Borderlands kedvcsináló

Posted: 2009. október 10., szombat by damoqles in Címkék: , , , ,
0

(honlap)

Ez megvolt?

Pompás, akkor most tessék elfelejteni a Pitch Blacket idéző hangulatát és képi világát, a fejlesztők ugyanis a munkálatok kellős közepén totális grafikai paradigmaváltást eszközöltek a játékon, amikor  cel-shaded technológiára váltottak realisztikus vizualitásról. Jónéhányan felszisszentünk az első képek láttán, nem is a kinézet és a könnyedebbre vett stílus lekicsinylése miatt, hanem mert a fenti előzetes olyan jól sikerült, hogy szinte már magunk előtt láttuk a Fallout 3-nak bemutató, a Rage-et is szkanderre hívó ideális poszt-apokaliptikus FPS-RPG hibridet. Úgy tűnik, a reményvesztettség légkörét felváltotta a féktelenségé mind játékmenetben, karakterekben és ellenfelekben, ami - időbe telt, míg beláttam (de ha a koncepcióváltás volt az utolsó eszköze, hogy a siker esélyével megjelenhessen a játék, ám legyen) - szintén jól illik a banditák uralta idegen bolygó témájára, ahol szerencsevadászokat alakíthatunk a jól bevált madmaxes iskolából.

Ha egy kicsit zavarosnak tűnik az egész, az csak azért van, mert az. A legnagyobb félelmem a játékkal kapcsolatban, hogy a készítőknek rosszul sikerül belőniük a szerepjátékos/felfedezős-fejlesztgetős játékmenetet a színtiszta lövöldével, és a végeredmény nem a két műfaj előnyös tulajdonságait fogja örökölni, hanem amolyan összehányt, életképtelen, vízfejű poronty lesz, amely túl nagy mértékben támaszkodik a játékos toleranciájára - és akkor a történetet még nem is említettem, pedig jó volna, ha a változatosság kedvéért ezúttal az is előtérbe kerülne motivációval, több szálon futó cselekménnyel, katarzissal és lezárással együtt. A gagyiság határát súroló játékosság (karakterdizájn, fegyver- és képességeffektek) és a komor hangvétel (háttérvilág) elegyítése nem hülyeség, de nem is egyszerű feladat, főleg ha meg akarunk őrizni valamiféle egységes következetességet. Azt hiszem, azért vakarom a fejem minden videó után, mert a sok effekt, röpködő számok, ellenséghullámok közepette nem igazán látom tisztán, mi a játék erőssége, mik a fő elemei, milyen játékstílust támogat. Gondolom, az "ülj le és játssz" filozófia, ami legfőképpen a játékkonzolok elterjedésével és a játékok fejlesztésének drasztikus drágulásával (ergo a pénz megtérülése miatti minél szélesebb közönség számára elérhetővé tételével) harapta torkon a hardcore rétegjátékokat, felelős a Borderlands húsosfazék, sőt homokozó jellegéért, s ezzel nincs is problémám: ha igényesen lesz összefércelve a rengeteg összetevő animés látványvilágtól a járműves harcon keresztül az epikus sztoriig, az elsők között leszek, aki örömteli ugrándozásában betöri a kobakját a plafonon. Csak nehogy ez is lábonlője magát a nagy igyekezetben. A hónap végén meglátjuk.

 
 
 
 
 
A reklámkampány gépezete már nagyban dübörög, elhintve a beépített véletlenszerűségi generátoroknak köszönhető több millió fegyver jelenlétét a játékban, vagy épp kreatív - részben a hírhedt egynyári "skandalum" mintájára elkészített - promóvideókkal:


Nagycsomó kép és mozgókép létezik már a játékról a világhálón; akit érdekel annyira, vagy olyan tanácstalan a megvásárlását illetően, hogy nem bánja egy-két dolog elspoilerezését magának, nyugodtan keressen rájuk.


