kalandregény, amelynek abszurditásán is túlszárnyaló kifacsart játékosságán az ember képtelen nem mosolyogni, még ha csak zavarában is. Frank gondjai és megoldásai nem sokban különböznek egy átlagos vásott kiskölyökétől, leszámítva, hogy tényleges kora dacára ő sohasem nőtt ki a gyermeki felelőtlenséggel párosított “ártatlan” brutalitásból, aminek így az évek folyamán sikerült az egyetlen gondolati sémává kinőnie magát az elméjében. Felfejlődött: már nem csak nagyítóval éget hangyákat, de világháborús bombával is robbant rokonokat, ugyanazért az édes, bűnös élvezetért, amin jó esetben mindnyájan elkezdünk felülemelkedni a serdülőkor kezdete tájékán. Amikor fény derül Frank “elmebajának” okára, valamivel világosabbá válnak a dolgok, a titok azonban se nem mentség, sem a fiú kálváriájának lezárása, amennyiben talán még több kérdést vet fel a továbbiakkal kapcsolatban, mint amennyit úgy-ahogy megválaszol.
A történet bizonyos részei feleslegesnek tűnhetnek, másokat tovább is lehetett volna boncolgatni, és a befejezés sem érződik lezárásnak, csupán az olvasó sunyin helyben hagyásának talán a legpofáncsapósabb fordulatnál a regényben. Mindezt nem elmarasztalólag mondom, hiszen még mindig melegen ajánlom a könyvet azoknak, akik szeretnék felcserélni egy ásítósan unalmas délutánjukat némi szemgúvasztós harmóniából kibillenésre; a 20. század legjobb regényei között ugyanakkor valószínűleg eszembe sem jutna megemlíteni (lásd a hátsó borítót). Nem tartom zseniálisnak, de kifejezetten tetszett. Banks következő “szép”irodalmi művének magyar kiadását természetesen továbbra is türelmetlenül várom, és talán azt követően belevetem magam a Kultúrájába is.
3 veszett kannyúl / 5