További anyagok a honlapjukon.

Ismét filmelőzetesek

Posted: 2009. október 9., péntek by damoqles in Címkék: , , , ,
0

Rendszeresen érkező filmelőzetesek nélkül az élet szomorú? Sosem fogjuk megtudni, mert ímhol még egy trailercsokor.

Nightmare on Elm Street


Keményen kétséges, szüksége van-e a Rémálomnak regy remake-re. A trailerből mindenesetre hiányozni tűnik az eredetire jellemző kifacsart humor, szóval vagy egy sótlan, Freddy "varázsától" megfosztott tucathorror lesz belőle, vagy egy érdekes előzményszerűség, amit legalább az eltérő hangvétel miatt lesz érdemes megnézni. Utóbbi esetben ha köze nem is lesz az eddigi filmek hangulatához, legalább nem süthetjük majd rá, hogy fantáziátlan majmolása egy korábbi résznek.


Splice

Két tudós nem fér a bőrébe, és összemixel mindenféle állati DNS-t egy teremtménnyé. Aztán vérszemet kapnak, és hozzácsapnak még egy keveset azon lény esszenciájából is, amelynél veszélyesebbet még nem hordott hátán a Föld: az emberét. Ezek a tudósok kihalófélben lévő faj tagjai, csak nem tudják - ami persze méginkább jogossá teszi a leradírozásukat az evolúciós palettáról. Mindezt a Kocka írójától/rendezőjétől, Guillermo Del Toróval producerként. Hivatalos előzetes mint olyan még nincs, csak egy rövid jelenet, meg egy kevés kulisszák mögötti önreklám a hivatalos honlapon (klikk a filmcímre).


Case 39
Az elátkozott, nagyszemű, hosszú fekete hajú kislányos horrorsztoriktól már csak annak nincs herótja, aki nem néz horrorfilmeket. A Case 39 orrszőrhossznyi előnnyel indul, mivel a minden baj okozójának bizonyuló lány még nem élőhalott és/vagy szellem. Meglátjuk, a film hogyan tud majd elevickélni ezzel a kis pozitívummal a negatív előítéletek tengerében.


Iron Man 2
Volt már róla szó, de ez a videó (nekem) új:

Surrogates

Posted: 2009. október 8., csütörtök by damoqles in Címkék: , , ,
0

(honlap), (imdb)



Ahogy Bruce Willis korosodik = kopaszodik, egyre könnyebben rávehető mindenféle paróka és szakállzat viselésére a vásznon, túlkompenzálva természetes hagymáinak elhalását. Nem mintha az eddigi filmjei (megjegyezni való hányadának) százkét százalékában nem kuglifejű keményfiút alakított volna, aki már csak taktikai megfontolásból sem hagyja markolnivalóan séróbárósra benőni a koponyaívét, azonban ez az első olyan filmje, amelyben több példány is futkározik belőle, szembesítve nem csak saját magát magával, de mindenkit egy akcióikon kiöregedésének középső stációjával azzal a hajtépősen meredek dilemmával is, hogy a pokol előszobája marad gyönyörű hányadék egy világunk a kvázi-halhatatlanság és a testi tökéletesség (hajjal meg minden!) elérése után is, plusz-mínusz tíz-húsz évnyi ránc ide vagy oda.


Előszöris cölöpverővel leszögezném, hogy képregényadaptációról van szó (nem, ez nem jelenti automatikusan azt, hogy szuperhősös, röhejes, 14 éven fölülieknek homlokhorpadás veszélye mellett megtekinthető gagyiság), ami már önmagában elégséges magyarázat a film történetének mértani pontosságú laposságára: megszoktuk már, hogy a (forgató)könyv-újra-írók az esetek túlnyomó többségében igenis érdemtelenek a plusz bérre, valamint hogy az épp aktuálisan megmozgófilmesített írott anyag rajongói szabályszerűen rángó szájaszéllel hagyják el a vetítőtermeket... nem is ez a gond. (Fityfenét nem! Csak nem akarok túl messzire elkalandozni.) A témaválasztás problémásabb, és annak kivitelezése. Nemrég láthattuk az Én, a robot nem igazán zseniális, de egész kellemes filmverzióját a maga elkényelmesedett, antivá felhősödő utópiájával, azelőtt pedig Spielberg rángatta végig ormányánál fogva Tom Cruise-ot a szó szerint embertelenül tip-top rendszerben élők jövőképén – mi szükség hát egy újabb feldolgozására az emberiség valószínűtlenül idióta döntései hatására megszülető, már ránézésre is csúfos bukásra ítélt disztópiájának, amely ráadásul híján van egy csepp eredetiségnek is?


Nem azt mondom, hogy katasztrofális a film, legalábbis nem katasztrofálisabb bármely másik egynyári/őszi mozinál, amire, mondjuk úgy, nagyobb eséllyel nem fogunk emlékezni jövő ilyenkor, mint amekkorát egy ijedt madárraj alatti száraz és tiszta túlélésünkre tudhatunk a magunkénak. A déjà vu jelenség zavar a legjobban, nevezetesen a Surrogates cím alatt összedobált olyan sci-fi-, transzhumanista, akció- és drámaelemek máshonnan lopott, kölcsönvett, esetleg a “giccs” meg a “szégyentelenül KLISÉ, ne használd!” feliratú mozitrükkös szemétkonténerekből guberált katyvasza, melyeknek köszönhetően jövő ilyenkor úgyis más, hasonló, ezt megelőző, hovatovább jobban sikerült filmek jutnának az eszünkbe a témában a Hasonmás egyes jeleneteiről, nem pedig ez itt. Az Én, a robot és a Különvélemény csupán két példa, a Terminátort, az A.I.-t és A hatodik napont például ugyanúgy megemlíthetném, mint Willis összes eddigi filmjét, amelyben gyerekét vesztett, nejétől elvadult, józan motiváció híján is rettenthetetlenül a felszakadt száj- és heggeneráló bonyodalomba (kopasz) fejest ugró keménygyereket játszott – és most hirtelenjében alig jut eszembe ellenpélda az ő főszereplésével. Természetesen ez az ő zsánere a Nakatomi-incidens óta, nem akarom én elvitatni tőle a személyes fegyvertényét, hogy jobban néz ki vérrel, mint púderral sminkelve; csak éppen az, hogy még ő se nagyon újít színészi repertoárt a szerepre, mintegy hab a tortán, aminek kóstolás nélkül is ismerjük az utóízét. És még csak nem is igazán próbálkoztak originalitással: még a hasonmás-technológiát kifejlesztő egyszemélyes agytrösztöt is ugyanaz és ugyanúgy játssza, mint aki az Én, a robotban. De kérem... ez már tényleg megmosolyogtató. Nem a jó értelemben.


Érdektelenné koptatott koncepció, semmi dögösebb akciójelenet, tompa csúcspontú történetszál – készséggel elhiszem, hogy képregényben jól működött a dolog, a vásznon viszont bele kellett volna dolgozni valami pluszt, valami pótlékot az írott-rajzolt médium azon sajátos varázsa helyett, hogy teret hagy a történet közönség általi saját interpretációjának. Léteznek filmesek, akik Hollywoodban is sikeresek tudnak lenni, miközben megtanultak egy-két ilyen fogást, de a Surrogates készítőgárdája nem ilyen.

2 masszív és figyelmen kívül hagyott kegyelemdöfés a túlnépesedés problémájának / 5. Nézzétek meg, ha akarjátok, utána felejtsétek is el múló, fakó élményként, ha akarjátok, ha nem.

Höhö #9

Posted: 2009. október 7., szerda by damoqles in Címkék: ,
0

Á, what the hell, mégiscsak belinkelem, jobb híján megér pár percet ez is. A zenét gyengébb pillanataiban - amiből sok van neki, ismertetőjele a jóérzésbántóan technós hangzás - szíveskedjen figyelmen kívül hagyni, akinek a muzikális ízlése egy kicsit is... létezik.

Ingyenjáték #3

Posted: 2009. október 5., hétfő by damoqles in Címkék:
0

Lehet válogatni: EveryPlay gyűjtemény.

Kedvenc sorozatintrók

Posted: 2009. október 4., vasárnap by damoqles in Címkék: , ,
0

Közel sem teljes a lista, csak arra kerestem rá, ami épp az eszembe jutott. Néhány jól sikerült nyitó képsor véleményem szerint még egy előzetesnél is hatásosabban fel tudja hívni a figyelmet egy sorozatra, elsősorban a stilizáltságától nem mindig egyértelmű tartalma miatt, másrészt meg persze az sem árt, hogy nem spoilerezi keresztül-kasul az adott évad kulcsmomentumait. Még ha csak pár másodperces kis csinálmányról van is szó, sok esetben meglepően jól meg tudja teremteni a megfelelő hangulatot a filmhez. Nekem a kreatív, nem sokat mondó, annál többet sejtető darabok a kedvenceim, példának okáért az alábbiak.



Tekerjetek egy kis kakaót a hangerőre és a basszusra, kissé halk a videó. Meg csúnya sötét is. Ha ti se találtok jobbat szerte e weben, hát csak egyszerűen higgyétek el nekem, hogy fenemód ütős egy klip.



Azt hiszem, ez kimeríti a hektikus fogalmát. Dicséretesen rövid és ötletes, passzol egy szitkomhoz.



Tudjátok, ez a sorozatgyilkosos sorozat. Az intró alapján ezt meg nem lehetne mondani, mégis van benne valami, amitől már-már betegebb benyomást kelt, mint maga a film. Már-már.



Ezt a redneck-vámpíros sorozatot nagyívű barátkozó körökben kerülgetem már egy ideje. Az első epizód nem fogott meg kifejezetten, ez a videó viszont elég rendesen megszorongatott.



Ez legalább olyan idegesítő, mint amekkora fityiszt mutat a nyárspolgári amerikai idealizmusnak, és akkor a sorozatból még egy másodperc sem forgott le.



Hihetetlen, hogy ilyen sötét, film noiros látványvilággal és hangulattal hogy a fenébe lehetett sikeres egy rajzfilm - nyilván a kisgyerekek helyett inkább az idősebbek és a felnőttek nézték, akik komolyabb/komorabb Batmanra vágytak a Schumacher-bohózat bohócainál. Ez minden idők egyik legnagyobb kritikai sikert kivívott rajzfilmsorozata, és az intrója remekül előrevetíti, milyen jellegű kalandokat várhatunk benne (többnyire).



Hmm, intrónak nevezni talán túlzás is, bár meglehetősen fülbemászó tud lenni, főleg ha egy ígéretes, cenzúrázatlan brit X-Akták klón elé vágják be. A sorozat részemről mellékvágányon pihen, a zene meg azóta is kísért.



Klasszikus, egyesek elcsépeltnek is titulálhatják, meg idejétmúltnak, meg fölöslegesen megemlítettnek, de akkor is itt a helye. Mutassatok nekem valakit (12-99 év között), aki nem fütyüli kívülről a dallamát. (Fütyülni képteleneket nevezni nem ér.)



Ha már a klasszikusoknál tartunk... Terry Gilliam lidércnyomásos, groteszk szürrealizmusa überelhetetlen.



Take my love, take my land
Take me where I cannot stand
I don't care, I'm still free
You can't take the sky from me.

Take me out to the black
Tell 'em I ain't comin' back
Burn the land and boil the sea
You can't take the sky from me.

Have no place I can be since I found Serenity
But you can't take the sky from me.

A sorozat lehetetlenül korai lelövése óta válogatott borzalmas halálnemeken töröm a fejem, amiket a Fox csatorna fejeseinek fejére kívánhatok. Rábólintásuk a kapcsolódó Serenity mozifilm elkészítésére valamicskét javított ugyan a helyzetükön - kihúztam a listám legjajdeborzalmasabb kínzási módszereit -, de nem sokat.

Újabb csábító RPG-k

Posted: 2009. október 1., csütörtök by damoqles in Címkék: , , , ,
0

a|state

A Várost megmagyarázhatatlan burokba zárta a "Shift" néven emlegetett kataklizmikus esemény csaknem ezer évvel ezelőtt - aki kimerészkedik a falain túl ásítozó sivatagba vagy túl magasra kapaszkodik szellemlakta tornyaiban, az örökre eltűnik. Aki rossz időben téved be egy rossz sikátorba, örökre elveszik. A Csere/Áthelyezés/Módosulás/Eltolódás/Változás nem csak az elszigeteltséget, a stagnáló tudományos és társadalmi fejlődést hozta magával, hanem idegen, embertelen lényeket is, amelyek azóta is a népességen élősködnek ilyen-olyan formában - éjszaka vadásznak a magányos ténfergőkre, a kiismerhetetlenség ködébe burkolóznak, vagy nyílt működésükkel keltenek zavart a tömegekben. A kerületeket érrendszerként szövi át a csatorna, vizében mindig találni egy-két bandák megkéselte, önkeze által bevégezett vagy félig felzabált hullát. A gazdag és a szegény réteg között terrorcselekmények és fájdalmasan szembetűnő, brutalitással kompenzált nyomor húz vérvörössel áthidalhatatlan határvonalat...


Az a|state hangulata és elemei ihletőjének nevezték már meg Lovecraftot, Dickenst, Barkert, Miéville-t, a Kult és a SLA Industries játékokat, a Judge Dredd képregényt és a Dark City filmet - rendkívül impozáns társaság, s ha csak a töredéke is igaz, és olyan jól sikerült megalkotni a világát, mint ezeknek a sajátjukat, akkor szinte kérdés nélkül must-buy kategóriás szerepjáték. A meglehetősen terebélyes lite verzió alapján a rendszere is kellemesen egyszerű, s emellett van neki további kedvcsináló minden jója. Egyedül a számítógépes grafikák miatt szívom a fogam, bár az ismertetők többsége elismerően ír azok minőségéről is.



Lesser Shades Of Evil

Évezredekkel a középkori szintre visszasüllyedt, egy diktatórikus, halhatatlan család uralta távoli jövőben járunk, mint tudati esszenciaként létező, halandó testeket használó Angelionok, genetikailag megalkotott szörnyszülöttek vagy épp gólemnek nevezett kósza robotok. A mágia nanotechnológia útján működik, a világ arra vár, hogy kivezessék a sötét korból, és a játék maga leginkább az Ars Magicát idézi nekem a "kasztok" közötti erőegyensúly szándékos felrúgásával, a közemberek feletti uralkodás buzdításával és a varázstárgy-készítő szabályokkal csakúgy, mint a gondosan kidolgozott mitológiával rendelkező háttérvilág jellegével. A hivatalos honlap (klikk a címre) sajna döglődik, de a letöltések működnek, és a nemrég megjelentetett kiegészítő is azt sugallja, hogy talán nem halt még be ez a projekt. Kár is volna érte, igazán egyedi színfolt a sótlan és untig ismert ízű szerepjátékok piacán.



Unhallowed Metropolis


Szintén Eos Press kiadvány - vagyis volt, most már másik stúdió foglalkozik vele, ami valószínűleg a fő oka annak, hogy egyetlen normális helyen sem lehet rendelni belőle a Hallows Eve Designs saját boltján kívül, ott is csak teljes áron és kriminális postaköltséggel. Kösz, de kösz, nem. Pedig nagyon érdekes már pusztán a zsánere is: "gas-mask chic Neo-Victorian horror", ami a zombivésszel sújtott, mérgező szmogtól ködös London gázlámpás utcáin történő őrült doktorok meg vámpírvadászok kijátszását takarja. Amit láttam a majd' négyszáz oldalas könyvből, nagyon meggyőző volt: hangulatos "jövőbeli" világ, amelynek fejlődését a viktoriánus korszakban kisiklasztotta a természetfeletti csapás, izgalmas karakterkoncepciók, gyönyörű (fény)képek, no meg (tövisként a rózsán) túlbonyolítottnak tűnő szabályrendszer. Nézzétek meg a honlapja download szekcióját, van ott minden, ami a csillagászati rendelés bevállalására ösztönzi az ember fiát.


 


Tribe 8
A poszt-apokaliptikum törvényszerű és érthető velejárója az évezredek alatt se tökéletesített politikai, szociális és gazdasági rendszereink összeomlása, majd azok még tökéletlenebb, mégis brutálisan hatékony formában való reformációja a vér- és könnyáztatta romokon. Valamennyi világégés utáni fikcióban helyet kapnak hát a klánok, törzsek mintájára felépülő közösségek, az egyszerűbb, de ideálisnak bizonyuló társadalmi berendezkedések, a spiritualizmust hitüknek választó, alapító őseiket istenítő csoportosulások. A Tribe 8 idegen létsíkról származó szellemlények által rémálommá változtatott világában hét ilyen törzs is létezik, melyek elhatározták, hogy túlélik a gyomorforgató, őrületbe kergető Z'bri iszonyatot - és a nyolcadikat, a számkivetett törzset, amely ezen felül a kesztyűt is felveszi az agresszorokkal, nevezhetik a játékos karakterek a sajátjuknak. Vagy... valami ilyesmi, ha jól vettem ki. A játék körül nyugtalanítóan nagy a csend a d20 Modernre és/vagy a kiadó Dream Pod 9 saját szabályrendszerére szabott Player's Handbook második kiadása óta, csak az ismertetőkre és a honlapuk letöltés rovatára lehet támaszkodni. Az első kiadás, amely utódjával ellentétben teljes játék, és szükségtelen bármely egyéb szabálykönyv megvétele hozzá, igen nehezen beszerezhető, pedig létezik hozzá vagy egy tucatnyi kiegészítő is, ráadásul minden kötetnek elképesztő fantáziadús borítója és dizájnja van, kis túlzással már csak ezért is megéri utánajárni (mondjuk ebayen). Igazán sajnálatos, hogy jobblétre szenderült a sorozat. Persze ugyebár lehet, hogy már minden aspektusát kitárgyalták a könyvekben, nem maradt hová terjeszkedni, az OGL verzió pedig bizonyára nem is érdemelte meg, hogy folytassák (már bocs a rosszmájúságért, csak gyűlölöm, amikor d20-as kerékbe törnek egy eredeti rendszerű és hangulatú játékot, emiatt valahogy mindig veszítenek a varázsukból) - kiderül, ha egyszer megkaparintom az alapkönyvet.

Mechanical Dream

A hivatalos honlap angol szekciója nálam nem működik, a francia nyelvűből pedig lehetetlenség kihámozni bármit is, ezért egy esetleges gatyába rázásig, újrakiadásig vagy a könyv feltűnéséig valami csoda folytán az egyik netes boltban meg kell elégednünk ezzel a két ismeretővel, mint bizonyítékkal a játék kiválóságára. Ez most a második rpg, amire különösen körülményes feladat rákeresni a neten, mivel a keresőmotorok folyton zenei témájú oldalakat dobnak ki - a másik a Tribe 8, ami valami San Francisco-i leszbikus punk zenekar neve is egyben. Hmm... no mindegy.